Januártól eltűnnek a hamutartók a Király utcai kocsmák asztalairól

Januártól eltűnnek a hamutartók a Király utcai kocsmák asztalairól A karácsony előtti csütörtök délutánján négy Király utcai és egy, az Irgalmasok utcájában található vendéglátóhely vezetői ültek asztalhoz, hogy közösen döntsenek arról, engedélyezik-e vendéglátóhelyükön január elsejét követően is a dohányzást. Ugyan a rendelkezések értelmében megtehették volna, hogy áprilisig engedik a kocsmai füstölgést, ám mégis úgy határoztak, az újév beköszöntével eltűnnek a hamutálak. A törvény értelmében január elsejétől tilos a dohányzás - talán egyedül a saját otthont leszámítva - gyakorlatilag minden zárt légterű helyen. A paragrafusok azonban némi...

Elszállítja a karácsonyfákat a városüzemeltetési cég

A BIOKOM Kft. a karácsonyi időszakot követően megkezdi a feleslegessé váló fenyőfák begyűjtését és ártalmatlanítását szelektív módon. A karácsonyfákat a hulladékgyűjtés során használt járművel, csak erre a célra rendszeresített különjárattal szedik össze Pécs teljes területén 2012. január 5-étől (csütörtöktől), az adott területhez tartozó, megszokott hulladékszállítási napokon. A társaság kéri a lakosságot, hogy a fákat a háztartási hulladékot gyűjtő edények mellé helyezze ki - így nem veszi el a helyet a kommunális hulladéktól - minden egyéb karácsonyi kelléktől (pl.:...

Szalmával segített a gazdátlan állatokon a PANNONPOWER

Szalmával segített a gazdátlan állatokon a PANNONPOWER Hetekre elegendő, összesen csaknem 400 darab kisméretű szalmabálát ajándékozott a PANNONPOWER Holding Zrt. Karácsony alkalmából a Misina Természet- és Állatvédő Egyesületnek. Az ünnepek előtti héten a vállalat munkatársai a pécs-somogyi állatmenhelyen felállított állatok karácsonyfája alá helyezték el ajándékukat. Aranyvasárnap bezárt a belvárosban a nagy sikerű szalmapajta játszóház. A játékok alapanyagául szolgáló bálákat a PANNONPOWER Holding Zrt. a körülöttünk lévő környezet védelme iránt elkötelezett társaságként igyekezett úgy hasznosítani, hogy még másoknak is örömet...

Elkészült a Pécs pénzügyi...

Elkészült a Pécs pénzügyi helyzetét taglaló ÁSZ-jelentés Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elvégezte a huszonhárom megyei jogú város pénzügyi helyzetének ellenőrzését. A hivatal december...

Kutyákat mérgeztek meg...

Megmérgeztek két kutyát Beremenden a napokban a gyanú szerint. A gazda feljelentést tett, szerinte valaki bedobott a kerítésen valamilyen mérget, amit az állatok megettek. A gazda kára...

Akarod vagy nem - Kulka...

Akarod vagy nem - Kulka János előadóestje Pécsett A népszerű színművész, az egykor Pécsett is játszó Kulka János ad koncertet december 30-án, pénteken 19 órakor a kulturális...

Baleset Pécs és Mohács...

Három gyerek és egy felnőtt megsérült, amikor autójuk felborult a Pécset Moháccsal összekötő 57-es úton hétfőn este - értesült az MTI.  Zsobrák Péter, a Baranya Megyei...

Téli kiárusítás az ÁRKÁD...

Téli kiárusítás az ÁRKÁD Bevásárlóközpontban A karácsonyra kapott vásárlási utalványok nagy része gyakran a téli kiárusítás idején válik megfogható ajándékká. A...

Vágyálom maradt idén is...

Vágyálom maradt idén is Pogány felfuttatása: 15 százalék csökkenés A tavalyi évhez képest némileg csökkent a pogányi repülőtér forgalma, ami leginkább a gazdasági környezetnek és az...

Amsterdam Shop nyílt Pécsett is: drog nincs, csupán szerencsétlen véletlen a névazonosság

Amsterdam Shop nyílt Pécsett is: drog nincs, csupán szerencsétlen véletlen a névazonosság Nemrég - az óbudai után - Debrecenben is lakat alá helyezte a hatóság az Amsterdam Shop névre keresztelt üzlethálózat egy boltját, mivel bódító szereket árultak. Ugyanezen a néven nemrég Pécsett is üzlet nyílt, ám mint az egyik alkalmazott mondta, közük nincs a bezárt boltokhoz - sőt annak sem örülnek, hogy egy cikkben szerepelnek velük. Kábítószergyanús anyagok forgalmazása miatt az idei esztendőben két üzletet (az óbudai és a debreceni Amsterdam Shopot) is bezáratták a hatóságok. Nemrég Pécsett is kinyitott egy, a holland főváros nevét viselő bolt, ám bódító...

Már szerdától hangolódhatunk a szilveszterre a Kossuth téren

Már szerdától hangolódhatunk a szilveszterre a Kossuth téren Forralt borral és számos téli italkülönlegességgel várják a vendégeket december 28-tól a pécsi Kossuth téren. Az idei évzáró mulatságnak helyt adó Kossuth tér az adventi időszak után sem marad árusok nélkül, ugyanis már most szerdától szilveszteri hangulat lesz úrrá a téren, ahol az elmaradhatatlan forralt bor és más téli italok mellett gasztronómiai ínyencségeket is kínálnak majd az érdeklődőknek. Az évzáró szilveszteri buli programjáról ide kattintva tájékozódhat. Képünk egy korábbi pécsi szilveszteren készült.

Tömegverekedés és késelés lett a karácsonyi buli vége Versenden

Többen súlyosan megsérültek egy hétfő hajnali tömegverekedésben a Baranya megyei Versenden - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. A megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy kocsmában rendezett bál utcára vonuló vendégei verekedtek össze, és megkéselték egymást. A sérülteket a pécsi és mohácsi kórházakba szállították. A rendőrség eddig két embert fogott el és gyanúsított meg a bűncselekmény elkövetésével, de várhatóan többek ellen indul még eljárás. Az eset körülményeinek vizsgálata és az intézkedések még tartanak, ennek során a rendőrök tíz olyan embert hallgatnak ki,...

Három dimenzióban tárul...

Január 3-a és 16-a között Gráner József háromdimenziós ismeretterjesztő filmjeit vetítik a pécsi ANK Moziban. Többek közt vászonra kerül a Föld keletkezését, szerkezetét és légkörét...

Új pécsi biomassza blokk: a...

Új pécsi biomassza blokk: a munka nagyjával már végeztek is Jó ütemben halad a pécsi erőmű új biomassza blokkjának építése: a legkésőbb 2012 decemberére befejeződő 24 milliárd forintos...

Hatósági áras lesz a víz-...

Hatósági áras lesz a víz- és a szemétszállítási díj A kormány szeptember elején jelentette be, hogy - a gáz, az áram és a távhő után - a víz- és csatorna-, valamint a...

Talán a hideg végre elűzi...

Talán a hideg végre elűzi az Esztergár utcai randalírozókat A napokban több olvasónk is jelezte, hogy az uránvárosi Esztergár Lajos utcában található szolgáltatóház előtt rendszeres az...

A rendőrök ébresztették az...

Jobban járt volna, ha bejglisütéssel tölti a péntek estét az a férfi, akit ittas vezetés miatt kapcsoltak le az uránvárosi rendőrök - mialatt ő a kocsijában aludt. A Baranya...

Hajléktalanokat látnak...

Hajléktalanokat látnak vendégül a pécsi Remény Házában Hétfő reggel hat órától hajléktalan embereknek főznek a Kertvárosban található Remény Házában. A szervezők örömmel fogadják a...

Zsúfolt padsorok előtt celebrálta az éjféli misét dr. Udvardy György

Zsúfolt padsorok előtt celebrálta az éjféli misét dr. Udvardy György Első éjféli szentmiséjét tartotta a pécsi Székesegyházban dr. Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye idén áprilisban kinevezett megyés püspöke. A helyszínen járt munkatársunk beszámolója szerint a Bazilika padsorai zsúfolásig megteltek hívekkel, sokaknak csak állóhely jutott. A több mint egyórás karácsonyi szentmise békés, meghitt hangulatban telt. A szertartáson dr. Udvardy György megyés püspök a hit, a családi összetartás és szeretet fontosságáról beszélt. Tekintse meg a szombat éjszakai szentmisén készült videófelvételünket, kommentár nélkül: [#video:1471]

Év végi teremfoci a Lauberben – immár hatodik alkalommal

Az idei esztendőben is megrendezik a Dárdai Pál nevével fémjelzett Pécsi Teremkupát. A december 29-i minibajnokságon pályára lép többek között a PMFC, a REAC és a Kozármisleny is, de egykori válogatott játékosok is labdába rúgnak. Az esemény az öregfiúk mérkőzésével indul: a PMFC, valamint a DDGÁZ egykori labdarúgói a Médiaválogatott csapatával mérik össze tudásukat. Az öregfiúk mérkőzései után napjaink focistáié lesz a pálya. A csapatokat két csoportra osztották, az „A" jelű hármasban a PMFC, a REAC és a Komló, a „B"-ben az Ifj. Dárdai Pált is soraiban tudó...

Az egyik részegen vezetett, a másik meg túl gyorsan

Ittas sofőrt fogtak az uránvárosi rendőrök, Bóly közelében pedig szűknek bizonyult az út egy gyorshajtónak. A baranyai rendőröktől tudjuk, ittasan vezette teherautóját egy férfi Pécsett, Uránvárosban péntek este. A sofőrt a rendőrök mintavételre előállították, vezetői engedélyét elvették, majd feljelentést tettek. Borjád és Bóly között pedig kicsúszott az útról és a szántáson állt meg egy személyautó péntek este. Személyi sérülés nem történt, a járműben kétszázezer forint kár keletkezett. A baleset azért történt, mert a sofőr nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel...