Egyre kiszámíthatatlanabb a kertvárosi hetes, írja olvasónk
2012. január 05. csütörtök 18:25

Folyamatos a járatkimaradás a hetes busz vonalán - ezzel a panasszal kereste meg szerkesztőségünket egyik olvasónk. A levélíró szerint reggelente gyakorta előfordul, hogy a hidegben várakozó utasok hoppon maradnak, a menetrend szerint beígért busz nem érkezik meg. A Pécsi Közlekedési (PK) Zrt.-nél lapunknak azt mondták, decemberben "valóban előfordult, hogy a hetes kimaradt, összességében azonban tavalyhoz képest javult az üzembiztonság".
A Pécsi Újságnak korábban úgy nyilatkoztak a pécsi tömegközlekedés üzemeltető cégnél, hogy a mostani tél közel sem lesz olyan kaotikus, mint az ezt megelőző, mégis előfordul, hogy porszem kerül a gépezetbe. Egyik, Kertvárosban élő olvasónk a napokban arról számolt be, teljesen felesleges menetrendet készíteni a hetes busznak, az ugyanis a reggeli órákban kiszámíthatatlanul közlekedik.
Miért nem a főpályaudvarig közlekedik a 44-es?
Felvetődik ugyanakkor a kérdés, miért nem közlekedik a vasútállomásig a busz, hiszen így a városba érkező turisták könnyebben eljuthatnának a centrumba.
- A midibusz célja nem az, hogy a főpályaudvarig vigye az utasokat, erre ugyanis számos más járat alkalmas, hanem az, hogy körbejárja a belvárost, megkönnyítve például az orvoshoz való eljutást, illetve a bevásárlást - reagált.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy változások lesznek a járattal kapcsolatban, az észrevételeket március végére értékelik ki.
- Decemberben három alkalommal valóban előfordult járatkimaradás, illetve jelentősebb, négy percet meghaladó késés a hetes vonalán, amely az időjárási és forgalmi viszonyok, valamint műszaki hiba miatt történt - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t Bárdossi Marianna, a PK Zrt. pr-asszisztense, aki hozzátette: a többi járat esetében „minimális a járatkimaradások száma".
Hogy a járművek menetrend szerint közlekednek-e, a cégnél folyamatosan ellenőrzik, az egyes állomásokon az indulás és a beérkezés idejét is dokumentálni kell és azt is figyelik, valós adatok kerültek-e a lapokra. Bárdossi összességében úgy látja, tavalyhoz képest javult az üzembiztonság.
- Elegendő busz áll a rendelkezésünkre a forgalom zavartalan működtetéséhez, sőt, két új járatot is sikerült beállítanunk, a 30Y-t és a 44-est. A járművek karbantartására az előző évekhez képest nagyobb hangsúlyt fektetünk - fogalmazott. Hozzátette, ha mégis előfordul járatkimaradás vagy késés - és az utasok panaszt tesznek az ügyfélszolgálaton - , annak okát minden esetben kivizsgálják.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Újjászületik a Nagyharsányi...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Már javában érkeznek a tankönyvek az...