A munkaügyis viszi a balhét a súlyos pécsi baleset ügyében

A munkaügyis viszi a balhét a súlyos pécsi baleset ügyében Munkahelyén, takarítás közben esett le a magasból az 55 éves pécsi férfi. A rendőrség ügyeletére érkezett bejelentés szerint szeptember 22-én az egyik pécsi cég csarnokában egy ott dolgozó férfi a présgép tetejéről, körülbelül 6 méter magasból takarítás közben leesett.A nyomozás során a sértett elmondta, hogy a présgép takarításakor a gép oldalán található létra eldőlt, és mivel megkapaszkodni semmiben sem tudott, esés közben a létrát magára rántotta, így szerezte súlyos sérüléseit. A beszerzett szakértői vélemény szerint a présgép megközelítését szolgáló létrát úgy alakították...

Akár 30 milliméter eső is leeshet ma Baranyában

Kilenc megyében és a fővárosban másod-, az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a sok eső miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön kora reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten van érvényben másodfokú figyelmeztetés, mivel ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat. Ugyancsak a nap folyamán várható jelentős mennyiségű eső miatt Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és...

Gyurcsány a Slyvenben: október még nem hozza meg az áttörést

Gyurcsány Ferenc szerint az októberi önkormányzati választás még nem hozza meg az áttörést a demokratikus ellenzék számára, "de eljön a pillanat, amikor kisebbségbe szorulnak azok, akik az önkényt választották a szabadság helyett". A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Pécsett, a Forum Sopianae Egyesület, az MSZP, az Együtt-PM, valamint a DK helyi polgármesterjelöltjét és képviselőjelöltjeit bemutató lakossági fórumon azt mondta: "sok lesz még a narancssárga szín a térképen, de kevesebb, mint 2010-ben, és ez a folyamat nem állítható meg, mert a szabadságunkat...

Páva Zsolt programot...

Páva Zsolt programot ismertetett: folytatjuk a megkezdett munkát Pécs az elmúlt években leküzdötte a nehézségeket, elindult a fejlődés útján, és jelentős erőforrásokat lesz képes mozgósítani...

Zakynthos 39.990 Ft/főtől

Zakynthos 39.990 Ft/főtől Utlra last minute akció szeptember 22-ei indulással.  Valasis Apartmanház, Argassi ÖE 2 fős stúdió jellegű apartmanokban....

Idén kétszáz énekes...

Immár tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a baranyai kulturális és művészeti élet jeles eseményét az Európai Bordalfesztivált, amelynek szeptember 26 és 28. között Villány és Pécs ad...

Pécs és Arad kapcsolatának...

A Sopianae Ifjúsági Egyesület az Irány Arad! elnevezésű programsorozat keretében egy tanulmányi versennyel kívánja bemutatni Pécs városának leggyümölcsözőbb külkapcsolata mellett az...

Már tavasszal nyithat az...

Már tavasszal nyithat az állatkert, el akarják adni a terrárium épületét Javában zajlanak a munkálatok a több mint egymilliárd forintból megújuló pécsi állatkertben. Az európai uniós források révén...

Hatvanon túl újra indulhat...

A fejlett országokban, így az Európai Unióban is gazdasági, politikai, szociális és oktatási szintű kérdéssé vált az idősödő társadalom problematikája. Az idősoktatás hathatós válaszokat...

Programkavalkád lesz a Sétatéren a Pécsi Napok alatt

A kilencvenes évek elején indult - azóta többször Örökség Fesztivál néven is futó - Pécsi Napok eseménysorozat keretében a pécsi székesegyház közelében lévő Sétatéren összesen mintegy félszáz programot kínálnak az érdeklődőknek. Mint azt Páva Zsolt, a megyeszékhely fideszes polgármestere a rendezvényről tartott sajtótájékoztatón elmondta, a fesztivál Pécs egyik legkomolyabb kulturális és zenei eseménnyé nőtte ki magát az idők során. Hozzátette: idén már csaknem két héten át zajlanak a programok, amelyeken neves Pécsről indult és pécsi zenekarok, folklór előadók, néptáncosok lépnek...

Eltűnt egy fiatalkorú szigetvári lány, egy hónapja keresik

A Szigetvári Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a fiatalkorú Nikolics Vanesszát, aki 2014. augusztus 11-én a szigetvári lakásotthonból ismeretlen helyre távozott és azóta hollétéről nincs információ. Nikolics Vanessza körülbelül 150 cm magas, 50-55 kg testsúlyú, haja hátközépig érő, barna színű, szőke csíkokkal festve. Fülében általában nagyobb méretű karika fülbevalót hord. Eltűnésekor világos színű topánkát, kék farmernadrágot és szürke színű, kapucnis pulóvert viselt. A Szigetvári Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Nikolics Vanesszát felismeri, jelenlegi...

Baranyában hét párt állított megyei listát

Baranya megyében hét párt területi listáját vették nyilvántartásba az októberi önkormányzati választásra - tájékoztatta a megyei területi választási iroda vezetője szerdán az MTI-t.Göndöc András elmondta: a területi választási bizottság kedden kisorsolta a listák sorrendjét. Első helyen a Fidesz-KDNP szerepel, amelyet a Jólét És Szabadság Demokrata Közösség, az Együtt-A Korszakváltók pártja, a Jobbik, a Nyugdíjasok Baranya Megyei Képviselete, az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) követ. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Jólét És Szabadság Demokrata Közösség listáját nem...

Aikidó show és fórum az...

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság BűnmegelőzésiOsztálya a Pécsi Rendőrkapitányság közreműködésével „A biztonságosabbPécsért" projekt keretén belül „A nők elleni utcai...

Amazóniába kalauzol a pécsi...

Amazóniába kalauzol a pécsi Vagabond-előadás Vagabond Természetbarát Egyesület videó- és diavetítéssel egybekötött élménybeszámolót szervez "Az amazóniai indiánok...

Egy baranyai településen...

Két polgármester- és két képviselő-testületi választás maradhat el októberben a szerda délelőtti adatok szerint - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szerdai, budapesti...

Műsoros táncostoborzót tart...

Műsoros táncostoborzót tart a pécsi klub az Árkádban A Fordan Táncklub vezetői már megszokhatták, hogy szeptemberben a legnagyobb az érdeklődés a különböző tánc- és mozgásműfajok...

A következő lépés a...

A következő lépés a bányanyitás lesz – ígérte Varga Mihály Komlón A mélyműveléshez kötődő szakmakultúra fenntartásának jelentőségéről és a hazai energiahordozók kiaknázásának fontosságáról...

Felhőszakadás jöhet,...

Két északnyugati és két délkeleti megye kivételével az ország egész területére figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat a felhőszakadás, illetve a nap folyamán várható...

Rodosz last minute akció szeptemberi utazásokra

Rodosz last minute akció szeptemberi utazásokra Szenzációs akciók rodoszi üdülőprogramunkra szeptember 11, 18 és 25-ei indulásokra. Utazás charter járattal.  2014. szeptember 11. - szeptember 18. Princess Flora 3* Félpanziós ellátással 59 200 Ft (235 €)/fő/héttől 140 800 Ft (560 €)/fő/héttől 2014. szeptember 18. - szeptember 25. Princess Flora 3* Félpanziós ellátással 64 000 Ft (245 €)/fő/héttől 152 000 Ft (585 €)/fő/héttől Evi 3* All inclusive ellátással 99 200 Ft (310 €)/fő/héttől 243 200 Ft (760 €)/fő/héttől 2014. szeptember 25. - október 02. Princess Flora 3* Félpanziós...

Vízórásoknak adták ki magukat Uránban, de nem dőltek be nekik

Magas fogyasztásra hivatkozva, vízóra ellenőrzés ürügyén próbáltak bejutni ismeretlenek hétfőn egy Építők úti lakásba Pécsett - tudatja a Tettye Forrásház keddi közleménye. Nem jártak sikerrel, a szemfüles lakó ugyanis elkérte az igazolványukat, ennek hiányában viszont zárva maradt előttük az ajtó. Rendszeresen előfordul, hogy illetéktelenek a Tettye Forrásház Zrt. nevével visszaélve vagy más közüzemi szolgáltatóra hivatkozva igyekeznek a fogyasztók bizalmába férkőzni. Jóhiszeműségüket kihasználva ellopják értékeiket, néha még pénzt is kérnek a hamis ellenőrzésért. - Leggyakrabban...

Serdülő kosártorna Füzy Ákos és Tapodi Péter emlékére

A hétvégén Győrben az egy éve közlekedési balesetben tragikusan elhunyt Füzy Ákos és Tapodi Péter emlékére tornát szervez az UNI Győr SzKA együttese.A viadalra a PVSK leánycsapata is meghívást kapott. A pécsiek az egynapos tornán, vasárnap a Csata DSE -vel, valamint a Vasas Akadémia junior csapatával és a hazai serdülő együttessel mérkőznek.