Saját kampányával keveredett ellentmondásba Kovács Ágnes?
2014. szeptember 18. csütörtök 14:06

A baloldal pécsi polgármesterjelöltje, Cserfainé dr. Kovács Ágnes egy pécsi hírportálnak adott interjúban azt közölte: csak fokozatosan mérsékelné az adókat, nem azonnal szüntetné meg azokat a 65 négyzetméteresnél kisebb lakások esetében sem. Ez ellentmondásban van mindazzal, amivel a baloldal pécsi jelöltje kampányol.
„(...) egyszerre nagyon sok mindenhez kell hozzányúlni. Tehát itt nem egy nap alatt fogjuk eltörölni a 65 négyzetmétert. Nyilván ez lesz az első tevékenységünk, de ez fokozatosan fog megtörténni" – hangzik el a polgármesterjelölt szájából a portál által nyilvánosságra hozott vágatlan interjús hangfelvételen.
„Nem lehet adókkal szorongatni a pécsieket úgy, hogy a várostól nem kapnak érte semmit” – írta Cserfainé dr. Kovács Ágnes egy korábbi közleményében.
EQM – Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Hurrá, hurka!
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Nyomtalanul eltűnt Skóciában egy...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- A hét végéig még pótlóbuszozhatunk a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Gomolyfelhőkből érkezhetnek záporok,...