Átadták a Leőwey gimnázium új, 311 milliós laborját
2014. szeptember 18. csütörtök 14:24

Páva Zsolt polgármester, az iskola diákjai és tanárai részvételével avatta fel a természettudományos oktatás fejlesztéséhez kapcsolódóan a Leőwey Klára Gimnázium új labor helyiségét. A pályázati forrásból megvalósuló oktatásfejlesztéssel párhuzamosan, a város által biztosított forrásból zajló iskola-felújításnak köszönhetően a Leőwey Klára Gimnázium hírnevéhez méltó infrastruktúrával várja a diákokat.
A mostani, minden igényt kielégítő természettudományos laboratórium, több mint 311 millió forintból, 100%-os támogatással megvalósult projekt. E program keretén belül nemcsak a labor fizikai felújítására, bővítésére került sor, hanem egy 3D-s képi világot megjeleníteni is képes digitális labor kialakítása is megvalósult.
Pécs városa 3 ütemben közel 400 millió forintot biztosít a patinás intézmény felújítására. Ennek első lépéseként került sor az „A" épület, azaz a főépület homlokzati nyílászáróinak cseréje, az épület teljes homlokzati hőszigetelése, valamint az épületszárny tetőszerkezetének javítására. Az ősz folyamán a második ütem keretében megújul a díszterem. A harmadik fázisban, 2015-ben valósulhat meg a „B" és a „C" épületszárny felújítása.
Zalay Szabolcs, az iskola igazgatója elmondta: a mostani felújításoknak köszönhetően az intézmény az ország egyik legmodernebb természettudományokhoz kapcsolódó oktatási infrastruktúrájával rendelkezik, és a hozzá kapcsolódó színvonalas oktatási tevékenység eredményeképpen a Leőwey Klára Gimnázium továbbra is Pécs, a Dél-Dunántúl, valamint Magyarország kiemelkedő oktatási bázisa maradhat.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Hurrá, hurka!
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- A hét végéig még pótlóbuszozhatunk a...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Nyomtalanul eltűnt Skóciában egy...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton