Országos balhé lehet: Mohácson beintettek a vállalkozók, s nem fizetnek a nem létező szemetükért

Országos balhé lehet: Mohácson beintettek a vállalkozók, s nem fizetnek a nem létező szemetükért A Mohácson nyilvántartott vállalkozók közül 530-an éltek panasszal azzal kapcsolatban, hogy el nem végzett szolgáltatás fejében szedi be tőlük a múlt év második negyedévéig visszamenően is a hulladékszállítási díjat a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő ZRt. Hatvanliteres kuka rendszeres ürítéséért kell fizetniük ugyanis az NHKV ZRt. szerint azoknak is, akiknél gyakorlatilag a vállalkozásuk gyakorlása során, azzal összefüggésben semmilyen szemetük nem keletkezik. Melléjük állt az önkormányzat. Mohácson korábban reálisan mérték fel a szolgáltatást ténylegesen...

Kardélre hányta volna vitapartnereit egy férfi Pécsett

Kardélre hányta volna vitapartnereit egy férfi Pécsett A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a zsaruk május 31-én 11 óra körül Pécsen fogták el azt a 20 éves helyi férfit, aki még március 7-én kora délután Pécsen, a Garay utcában egy családi ház előtt összevitatkozott két férfival, majd bántalmazta őket. Ezen kívül megfenyegette a két férfit, hogy fel fogja nyársalni őket a kardjával, majd a sértettek kapuját is rugdosta.A férfit előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként, ellene garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.Képünk...

Veszélyben vannak a baranyai vándorsólymok

Veszélyben vannak a baranyai vándorsólymok A Magyar Madártani Egyesület Baranya megyei csoportjának közlése szerint tavaly 4 pár vándorsólyom költött a megyében. Idén az egyik fészkelőhelyet elhagyták a madarak, egy másik körzetben pedig annak ellenére, hogy rendszeresen észlelték a sólymok jelenlétét, kirepült fiókákat mégsem sikerült megfigyelniük. Két régi revírben viszont eredményesek voltak a költések. Az egyik sólyompár 4, a másik 3 fiókát nevelt fel.Úgy tűnik azonban, hogy mások is ismerik a fészkelőhelyeket. A hónap elején az egyik helyi solymásznak egy ismeretlen telefonáló olyan fiókákat kínált eladásra,...

Súlyos karambol történt...

Súlyos karambol történt Kozármislenynél Összeütközött egymással csütörtökön reggel két személygépkocsi Kozármislenynél, az 578-as számú úton, Baranya megyében -...

PET-palackot dobtak a...

PET-palackot dobtak a krokodil kifutójába - Az állat szájából vették ki, s ezzel megmentették Kis híján szomorú eseménnyel végződött a Pécsi Állatkert gyermeknapi programja, Morzsi, a rombuszkrokodil ugyanis majdnem...

És eljött a nap, amikor nem...

És eljött a nap, amikor nem traffiznak a zsaruk Pécsett A rendőrség úgynevezett települési terve szerint csütörtökön a pécsi és környékbeli utakon sehol nem mérik az autósok...

Pécsett is megemlékeztek a...

Pécsett is megemlékeztek a magyar hősökről A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Nyilvántartási Parancsnoksága tartott megemlékezést Pécsett május 28-án a Magyar...

Angelus Iván táncpedagógus...

Angelus Iván táncpedagógus kapta az önkormányzat által alapított Eck Imre Díjat Angelus Iván táncpedagógus kapta meg a 2017. évi Eck Imre Díjat kedden Budapesten. A pécsi önkormányzat által alapított, a...

Kigyulladt egy lakás a...

Kigyulladt egy lakás a komlói Tompa Mihály utcában Tűz keletkezett egy lakásban Komlón, a Tompa Mihály utcában. A komlói hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat. A helyszínre a...

Emlékhely épült a komlói bányászat szívében

Emlékhely épült a komlói bányászat szívében Az Altáró a komlói bányászat szimbolikus helyszíne, az egykori tárnák kapuja. A föld alá nap mint nap leszállt sok ezer bányász emlékét mostantól nem csak egy tábla, hanem a hely szelleméhez méltó, rendezett környezet is őrzi.  Az Altáró és környéke egyszerre volt szimbolikus helye és egyfajta szégyenfoltja Komlónak. A bányász múltjára mai napig büszke városban évtizedekig az altárói alagúton keresztül vitte műszakba a „népes" a munkásokat és itt haladt át sok millió tonna mecseki szén is. Tizenhét éve az utolsó komlói bányászműszak ugyancsak az Altárón keresztül...

Jelmezes felvonulás, fényfestés és bulik sokasága várható az ötödik Pécs City Karneválon

Jelmezes felvonulás, fényfestés és bulik sokasága várható az ötödik Pécs City Karneválon Látványos jelmezes és sokszínű zenés forgataggá változtatja a baranyai megyeszékhely belvárosát a szeptember 16-én megrendezésre kerülő ötödik Pécs City Karnevál a szervezők szándéka szerint.  A város lakosait, különböző generációkat, a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) tanuló magyar és külföldi hallgatókat összehozni kívánó rendezvényt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Ertl Dániel főszervező arról beszélt, hogy az idén a karnevál vonzó turisztikai célpont lehet Pécsen kívül is. A programokra térve kiemelte: a forgatag előestéjén szeptember 15-én a Zsolnay Fényfesztivál...

Újabb tizennyolc porcelánritkasággal gazdagodott a pécsi Gyugyi-gyűjtemény

Újabb tizennyolc porcelánritkasággal gazdagodott a pécsi Gyugyi-gyűjtemény Tizennyolc különleges műtárggyal gyarapodott a Zsolnay-porcelánritkaságokból álló pécsi Gyugyi-gyűjtemény, amelynek legújabb alkotásait Gyugyi László műgyűjtő-adományozó jelenlétében mutatták be szerdán a Zsolnay Kulturális Negyedben.  Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere az eseményen Gyugyi László folyamatos gyűjtő- és kutatómunkáját megköszönve hangsúlyozta: a kiemelkedő érdeklődés övezte tárlatot immár kétszázezren látták. Hozzátette: hamarosan szükségessé válik a gyűjteményt bemutató részleg bővítése is. A szerdán bemutatott kerámiák között található több,...

Baleset történt a pécsi...

Baleset történt a pécsi vasútvonalon, pótlóbuszok járnak FRISSÍTVE: ismét járnak a vonatok, folyamatosan áll helyre a közlekedés. Baleset miatt vonatpótló buszok viszik az utasokat...

Ki mit tud a Gandhiban: még...

Ki mit tud a Gandhiban: még Oláh Gergőnek is bejöttek a produkciók Jól sikerült a pécsi Gandhi iskola fenntartója által szervezett nemzetiségi Ki mit tud? vetélkedő. A versenysorozat döntőjének...

Közösségek ünnepe lesz...

Közösségek ünnepe lesz pünkösdhétfőn A Pécsi Egyházmegye közösségei szolgálatuk bemutatásán túl játékokkal, ügyességi és szórakoztató feladatokkal várnak minden...

Átszerelte a rendszámot egy...

Átszerelte a rendszámot egy férfi Dunaszekcsőn Bontásra váró munkagép rendszámát szerelte át mezőgazdasági vontatójára egy férfi Dunaszekcsőn. Egyedi azonosítójel...

Kelet-Ukrajnában...

Kelet-Ukrajnában megsebesült katonák gyógyulhatnak Pécsett A kelet-ukrajnai harcokban megsebesült tíz ukrán katona tíznapos pécsi rehabilitációja és művészeti terápiája keretében...

Három diáklány Pécs...

Három diáklány Pécs múltjáról és jelenéről szóló filmje vitte el a pálmát - VIDEÓ! Megakadt című kisfilmjével a Bánkuti Csenge, Domján Zsuzsi, Botár Ágnes trió nyerte meg a Pécs8 program rövidfilmpályázatának...

Színjátékot mutatnak be a bűnesetek megelőzéséről

Színjátékot mutatnak be a bűnesetek megelőzéséről A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdetett olyan diák és nyugdíjas csoportok részére, akik bűnesetek megelőzését mutatják be játékos, humoros színjáték formájában. Az esemény megtekinthető szerdán, délután öt órától a Zsolnay Negyedben (Janus Egyetemi Színház). A versenyre jelentkező hét csapat pályaműveinek előzsűrizése szerdán a Pécsi Tudományegyetem Janus Egyetemi Színházban lesz, ahol 17.00 órától a fiatal és felnőtt korosztály, majd 18.30 órától az idősebb korosztály képviselői mutathatják be színi előadásaikat. A bemutatókat a [email protected] e-mail címen történő...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45: Pécs, Athinay út09.15 - 10.45: Pécs, Engel János utca11.15 - 12.45: Pécs, Komlói út14.00 - 15.30: Pécs, Hársfa út16.00 - 17.30: Pécs, József Attila utca18.00 - 19.30: Pécs, Mohácsi út 

Több mint kétszáz baranyai és tolnai elsőáldozó találkozott hétvégén Máriagyűdön

Több mint kétszáz baranyai és tolnai elsőáldozó találkozott hétvégén Máriagyűdön Közel hatszázan vettek részt a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóján Máriagyűdön május 27-én. A második alkalommal megszervezett eseményre a 270 gyermeket, akik idén találkoznak először az eucharisztiával, szüleik és hitoktatóik is elkísérték.  A Pécsi Egyházmegye városaiból és kisebb településeiről is érkeztek gyerekek, akik az elsőáldozás szentségét idén veszik fel. Bátaszékről, Bicsérdről, Döbröközről, Mágocsról, Dombóvárról, Görcsönyből, Himesházáról, Kozármislenyből, Magyarszékről, Mohácsról, Paksról, Pécsről, Pécsváradról, Sátorhelyről, Siklósról és Somberekről...