Felfüggesztett fogházat kapott a motorosbaleset okozója
2017. május 30. kedd 15:27

A Mohácsi Járásbíróság csütörtökön kihirdetett ítéletével K. L. vádlottat halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év 6 hónap fogházra és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 3 évre felfüggesztette, valamint kötelezte a felmerült bűnügyi költségek megfizetésére.
2016. augusztus 14-én délután a vádlott Babarc külterületén közlekedett a személygépkocsijával az 57-es úton, Mohács felől az M6 autópálya irányába három utast szállítva. A haladása során fel kívánt hajtani Budapest felé az autópályára és a kanyarodó sávba sorolt, majd megállás nélkül, csak lassítva 25-35 km/h sebességgel - megkezdte a balra kanyarodást, ekkor nem adott elsőbbséget a vele szemben Szederkény felől Mohács felé közlekedő, a sértett által vezetett, - a 70 km/h sebességkorlátozás ellenére - 120-130 km/h sebességgel haladó motorkerékpárnak és összeütköztek.
Az ütközést követően a sértett motorkerékpáros a járművéről leesve a személygépkocsi első szélvédőjének csapódott, majd a jobboldali útpadkára esett, és a baleset során keletkezett súlyos sérüléseibe belehalt. Az ítélet ellen az ügyész, a vádlott és védője is fellebbezést jelentettek be, így az ítélet nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

