Dühében rongált, még egy autóba is belerúgott
Megrongálta a telefonfülkét, és egy autóba is belerúgott egy dühöngő férfi Pécsett. Egy pécsi férfi kért segítséget a rendőrségtől hétfőn 14 óra előtt pár perccel azért, mert a fiával az utcán szóváltásba keveredett, aki mérgében nekiesett az apjának, majd betörte a házuk előtt álló telefonfülke ablakát, és az apa személygépkocsiját is megrongálta. A rendőrök a helyszínen elfogták a garázdasággal gyanúsítható 19 éves helybeli férfit, majd előállították. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. A férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott...
Pécsi diák is részt vesz a Vitázik a világ ifjúsága vitavetélkedő magyarországi döntőjén
Az eseményen magyar, köztük pécsi tanulók is vitáznak német nyelven a következő kérdésről: „Bevezessék-e Magyarországon a feltétel nélküli alapjövedelmet?"és versengenek a magyarországi győzelemért az egyetlen német nyelvű közép-kelet-európai vitavetélkedőn.A döntő résztvevői:Budai Franciska, Österreichische Schule Budapest XII.Dömötör-Nagy Dóra, Deutsches Nationalitätengymnasium Budapest XX.Kiss Anna, Deutsche Schule Budapest XII.Nemes Ádám, PTE Gyakorló Gimnázium PécsKöszöntőt mond Prof. Dr. Dietmar Meyer az Andrássy Egyetem rektora. Beszédet mond az országos...
Szabotázs miatt szakadhattak le a pécsi buszok kerekei - Ismeretlen maradt a tettes
Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság, miután idén februárban kiesett és elszabadult egy Volvo busz bal hátsó kereke Kertvárosban, a Nagy Imre úton. A vizsgálat pillanatnyi állására vonatkozó megkeresésünkre a rendőrség közölte, hogy felfüggesztették a nyomozást az elkövető ismeretlen volta miatt. Ez szűkszavú beismerése annak, hogy szabotázs történhetett a pécsi busztársaságnál.Amint arról korábban lapunk beszámolt, két korábbi esetet követően - először tavaly nyáron, majd tavaly novemberben történt ilyen jellegű...
Hűsítő sétát tehetnek a...
A Zsolnay Kulturális Negyed nyáron mutatja talán a legszebb arcát: virágzó növények és csiripelő madarak teszik még...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45:...
Prostikat futtatott...
A Pécsi Járásbíróság szombaton elrendelte egy harkányi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, bordélyház fenntartásával,...
Lovagolhattak és...
Őri László alpolgármester kezdeményezésére első ízben Kertvárosban indult el a „Ló az iskolában" program, hogy Pécs...
Több mint 23 milliót...
A Pécsi Járásbíróság szombaton elrendelte egy siklósi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, 18 rendbeli nagyobb kárt...
Több mint 9 milliónyi...
Az óriási érdeklődésnek köszönhetően több mint kilencmillió forintnyi adomány gyűlt össze a Richter Egészségváros komlói...
Úgy tűnik, mégsem kaphat bizottsági helyet Fodor Ibolya képviselő
A kedden ülésező városi közgyűlésen nem kerül napirendre Fodor Ibolya független képviselő bizottsági megbízatása - tájékoztatott közleményében Páva Zsolt polgármester. „Fodor Ibolya független képviselő azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy az önkormányzat szokásjoga alapján bocsássam szavazásra bizottsági tagságára irányuló kérvényét a közgyűlés előtt. Ezt kérést a közgyűlési döntés-előkészítő munka során a Fidesz-KDNP frakciója elé tártam, amely úgy határozott, hogy nem fogja támogatni a kérését, így a kérvényt nem javaslom tárgyalni a soron következő...
Kazahsztáni élmények és történetek emberközelből
Számos látogatót vonz az Idegen ég alatt - Oroszföldön meggyötörve című, a „málenkij robotnak" emléket állító tárlat a JPM Néprajzi Múzeumában. Szerdán délután öt órakor a „málenkij robotban" szintén érintett, gazdag történelmű országról, Kazahsztánról hallhatnak az érdeklődők úti beszámolót.Az előadó Kováts-Ömböli Éva, a Janus Pannonius Múzeum munkatársa, aki néhány évvel ezelőtt egy tanulmányúton vett részt a világ 9. legnagyobb területű, és legnagyobb területű tengerpart nélküli közép-ázsiai országában. A vetítéses, fényképes beszámoló kapcsolódik a Hősök...
Ötezer látogatót várnak az idei Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvénysorozatra
Mintegy ötezer látogatót várnak a 23. Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvénysorozatra június harmadikán és negyedikén - mondta el az MTI érdeklődésére csütörtökön a villányi borvidékhez tartozó község turisztikai egyesületének elnöke. Rechnitzer Szilvia közölte: a tavaly kétnaposra bővített esemény szombati kezdőnapján elsősorban a prémiumborok kedvelőire számítanak. Az országos műemléki védettséget élvező pincesoron aznap 4500 forintért megvásárolható kóstolópohár és -jegy hét pince magas minőségű vörösboraira váltható be - olvasható a szervezők közleményében. Másnap, a...
Filipovics Józsefet...
Ismét Filipovics Józsefet (független) választották vasárnap Pécsbagota polgármesterének - tájékoztatta a helyi választási iroda helyettes vezetője, a Királyegyházai Közös Önkormányzati...Szálanként lopják el a...
Mindent a szemnek, semmit a kéznek - ezt a mondást illene betartani a közterületeken lévő virágágyásokkal kapcsolatban. Sajnos...
Megállóhely átépítése miatt...
Kedden 08:00-17:00 óra között a Hungária utcában, a Petőfi Sándor utcai buszmegállónál (a belváros irányába), a megállóhely...
Kigyulladt egy tartálykocsi...
FRISSÍTVE: A műszaki mentés befejeződött, az 57-esen továbbra is egy sávon halad a forgalom. Súlyos baleset történt hétfőn...
Berúgta a dohánybolt...
A rendőrök perceken belül elfogták a pénzt és cigarettát lopó férfit Pécsett. Egy vagyonvédelmi cég diszpécsere jelentette be...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradások helyszínei és...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45: Pécs, Málomi út09.15 - 10.45: Pécs, Móra Ferenc utca11.15 - 12.45: Pécs, Siklósi út14.00 - 15.30: Pécs, Tüskésréti út16.00 - 17.30: Pécs, Mohácsi út18.00 - 19.30: Pécs, Nagykozári út
Rendőrök adtak tájékoztatást óvodásoknak, iskolásoknak
A rendőrök játékos keretek között adtak tájékoztatást a gyerekeknek Beremenden. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai pénteken a Beremendi Kovácsműhelyben közel százhúsz óvodás és általános iskolás gyermek részére tartottak balesetmegelőzési foglalkozást. A rendőrségi szakemberek a gyerekeknek játékos formában mutatták be, hogy melyik jelzőtáblával hol találkozhatnak, és mi a teendőjük egy-egy jelzőtábla észlelésekor. Interaktív formában adtak tanácsokat a nyári szünidő alatti közlekedés veszélyeiről, illetve az ilyen veszélyek...
Autósok, figyelem: hétfőn és kedden forgalmirend-változásra kell számítani
Hétfőn reggel fél nyolctól kedden délután négy óráig a Petőfi Sándor utcában, a József Attila utca (6-os sz. főút) északi oldali csatlakozásában burkolatcserére kerül sor. A kétnapos munkavégzés alatt az ideiglenes forgalmi rend a következők szerint kerül kialakításra: Hétfőn 07:30-tól a Petőfi Sándor utca a József Attila utca irányából egyirányúsításra kerül az Erreth Lajos utcáig bezárólag, mely szakaszon a parkolás is tiltásra kerül. A Hungária utca felől érkezők terelőúton tudnak a József Attila utcára ráhajtani.Kedden a Petőfi Sándor utca a Hungária utca irányából lesz...
A rovat további témái
- Elsőáldozók találkoztak szombaton Máriagyűdön
- Két településen tartanak ma időközi választást
- Megnyugodhatunk: az EMMI szerint elég egy Csontváry Múzeum, méghozzá Pécsett
- Kulturális és gasztronómiai fesztivál is lesz Sásdon
- Sorra törték fel a hétvégi házakat Pécsett
- Izgalmas és játékos örökségtúrán vehetnek részt
« Előző
19116 | 19143 | 19170 | 19197 | 19224 | 19251 | 19278 | 19305 | 19332 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

