Szálanként lopják el a virágokat a közterekről, nyártól pótolni sem lehet a növényeket
2017. május 29. hétfő 10:10

Mindent a szemnek, semmit a kéznek - ezt a mondást illene betartani a közterületeken lévő virágágyásokkal kapcsolatban. Sajnos azonban bőven akadnak olyanok, akik inkább az otthonukban gyönyörködnének a növényekben. A városi főkertész szerint több helyen fokozatosan tűnnek el a virágok, amelyeket sok esetben már pótolni sem lehet.
Tavasszal a Ferencesek utcájában kitörtek egy díszkörte fát, ezzel komoly esztétikai és anyagi kárt okozva. Az ilyen vandál cselekedet szerencsére nem számít mindennapos esetnek, ám a város több pontján is fellelhető színes virágágyások sokakat kisebb lopásokra csábítanak.
- Általánosságban elmondható, hogy a közterületeken nem jellemző, hogy egyszerre nagyobb mennyiségben vinnék el a virágokat. Sokkal általánosabb, hogy egy-egy növényt hazavisz valaki, így az év során lassanként elkopik az adott felület - magyarázta Nagy Ervin, városi főkertész.
Nyakon csíptek egy temetői virágtolvajt
Nyilván ezek anyagi értéküket tekintve alacsony, nagyjából 4-500 forintos tételek, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy feljelentést tegyen a városüzemeltetéssel foglalkozó BIOKOM Nonprofit Kft. Persze, a viszonylag kisebb értékű lopások is komoly gondot jelentenek, hiszen, ha ez a nyári időszakban történik, akkor már nem lehet olyan növényt találni a piacon, mellyel pótolni lehet a virágokat.
A károkozások tekintetében főként a több pénzbe kerülő fák esetén történtek már feljelentések, ehhez azonban az is kell, hogy a hatóságot fotóval vagy elmondások alapján segíteni tudják. Ha csak a rongálás tényét lehet megállapítani, általában hamar megszűnik az eljárás.
Megtudtuk, a lopások a keleti városrész terültén jellemzőbbek, a károkozások pedig inkább a belvárosi, és kertvárosi területeken fordulnak elő többször. Nagy Ervin elmondta, az ilyen esetek ellen nehéz rövidtávon hatékonyan intézkedni, „a kert- és környezetkultúra fokozatos előtérbe helyezésére van szükség".
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...