Frontális ütközés Baranyában: roncsok közé szorult két ember
Frontálisan karambolozott két személygépkocsi Hosszúheténynél, a 6541-es út 5-ös és 6-os kilométerszelvénye között csütörtökön reggel. A baleset következtében két ember beszorult, őket a komlói és a pécsi hivatásos tűzoltók szabadítják ki a járművekből. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.Képünk illusztráció.
Beleshetünk a kulisszák mögé: látogatóközpontot nyit a mohácsi Duna-híd kivitelezője
Szombattól Mohácson, az Indóház utca 2. szám alatt kereshető fel a mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó úthálózatot építésének részleteit bemutató látogatóközpont, közölte a beruházást végző Duna Aszfalt Zrt. Hónapok óta zajlanak az új, 756 méteres híd és a hozzá kapcsolódó, 28 kilométeres úthálózat építésének előkészületei, Mohács határában, valamint a leendő híd helyszínének közelében dolgoznak a munkagépek.Az ennél is nagyobb léptékű, látványosabb munkálatok hamarosan megkezdődnek.Azért, hogy a beruházás iránt érdeklődők első kézből tájékozódhassanak a...
Olvasói levél: mondjon egyetlen érvet, hogy miért ne jelentsük fel! És én mondtam!
Ha nem vele történik, el sem hiszi, hogy ilyen megeshet, emberségből, megértésből jelesre vizsgázott két pécsi rendőr, akik egy hihetetlen érv hatására elnéztek neki több szabályszegést is, írta olvasónk. Hozzátette azt is, sokat tanult az esetből. „Egy verőfényes tavaszi napon a robogómmal repesztettem (már amennyire a viharvert, öreg Yamahámtól telik, max. negyvennel) az Építők útján. Muszáj volt valamiért elugranom otthonról, sietnem is kellett vissza, így hát sebtiben, melegítőben, papucsban kaptam magamra a bukót, s már rúgtam is be a mocit.Szóval, az...
Hővezetéknek ütközött egy...
Árokba hajtott és hővezetéknek ütközött egy személyautó tegnap délután Pécsett, a Kanizsai Dorottya úton. A...
A MÁV új villanymozdonya...
Tesztüzemben, a Mecsek IC-k élén állították forgalomba a MÁV új, nagy teljesítményű, az Alstom által gyártott Astride...
Három autó ütközött,...
Három gépkocsi ütközött össze Pécsváradon, a 6-os főút, a Rákóczi Ferenc utca és a Nagypalli út kereszteződésében szerdán...
Teherkocsival ütközött egy...
Egymásnak ütközött egy teherautó és egy személygépkocsi a 6541-es úton, Hosszúhetény határában, a Vasutas utca közelében...
Kamionnal ütközött egy...
Egy kamion és egy személyautó ütközött össze az 56-os főút 55-ös kilométerszelvényénél, a kölkedi elágazás közelében kedden...
Összeverte a kuncsaftját...
A nyomozás eddigi adatai szerint január 23-án, az éjszakai órákban a gyanúsított otthonában megjelent a sértett férfi és...
Oszlopot döntött egy tajt részeg kombájnos Baranyában - Videó!
A Szigetvári Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki ittasan és eltiltás hatálya alatt vezette munkagépét. A vádirat szerint a 49 éves vádlottat 2021-ben a bíróság hat évre eltiltotta a közútijárművezetéstől. A vádlott 2024. július 8-án éjszaka otthon italozott, majd másnap délelőtt a tulajdonában levő kombájnnal egy közeli településre indult. Vezetés közben rosszul érezte magát, ezért visszafordult a munkagéppel. Egy bekötőúton azonban nem tudta a kombájnt egyenesben tartani, ittasságából adódóan a menetirány szerinti bal oldali árokba...
Bátára látogatott a Szent Vér ereklye adományozója
A szentév első papi zarándoklatára január 27-én került sor a bátai kegyhelyen. A nyitrai egyházmegye püspöke, Viliam Judák megyéspüspök, az egyházmegye helynöke és papjai közül néhányan érkeztek Bátára, ahol a püspök szentmisét mutatott be. Ezt követően hódolatukat fejezték ki a Szent Vér ereklye előtt, majd megtekintették a felújított kegyhelyet és a lelkigyakorlatos házat.Judák püspök korábban már járt Bátán, hiszen 2017-ben ő adományozta a Szent Vér ereklyét a kegytemplomnak. Dr. Udvardy György akkori megyéspüspök ugyanis azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy...
Lángokban álló kocsihoz riasztották a baranyai tűzoltókat
Menet közben füstölni kezdett, majd kigyulladt egy személyautó vasárnap este Keszün. A sofőr a füstöt észlelve félreállt és kiszállt a kocsiból, de nem volt nála tűzoltó készülék, így nem tudta megfékezni a lángokat. Az esethez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, kiérkezésükkor a jármű teljes terjedelmében lángolt. Az egység egy vízsugárral eloltotta a tüzet. Személyi sérülés nem történt.
Felföldi László...
A Pécsi Egyházmegye főpásztora hirdetett igét a január 26-án zárult ökumenikus imanyolcad záró istentiszteleti alkalmán. A...
Leégett egy családi ház...
Teljesen kiégett egy száz négyzetméteres családi ház egyik szobája hétfőre virradó éjszaka Kátolyon, a Szabadság utcában....
Tűzoltók juttatták be a...
Hétvégén Pécsett a Polgárszőlő utcában ls az Aidinger János úton is kérték tűzoltók segítségét idős emberek lakásába való...
Lángra kapott az olaj egy...
Olaj gyulladt meg egy társasházi lakás konyhájában vasárnap délután Pécsett, a Nagy Imre úton. A tűz átterjedt a...
Lecsukatta a mohácsi...
A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy nő és három férfi letartóztatását kínálással, átadással elkövetett...
Leendő sajtóapostolokat...
Szakmai műhelymunka-sorozatot indított a Pécsi Egyházmegyei Hivatal az egyházközségek leendő sajtóapostolai számára. Az első...
Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan a NAV baranyai ellenőrei
A NAV baranyai munkatársai január 27. és február 2. között kedden Komlón, a Kossuth Lajos utcai boltokat és vendéglátóhelyeket, csütörtökön a vármegye egész területén működő távol-keleti termékeket értékesítő üzleteket, pénteken pedig Pécsett az uránvárosi vendéglátóhelyeket ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A vármegye ipari parkjaiban és nagykereskedelmi bázisain a hét bármely...
Hétfőtől már az első óráért is fizetni kell az Árkád tetején
Hétfőtől már az első óra után fizetni kell a parkolásért az Árkád tetején, közölte a vállalkozás a Facebook-oldalán. Az első óra után kétszáz forintot kell majd fizetni a parkolásért, a második órától marad az eddigi, négyszáz forintos díjszabás.Képünk illusztráció.
A nyári szezon kezdetén használható lehet az M6-os folytatásaként épülő horvát autópálya
Akár már az idei nyári turisztikai szezonban is használatba vehetik az autósok az M6-os autópálya folytatásaként épülő A5-ös sztrádát Horvátországban, így egy gyorsforgalmi kapcsolat jöhet létre a két ország között, számolt be róla a Világgazdaság. Ütemezetten halad a munkálatokkal a kivitelező a VC jelű európai közlekedési folyosó horvátországi szakaszán, azaz az A5-ös autópályán, amely közvetlenül csatlakozik a magyarországi M6-oshoz - erről ír a Vecerni List a horvát autópálya-kezelő társaságra (HAC) hivatkozva.A magyar határ és Pélmonostor között épülő etap az...
A rovat további témái
- Összeverte egymást két férfi Pécsett, a Centrum parkolóban
- Rengetegszer riasztották a baranyai önkéntes tűzoltókat
- A baloldal sikertelenül blokkolta Pécset hónapokon keresztül, véli a Fidesz frakciója
- Elfogták a mohácsi drogbárónőt, aki három fiával árulta a kábítószert - Videó!
- Pénteken is van esélyünk egy kis napsütésre
- Frontálisan ütközés miatt lezártak egy utat Baranyában
« Előző
1404 | 1431 | 1458 | 1485 | 1512 | 1539 | 1566 | 1593 | 1620 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hamarosan indul a szezon a népszerű...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- Benzin szivárgott egy vasúti...
- Hat méter feletti vízzel tetőzik...
- Mindent a szemnek, semmit a kéznek:...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Két baranyai holtágba is pontyok...
- Orbán Viktor: megtámadták...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Kissé csökkent az influenzával...

