Olyan alacsony a Duna vízszintje Mohácsnál, hogy ismét előbukkannak a rejtélyes roncsok
2025. március 04. kedd 11:08

Rohamosan csökken a Duna vízszintje Mohácsnál, a folyó vízállása a hét végén az egyméteres szinthez közelít majd, így ismét előbukkannak a Mohács alatti Duna-szakaszon található Gabriella-sziget belső ágában elsüllyedt hajók roncsai.
A Duna-Dráva Nemzeti Park korábbi beszámolója szerint a nem mindennapi különlegesség mindig sok látogatót vonz a területre, ugyanakkor a roncsok számát és eredetét illetően meglehetősen kevés információ ismert és azok többsége sem fedi teljesen a valóságot.
Az egyik legelterjedtebb, de téves feltevés szerint a hajókat az 1960-as évek vége felé süllyesztette el folyamszabályozási célokból a Vízügy akkori elődje.
A területen megtalálható - és a mohácsi vízmérce szerinti 270 cm-es vízállásnál előbukkanó - 4 darab roncsot a második világháborúban süllyesztette el a szovjet hadsereg.
Ezek közül egy az 1895- ben alapított és 1948-ig működött Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság (MFTR) csöves pontonja volt.
katonai ponton, egy szivar alakú aknarobbantó/aknakutató vasdereglye, valamint egy
aknarobbantó/aknakutató fadereglye.
M. B. - Fotó: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- Benzin szivárgott egy vasúti...
- Hamarosan indul a szezon a népszerű...
- Hat méter feletti vízzel tetőzik...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Mindent a szemnek, semmit a kéznek:...
- Orbán Viktor: megtámadták...
- Két baranyai holtágba is pontyok...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Kissé csökkent az influenzával...

