Újabb munkaerő-kölcsönző bűnszervezetet számoltak fel a NAV nyomozói
A Merkúr Bevetési Egység rajtaütésével és elfogásokkal kezdődött az a nagyszabású akció, amelyben a NAV pénzügyi nyomozói újabb, kiterjedt bűnszervezet irányítóit vették őrizetbe. A vagyonvédelmi tevékenységet végző cégek több mint egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek, a bűnszervezet feje és fő segítői már előzetes letartóztatásban vannak. A bűnszervezet irányítói olyan - főként Tolna és Pest megyében tevékenykedő - céghálózatot hoztak létre, amely alvállalkozói munkaerő-kölcsönző gazdasági társaságokból állt. A láncolat tetején lévő négy gazdasági...
Célpontban: Pécs, Mohács, Komló, Siklós, Villány
A NAV Baranya megyei munkatársai október 29. és november 4. között Komlón, Mohácson, Siklóson, Villányban, valamint Pécsett végeznek helyszíni ellenőrzéseket. A hivatal szakemberei főként a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, az alkalmazottak bejelentését, valamint az áruk eredetét vizsgálják. Az ellenőrzések elsősorban a piacokon és vásárcsarnokban értékesítőket, a virágkereskedőket, kertészeteket, koszorúkötőket, a mécseseket értékesítőket, valamint a vendéglátóhelyeket érintik.Ahol a pénztárgép által továbbított adatok ezt indokolják, ott...
Újabb díjat nyert a pécsi filmes, Helstáb Martin, aki visszavonult és a vadonban él
A 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon Helstáb Martin, pécsi filmes kapta a legjobb kevert technikával készült filmnek járó díjat a „Sok-sok festék" című kisfilmjéért. A nagy múltú fesztivál díjait október 26-án adták át ünnepélyesen a budapesti A38 Hajó fedélzetén. A Magyar Független Film és Video Szövetség október 11. és 14. között rendezte meg az idei Országos Függetlenfilm Fesztivált, amelynek versenyprogramjába több száz nevezés közül 28 alkotás jutott be. Közülük 10 film alkotóit díjazták péntek este a budapesti A38 hajón szervezett ceremónián...
Ismét Szolykóné Pfeifer...
Újra Szolykóné Pfeifer Gabriellát (Fidesz-KDNP) választották a dél-baranyai Kémes polgármesterévé a vasárnapi időközi...
Képviselőket és...
Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap a dél-baranyai Kémesen - tájékoztatta a helyi választási iroda helyettes...
Sajátos módon parkolt le...
Befejezte a rendőrség a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki ittasan okozott sérülés nélküli balesetet Komlón. ...
Köszöntjük Baranya...
Egy kaszinóban kezdődött a Mohácsi TE 1888 óta íródó története, hogy aztán a történelem megannyi fordulatát, a világégéseket...
Dukovits Krisztián akár...
Nem kell a mindennapokat a Halálcsillagon tölteni egy messzi-messzi galaxisban, hogy valaki rohamosztagossá válhasson....
Kósa Lajos Mohácson: itt...
Fokozott készültséget kellett elrendelni a déli határon a bosnyák-horvát határon történtek után - hangsúlyozta Kósa Lajos, az...
A baranyai határszakaszon akcióztak a rendőrök, sárkányrepülőt is bevetettek
Határrendészeti és migrációs célú ellenőrzést tartottak a rendőrök a Siklósi Rendőrkapitánysághoz tartozó baranyai határszakaszon. A Siklósi Rendőrkapitánysággal és a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének polgárőreivel közösen hajtott végre fokozott ellenőrzést a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. október 26-án 9 órától 17 óráig a megye drávai határszakaszán. Az ellenőrzés során a rendőrök a Dráva folyó vízfelületét és partját, a partra vezető utakat és a magyar hídfőket is ellenőrizték. A fokozott ellenőrzésben részt vevő rendőrök és polgárőrök...
Teherautóval rombolta le a sorompót Szentlőrincen
Befejezte a rendőrség a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy járműszerelvénnyel a tilos jelzésen áthaladva megrongált egy sorompót Szentlőrincen. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság az ellen az 55 éves szentlőrinci férfi ellen, aki 2018. szeptember 15-én délelőtt okozott balesetet az egyik szentlőrinci vasúti átkelőnél. A megalapozott gyanú szerint a férfi egy tehergépkocsiból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel a tilos jelzésen haladt...
Hoppál Péter: Pécs nem kér a migránsokból, sem Gyurcsányék bevándorláspárti politikájából
A brüsszeli bevándorláspolitika Pécshez hasonló méretű, korábban békés európai városok sorát tette tönkre, s ennek a politikának Gyurcsány Ferenc és pártja a legkeményebb magyarországi támogatója, jelentette ki Hoppál Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője pénteken, a volt miniszterelnök délutánra meghirdetett utcai szereplését megelőzően. - Aggodalommal figyeljük Gyurcsány Ferenc egyre erősödő bevándorláspárti politikáját, valamint azt is, hogy újra elkezdte magára venni az ellenzék vezérének pozícióját - jelentette ki Hoppál Péter a pénteki...
Hajléktannak nézték, de...
Jogerősen megszüntette az eljárást a bíróság életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértés...
Rajzpályázatot hirdettek...
Óvodapedagógiai fórumot tartott a Janus Pannonius Múzeum két helyszínen pedagógusok és óvodások részvételével és a Múzeumi...
Elbúcsúzott Dakos József, a...
Csongrád megyében folytatja pályafutását a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dakos József. Dr. Fellegi Norbert...
Súlyos sérülés lett a...
Súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomozott a rendőrség egy 28 éves szigetvári férfi ellen, aki 2018. augusztus 7-én délután...
Halálra gázolt egy embert a...
Halálra gázolt egy embert a a Pécsre tartó InterCity Kurd és Döbrököz között, Tolna megyében csütörtök este. Az érintett...
Átadták a Szent Mór...
Átadták csütörtökön a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont új, 1400 négyzetméter területű tornacsarnokát. A Pécsi...
Lángolt egy konyha, feltörték a lakást a tűzoltók
Az eset során senki nem sérült meg. Tűz ütött ki egy társasházi lakás konyhájában Pécsen, a Bánki Donát úton. Az ingatlanban nem tartózkodott senki, ezért a város hivatásos tűzoltói feltörték a lakást, hogy a tüzet elolthassák. Az oltási munkálatok idejére az egységek a társasház lakóit az utcára kísérték. Az eset során személyi sérülés nem történt.Képünk illusztráció.
Kedvező hitelhez juthatnak a vállalkozások a Vállalkozói Központ segítségével
Egy pályázati lehetőség révén kedvező feltételekkel juthatnak hitelhez a vállalkozók. A Baranya Megyei Vállalkozói Központban minden ezzel kapcsolatos teendő lebonyolításában segítenek, valamint továbbra is elérhető - a banki feltételeknél jóval könnyebben igényelhető - mikrohitel is. - Egy új pályázatra szeretnénk felhívni a baranyai kis- és középvállalkozások vezetőinek figyelmét - mondta lapunknak Pohl Marietta (képünkön), a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója. - Technológiai fejlesztésekhez, eszközök beszerzésére vehető igénybe. A...
Hetvenezer migráns tart észak felé, megerősítették a déli határ védelmét
Magyarország megerősítette a déli határ védelmét, miután felajánlotta segítségét Horvátország mellett a balkáni migrációs útvonallal érintett összes országnak - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely ismertetése szerint a kormányülésen a belügyminiszter számolt be arról, hogy hetvenezer migráns észak felé tart, jelenleg a bosnyák határnál vannak, hetven kilométerre a magyar határtól. Elmondta azt is: a kormány döntése értelmében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyett Idegenrendészeti...
A rovat további témái
- Harkányban kapta elő a kését egy labanc, elítélték
- Zsúfoltak lesznek a pécsi szállodák is a novemberi, ünnepi hosszú hétvégén
- Ittasan vezetett, elkapták a mohácsi rendőrök
- Lakhatatlanná vált a kigyulladt kátolyi ház
- Kövér Pélmonostoron: nem vagytok egyedül
- Két nemzetközi fesztiválon három díjat is nyert a pécsi Bóbita Bábszínház
« Előző
13743 | 13770 | 13797 | 13824 | 13851 | 13878 | 13905 | 13932 | 13959 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Szenteste napjától idén is...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- A vevők dobták össze egy idős...

