Magyar Fiatalokért díjat kapott Rátgéber László
Halzl József, a Rákóczi Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke és Rátgéber László kosárlabdaedző kapta idén a fiatalokért kiemelkedő munkát végző szakemberek tevékenységét elismerő Magyar Fiatalokért díjat. Novák Katalin a hétfői budapesti díjátadón arról beszélt, hogy fiatalokkal foglalkozni az egyik legszebb és legnehezebb feladat. Szép feladat, mert a fiatalokban ott van a jövő, hatni lehet az életük alakulására, ugyanakkor nehéz is, mert ez óriási felelősséget jelent, valamint a fiatalok kérdeznek, vitatkoznak és kritizálnak is - fejtette ki az Emberi Erőforrások...
Iszapba ragadt lovat mentettek ki a tűzoltók Hásságyon
Szombat délután Hásságy külterületén lovaglás közben a patakba csúszott egy ló és a mély iszapba ragadtak a hátsó lábai. A pécsi hivatásos tűzoltók mentőkötelek segítségével kimentették a bajba jutott állatot, a ló szerencsére nem szenvedett sérülést.Képünk illusztráció.
Megint előre szólnak, hol ellenőriz a NAV
A NAV Baranya megyei munkatársai november 19. és 25. között, Bólyban, Drávaszabolcson, Harkányban, Mohácson, Szászváron, Szentlőrincen, Szigetváron, Villányban, és Pécsett végeznek helyszíni ellenőrzéseket. Az ellenőrök a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, az alkalmazottak bejelentését, valamint az áruk eredetét vizsgálják. Az ellenőrzések elsősorban a vegyescikk-kereskedőket, a dohányárusokat, a piacokon és vásárcsarnokban értékesítőket, a hentesüzleteket, a vendéglátóhelyeket, továbbá a szépészeti és egyéb szolgáltatókat érintik. Ahol a...
Diáktársát, tanárát is...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a fiatalkorúnak az ügyében, aki több bűncselekményt is elkövetett egy pécsi...
Halálra gázoltak egy...
Teherautó ütött el egy gyalogost Pécsett. Jelentkezzen, aki látta a balesetet! A Pécsi Rendőrkapitányság...
Itt adhatunk vért a héten...
Baranyában és Pécsett ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat: Pécs Regionális Vérellátó...
Traktorral ütközött egy...
Egy személygépkocsi és egy traktor ütközött össze Kozármisleny határában vasárnap késő délután. Kozármisleny...
Két autó ütközött a Komlói...
Elsődleges információink szerint a balesetben két ember megsérült. Összeütközött két személyautó vasárnap délután...
Polgármestert választanak...
A tisztségért négy független jelölt indul. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert az eddigi...
Tánccal szabadítaná ki Hernesz Adrienn a mai világ börtönéből a gyerekeket
A legfontosabb küldetésünk, hogy a táncon keresztül kiszabadítsuk a mostani gyerekeket abból a börtönből, amit a mai világ kényszerít rájuk - vallja Hernesz Adrienn, a pécsi T. A. L. L. SZ. fája egyesület alapító-vezetője. - Nem megszokott név egy tánciskolának, mit rövidít?- A tánc, az akrobatika, a légzés, a lélek és a szabadság kezdőbetűiből alkottuk meg nevünket, de az első két betű nálam megfeleltethető a tiszteletnek és az alázatnak is.- Miért pont ezekre az értékekre fókuszál?- Véleményem szerint épp ezek az értékek hiányoznak a mostani gyerekekből, de azt is...
Baranya megye egyes részein szállingózik a hó
Vasárnap a kora délelőtti órákban a megyében több helyen, köztük Pécsett is szállingózott a hó. Úgy tűnik, most már valóban közelít a tél, vasárnap délelőtt Pécsett és a megye más részein is esett mutatóba néhány hópehely. Mindazonáltal estig jelentős csapadék nem várható, de késő estétől néhol az északi hegyekben havazhat, a délnyugati tájakon pedig eső, a magasabban fekvő helyeken havas eső is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 4 és 8 fok között várható.Képünk illusztráció.
Ittasan vezetett egy férfi, lekapcsolták a rendőrök
Bíróság elé állítást javasol a rendőrség egy férfi ellen, aki ittasan vezette autóját Pécsett. Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 52 éves helyi férfival szemben. A személygépkocsival közlekedő férfit 2018. november 6-án 3 óra 4 perckor igazoltatták a rendőrök Pécsett, az Aidinger János úton. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre. A rendőrök a sofőr vezetői...
Kigyulladt egy épület...
A tűzoltók két vízsugárral eloltották a lángokat, a romok között egy embert találtak, akin már nem tudtak segíteni....
Felborult egy autó a...
A tévétorony felé vezető úton félpályán halad a forgalom. Felborult egy személygépkocsi Pécsen szombaton kora délután, a...
Csaknem harminc éve...
Igazi családi vállalkozás a pécsi belvárosban működő MárkusZínház. A darabokat általában Pilári Gábor és felesége, Vajda...
Amfetamint, marihuánát,...
A rendőrök jelentős mennyiségű amfetamint, valamint marihuána-, és MDMA-gyanús anyagot találtak egy pécsi férfinél. ...
Hegesztőt és gázpalackot...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy komlói telephelyről hegesztőgépet és gázpalackot...
Átadták a Pécsi...
A bíróságok nem önmagukért, hanem az ügyfelekért vannak - jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke...
Azt kéri a BIOKOM, hogy ne gyújtsunk tüzet
A pécsi önkormányzat tulajdonát képező és a BIOKOM Nonprofit Kft. kezelésében lévő parkerdei részeken a szárazságra való tekintette azt kérik, mellőzzük a nyílt lángú tűzgyújtást, még a kiépített tűzrakó helyeken is. Az elmúlt hónapok hosszan tartó, átlagoshoz viszonyítva melegebb és csapadékmentes időjárásának köszönhetően a fák lombozata elszáradt állapotban hullik a talajra, ez a vastag avartakaró az elszáradt füves, kóros növényzettel fokozottan tűzveszélyes helyzetet teremthet."Kérjük, hogy amennyiben mégis tűzet gyújt, úgy a keletkező parázsfészket teljes...
A Kárpát-medencében élt őslényekkel is találkozhatunk a Pécsi Állatkertben
Az országban egyedülálló módon, virtuális, háromdimenziós modellek segítségével találkozhatnak a Pécsi Állatkert látogatói a Kárpát-medencében évmilliókkal ezelőtt élt őslényekkel. Pénteken került bemutatásra az állatkert új, ARcheoZoo elnevezésű alkalmazása, amely telefonunk kameráján keresztül repít minket vissza az időben. A Pécsi Állatkertben épp két hónapja mutatták be azt, az állatkert ötlete és megbízása alapján fejlesztett alkalmazást, amely a felhasználókat egy virtuális valóság megjelenítésére alkalmas szemüvegen keresztül évmilliókkal vezeti vissza a...
Porig égett, lakhatatlanná vált egy pécsi családi ház
Nagy erőkkel vonultak a város tűzoltói csütörtökön délután a Kisdeindoli útra. Egy családi házzal egybe épített asztalosműhelyben keletkezett tűz, vélhetően elektromos zárlat miatt. A tűz átterjedt a műhellyel egybeépített családi ház tetőszerkezetére is.A pécsi hivatásos tűzoltók öt egységgel vonultak a helyszínre és hat sugárral oltották el a tüzet. A gázszolgáltató leszerelte az órát, míg az áramszolgáltató leválasztotta a házat a villamos hálózatról.Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt, azonban lakosságvédelmi intézkedésre szükség volt, mivel az ingatlan...
A rovat további témái
- Faültetéssel ünnepelték a hatvan éve alapított Hajnóczy utcai kisdedóvót
- Átment a tiloson, letörte a sorompót egy borjádi nő
- Hát ez hihetetlen: a mohácsi rablóbanda egyik tagja tolószékben követte el a bűncselekményt
- A Lánc utcában csapott le egy brutális rabló
- Egyre hűl az idő, hétvégén már tíz fok sem lesz
- A pécsi Széchenyi István Gimnázium csapata nyerte meg a rendőrségi KriMit Tud-ot
« Előző
13581 | 13608 | 13635 | 13662 | 13689 | 13716 | 13743 | 13770 | 13797 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Szenteste napjától idén is...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...

