Már Uránvárosban, Kertvárosban és a keleti városrészben is áll a karácsonyfa
A Széchenyi téri hatalmas Mindenki Karácsonyfája mellett a Kertvárosban, Uránvárosban és a keleti városrészben is állítanak illetve díszítenek Pécsett fenyőket a hagyományoknak megfelelően idén is. Kertvárosban szerdán, Uránvárosban és a keleti városrészben pedig csütörtökön kerültek fel a díszek a fenyőkre, így idén is összesen négy köztéri karácsonyfával igyekszik hozzájárulni az ünnepi hangulathoz a város.A fák feldíszítésében Pécs két alpolgármestere is részt vett gyerekek és helyiek részvételével.Mint azt Őri László szerdán Kertvárosban elmondta, a városrészben 55...
Pozsgai Zsolt alkotása lett a legjobb játékfilm a Monacói Nemzetközi Filmfesztiválon
A pécsi illetőségú drámaíró, színházi és filmrendező, Pozsgai Zsolt Megszállottak című alkotása kapta a legjobb játékfilmnek járó fődíjat a Monacói Nemzetközi Filmfesztiválon. Pozsgai Zsolt az MTI-vel csütörtökön közölte: a 75 perces történelmi dráma 15 másik alkotással, rövidfilmekkel, játékfilmekkel és dokumentumfilmekkel közösen versenyzett a fesztivál fődíjáért. A Megszállottak A reformáció emlékéve alkalmából készült a közmédia támogatásával. Az 500 évvel ezelőtt játszódó történet Kálvin és Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának találkozásáról szól. A...
Pécsett is működik a Mikulásgyár - A városházán is várják az adományokat
A pécsi városháza Széchenyi téri portáján is várja a Mikulásgyár a szegénységben élő családok számára felajánlott tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, édességeket valamint jó állapotú könyveket és játékokat. A december 19-ig tartó akció keretén belül Páva Zsolt polgármester is összeállított, s leadott egy cipősdoboznyi meglepetést december 6-án reggel. Csaknem másfél évtizedes hagyomány hazánkban, hogy a Mikulásgyár az adventi időszakban jótékonysági akciót indít. Ennek során bárki összeállíthatja mindazokat a felajánlásokat egy-egy dobozba,...
Megpróbálta elrabolni...
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette és további bűncselekmények miatt emelt vádat...
Ittak és vezettek, ketten...
Egy 54 éves gyódi gépkocsivezetőt igazoltattak a rendőrök szerdán Gyód belterületén. A sofőrrel szemben...
Tűz volt Vasason, lángolt...
A tűzoltók öt vízsugárral oltották el a tüzet. Teljes terjedelmében égett egy háromlakásos sorház egyik lakása csütörtök...
Terepjáróval ütközött egy...
A baleset a József Attila utcában történt. Egy ember megsérült. Összeütközött egy autóbusz és egy terepjáró...
Baranyai településeken is...
Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul - jelentette be György...
Elfújta a szél: már Pécsett...
Már nem egészségtelen, de több település levegője továbbra is kifogásolt a magas szállópor-tartalom miatt. A...
Ha lejárt a diákigazolvány, be kell jelentkezni a NAV-hoz
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-ig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el - és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra -, akkor...
Járdajavítás miatt útszűkület van Pécs-Vasason
Szerdától járdajavítási munkálatok miatt Pécs-Vasason, a Szövetkezet utcában a Vashíd megállótól a Kút utca irányában útszűkület van érvényben várhatóan egy hétig. A BIOKOM kéri, hogy a kihelyezett közúti jelzéseknek megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek az arra járók.
Összevesztek, aztán jól orrba vágta vitapartnerét
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki Lúzsokon az utcán bántalmazta vitapartnerét. Súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 37 éves kémesi férfi ellen. A gyanú szerint a férfi 2018. szeptember 15-én 9 óra 30 perckor Lúzsokon, a Fő utcában előzetes szóváltást követően ököllel kétszer megütötte a sértettet. A bántalmazás következtében a 42 éves lúzsoki férfinak eltört az orra, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök az elkövetőt elfogták, előállították, majd gyanúsítottként...
Pécsiekről, pécsieknek: a...
Szeptemberben indult el vadonatúj formában a Pécs TV. Lapunknak adott interjújában Müller-Takács Nikolett projektvezetővel...
Oszlopnak csapódott egy...
A baleset helyszínére mentőhelikopter érkezett. Villanyoszlopnak hajtott egy személyautó Vokány térségében szerdán...
Halálra gázoltak egy férfit...
A hetven éves férfi a helyszínen életét vesztette. Eddig tisztázatlan körülmények között kedden...
Megtaláltuk az igazi pécsi...
Bár az ünnepek előtt eléggé elfoglalt a Mikulás, de lapunknak mégis sikerült elcsípnie. Éppen a pécsi belvárosban sétálgatott,...
Már nem kifogásolható,...
Négy településen, köztük Pécsett is egészségtelen a levegő a magas szálló por koncentráció miatt - közölte a Nemzeti...
Szolgálaton kívül is az...
Ápolóként kezdett, ezután szerzett mentőtiszti végzettséget Lang Róbert. Azóta is vonul, s immár hét éve képezi az utánpótlást...
Mohácsi tűzoltó, Csomor Tamás nyerte az országos vetélkedőt
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezete negyedik alkalommal rendezte meg az országos tűzmegelőzési vetélkedőt a katasztrófavédelmi szervek hatósági feladatokat ellátó állománya részére. Az egyéni versenyt Csomor Tamás nyerte meg. A november 30-i eseménynek a balatonföldvári Hotel Jogar adott otthont.A katasztrófavédelmi igazgatóságok, valamint a kirendeltségek tűzmegelőzési szakterülete megyénként két-két fővel képviseltette magát a vetélkedőn. A megméretésen az igazgatóságokat a legjobb tűzmegelőzési szakemberek...
Pályázatot hirdetett az egyházmegye óvodapedagógus hallgatóknak
A Pécsi Egyházmegye pályázatot hirdetett a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának tanító és óvodapedagógus hallgatói számára. A pályázat célja támogatást nyújtani azoknak a hallgatóknak, akik végzettségüket megszerezve az Egyházmegye által fenntartott köznevelési intézményben szeretnének elhelyezkedni. November 29-én két óvónőjelölt, Hermesz Barbara és Dukai Szilvia, valamint két leendő tanítónő, Frank Sára és Schiffer Nikolett írta alá ösztöndíj-szerződését ünnepélyes keretek között a püspöki palota dísztermében.Az...
A suli öltözőjéből lopott két szigetvári kamasz
A Szigetvári Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak a két fiatalkorúnak az ügyében, akik egy külföldi diák mobiltelefonját és pénzét lopták el egy szigetvári iskola öltözőjéből. Lopás gyanúja miatt nyomozott a rendőrség két szigetvári fiú ellen, akik 2018. június 1-jén dél körül az iskola öltözőjében egy külföldi diáklány táskájából ellopták annak mobiltelefonját, valamint készpénzét. A mobiltelefont a rendőrök a házkutatáskor megtalálták a 14 éves fiú lakcímén, az ellopott pénz 15 éves társa lakóhelyén került elő. A...
A rovat további témái
- Több autót is összetört a pécsi belvárosban egy drogos, ámukfutó autós
- Felborult járművével egy traktoros Regenyén, meghalt
- Balikó Sándort is kitüntették a szójatermesztésért
- Már Pécsett is kifogásolt a levegő minősége
- Ajándék a sörbarátoknak: az idei ünnepi időszakban is kortyolható a Három Királyok
- Már délelőtt részeg volt egy nyugdíjas férfi, mégis vezetett
« Előző
13446 | 13473 | 13500 | 13527 | 13554 | 13581 | 13608 | 13635 | 13662 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Szenteste napjától idén is...
- Csaknem száznyolcvan esetben...

