Átkísért az úton egy idős férfit Pécsett, ám közben kifosztotta
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki kifosztott egy idős férfit Pécsett. Kifosztás elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 25 éves helyi fiatalember ellen. A férfi 2019. február 22-én a délutáni órákban Pécsett, a Rákóczi út és a Hal tér kereszteződésénél látta, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy idős férfi megbotlott, és elesett. Azonnal a segítségére sietett, felsegítette a földről, majd átkísérte az úton az idős férfit, és időközben kilopta a zsebéből a mobiltelefonját. A rendőrök pár órán belül...
Borult, felhős, esős időjárás várható szombaton
Szombaton az erősen felhős vagy borult ég mellett többfelé, nagyobb mennyiségben az északi országrészben kell esőre, záporra számítani, a Nyugat-Dunántúlon esetleg zivatar is kialakulhat, majd késő délután nyugat felől már vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Kezdetben a déli szelet kísérhetik Sopron térségében élénk, esetleg erős széllökések, majd szombaton délután egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul a szél, estétől megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de néhol ennél pár...
Káosz vagy stabilitás: Hoppál Péter szerint ez az önkormányzati választás tétje Pécsett
A pécsieknek húsba vágó tapasztalataik vannak arról, mi történik, ha a baloldaliak irányítják Pécset, akik után kilenc évig kellett lapátolni a szemetet, most pedig ugyanazok, akik a csődöt itt hagyták, magukat civilnek álcázva arra készülnek, hogy átvegyék a város vezetését - mondta lapunknak Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője. Hozzátette, a választás igazi tétje az, hogy a balliberálisokra szavazva a káosz és újabb csőd, vagy Vári Attilára voksolva a stabilitás és a siker korszaka vár-e Pécsre a következő öt esztendőben. - Egészen egyszerűen...
Ketten vertek egyet:...
Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik megverték egyik ismerősüket Kétújfaluban. A szigetvári rendőrök...
Útjára indították a...
Építészeti bűnmegelőzés segítségével nyerheti vissza régi pompáját a pécsi Balokány-liget. Pécsett, a...
Szombaton helyezik örök...
Szombaton délután két órakor helyezik nyugalomra a római katolikus temetőben Szekó Józsefet, Mohács tragikusan elhunyt...
Pénztárcát lopott egy...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot egy mohácsi pénztárcatolvaj ügyében. Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen...
Pécsi Fidesz: a baloldal...
"Mindig van valami megmosolyogtató, amikor a baloldal valamely pártja vagy vezetője, hol Dobrev Klára, hol az MSZP, hol Mellár Tamás vagy éppen Gyurcsány Ferenc vádolja meg a polgári...Gyógynövény szakkiállítást...
A Szentlőrinci Brantner-Koncz Múzeum együttműködve a PTE Gyógyszerésztudományi Karral és a Baranya Megyei Vállalkozói...
Rekord jöhet a Pécsi Állatkertben: idén először átléphetik a 150 ezres látogatószámot
Folyamatosan fejlesztenek a mecseki állatkertben. Az idei esztendőben többek közt új kifutót építettek a rozsomáknak, egy 2000 literes akváriumot helyeztek el a főépületben, tágas röpdét kaptak a papagájok, hamarosan pedig a leendő kisfóka számára egy elkülönítő medencét is létrehoznak. A beruházásoknak is köszönhető, hogy egyre több a látogató. A gyakorlatilag teljesen átépített Pécsi Állatkertben a 2016-os újranyitás óta sem álltak le a fejlesztések. Siptár Dávid, az intézmény ügyvezetője lapunk érdeklődésére közölte, a 2018-as év oktatáshoz szükséges infrastrukturális...
Mobilokkal trükközött egy pécsi banda, csaknem négymilliárdos kárt okoztak
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte hat férfi letartóztatását különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettének és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének alapos gyanúja miatt egy hónapra. A nyomozás eddigi adatai szerint egy összehangoltan működő bűnszervezet 2017. és 2019. évek közötti időszakban, közel 18 milliárd forint értékben szerzett be mobiltelefonokat külföldről a nemzetközi szabályok előírásainak megfelelő nettó áron, melyek egy baranyai Kft.-hez...
Halálra gázolt egy gyalogost Árpádtetőnél, felfüggesztettet kapott
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék csütörtökön megtartott nyilvános ülésen a Komlói Járásbíróság 2019. március 4. napján kihirdetett elsőfokú ítéletét felülbírálva közúti baleset okozásának vétségében bűnösnek mondott ki egy vádlottat, s ezért 1 év 6 hónap fogházra és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint 2016. október 31-én a vádlott férfi, a munkáltatója...
Pap András bejelentette,...
A jövő vasárnap esedékes önkormányzati választást megelőző napokban várhatóan visszalép, így nem indul a pécsi polgármesteri...
Cserbenhagyó autóst...
Cserbenhagyás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság egy, a pécsi Hársfa úton történt baleset miatt. ...
Lángoló családi házhoz...
Az épület teteje beszakadt a tűz miatt. Kigyulladt egy körülbelül harminc négyzetméteres lakóház Szellőn, a Fő utcában....
A balliberálisok...
A balliberálisok pécsi polgármesterjelöltje, Péterffy Attila egy fórumon beszélt arról, hogy a választások után rögtön...
Megújult a máltai...
Befejeződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) dél-dunántúli régiós központjának 300 millió forintból megvalósuló, hét...
Három tő marihuánát szúrt...
Adatgyűjtés közben figyelt fel a rendőr a kábítószergyanús növényekre Siklóson. A nagyharsányi körzeti...
Zivatarok, viharos szél miatt adtak ki riasztást Baranyára
Több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki zivatarveszély miatt szerda délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban viharos széllel, jégesővel kísért zivatarok alakulhatnak ki. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Somogy, Vas és Zala megyében van érvényben, illetve várható másodfokú riasztás. Budapesten, valamint 14 megyében - Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna, Veszprém - elsőfokú a...
Kétmilliárdos csalás miatt 6 és fél évet kapott egy pécsi ügyvéd
Csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt hat és fél év börtönre ítélt a Pécsi Ítélőtábla szerdán másodfokon egy volt pécsi ügyvédet, aki kétmilliárd forintnál is nagyobb mértékű kárt okozott csaknem kétszáz magánszemélynek és gazdasági társaságnak - tájékoztatta a bíróság az MTI-t. A közlemény szerint a pécsi ügyvéd - az elsőrendű vádlott - befektetést ígérve 2007-től rendszeresen gyűjtött pénzt magánszemélyektől és gazdasági társaságoktól; az összeg néhány százezertől több száz millió forintig terjedt. Azt állította, hogy a mögötte állók pénzügyi...
Gandhi születésének 150. évfordulójára emlékeztek a Gandhiban
Idén október 2-án éppen másfél száz éve annak, hogy megszületett Mohandász Karamcsand (későbbi tiszteletnevén: Mahátma) Gandhi, India szellemi és politikai vezetője. Ebből az alkalomból, valamint az indiai-magyar diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója apropóján nagyszabású ünnepséget tartottak Pécsett a Gandhiról elnevezett középiskolában. Megtelt a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola aulája, hiszen az ünnepségen az immár intézményi rendszer munkatársai és diákjai mellett számos partnerük képviselői is tiszteletüket tették. - Ha a béke, az...
A rovat további témái
- Húszan sérültek meg múlt héten a megye útjain
- Jövőre indul a sorozatgyártás a thyssenkrupp gyárában - Kétszáz munkahely jön létre
- Pécs lehet az első olyan magyar város, ahol csak elektromos buszok közlekednek
- Az MSZP elnökhelyettese szerint a párt mohácsi szervezete dönt az esetleges visszalépésről
- Egyikük lopott, a másik férfi eladta a szajrét
- Több mint tízezer új szelektív hulladékgyűjtő edénnyel bővül a házhoz menő rendszer
« Előző
11151 | 11178 | 11205 | 11232 | 11259 | 11286 | 11313 | 11340 | 11367 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Szenteste napjától idén is...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el
- Gyermek a sváb kendőben

