Jogerősen is elítélték a Szajknál lebukott embercsempészt
2019. november 13. szerda 14:24

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék kedden tartott nyilvános ülésen kihirdetett végzésével a Mohácsi Járásbíróság 2019. február 12. napján kelt ítéletét - amellyel a vádlottat embercsempészés bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte - helybenhagyta. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a bűncselekmény bűnszervezetben való elkövetésének megállapítása iránt, ezt azonban a másodfokú bíróság sem találta megállapíthatónak.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi 2017. november 20-án a fővárosban bérbe vett egy gazdasági társaságtól egy Mercedes Benz Sprinter típusú gépkocsit, azzal a szándékkal, hogy az eddig ismeretlen társai által Magyarország déli határszakaszán átcsempészett migránsokat továbbszállítsa Ausztriába.
A vádlott 2017. november 22-én éjjel érkezett a déli határszakasz közelébe a gépkocsival, ahol előzetesen megbeszélt jelzést adott az ott várakozó 28 migráns személynek, majd őket az általa vezetett gépkocsiba felvette azért, hogy Ausztria államhatárának - a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő - átlépéséhez segítséget nyújtson.
Szajknál buktak le.
Az ítélet jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Szenteste napjától idén is...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Gyermek a sváb kendőben
- KSH: 700 ezerhez közelít a magyarok...

