Csendes park lesz a jövő év elejére elkészülő, újjávarázsolt Rózsakert

2019. november 12. kedd 08:57

Csendes park lesz a jövő év elejére elkészülő, újjávarázsolt Rózsakert

Január óta zajlik a munka a Rózsakertben, ahol egykor népszerű szórakozóhely működött, ám annak bezárását követően hosszú időre funkció nélkül maradt a belvárosi terület. Ez a helyzet hamarosan megváltozik, a felújításnak köszönhetően egy hangulatos parkkal gazdagodik Pécs, ahol időnként kisebb kulturális rendezvényeket is tartanak majd.


A mai napig legendákat hallani a Rózsakertben tartott „régi, nagy" bulikról. A terület már hosszú ideje csendes, amióta a népszerű szórakozóhely megszűnt, a hely elvesztette egykori hangulatát.

Ugyan hangos zeneszó a jövőben sem hallatszik majd a területről, végre rendeződik a kert sorsa. A Pécsi Egyházmegyétől írásban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Káptalan utcában egy éjszakára zárható parkot alakítanak ki, ahol a turisták és természetesen a pécsiek is megpihenhetnek, elcsendesedhetnek. Alkalomadtán pedig - tették hozzá - kisebb kulturális rendezvényeknek is helyet adhat majd a Rózsakert.

 


Így néz majd ki az üzlet az egykori borozó helyén. (Látványterv: Pécsi Egyházmegye)

 

A park és a volt Káptalan Borozó (amit gyakorlatilag mindenki Papucsként emlegetett) kormányzati támogatásból újul meg. A teljes kivitelezés a szomszédos Janus Pannonius utca 8. címen található műemlék épület rendbetételét is magában foglalja, amely 2020-tól az Egyházmegyei Könyvtárnak ad majd helyet. A két beruházás összköltsége mintegy 830 millió forint.

Az egykori borozó új funkciót kap, amely révén bővítik az egyházi minőségi turisztikai egységek számát és a szolgáltatásokat. Mint megtudtuk, olyan információs központot alakítanak ki, ahol a jegyvásárlás, szállásfoglalás mellett egyedi termékeket, kiadványokat vásárolhatnak a vendégek.

A helyiségből egy modern, letisztult üveg pavilonon keresztül lehet majd a kertet megközelíteni.

A beruházást várhatóan 2020 első negyedévében fejezik be.

Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva