Íme a forgatókönyv: így mentheti meg a város a Zsolnay-gyárat, már ketyeg az óra

2016. június 02. csütörtök 17:16

Íme a forgatókönyv: így mentheti meg a város a Zsolnay-gyárat, már ketyeg az óra

FRISSÍTVE: Treitz Ferenc, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatója nyílt levelet írt Páva Zsoltnak, s közölte azt is, pert indítanak a felmondott hitel miatt. Csütörtökön lejárt az egyik pénzintézet által adott - s azóta öt nappal meghosszabbított - határidő, s miután a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. értesüléseink szerint nem fizette ki felmondott hitelének teljes összegét, megkezdődhet a cég felszámolása. A Pécsi Újság.hu információi szerint ezt követően felgyorsulnak az események: a termelés egy napra sem áll le, a dolgozók sem maradnak munka nélkül, csak éppen a munkáltatójukat hívják majd másképp: Ledina Kerámia Kft.-nek, amely teljes egészében az önkormányzat tulajdona. Lényegében az történik, ami egykor a Pécsi Közlekedési Zrt.-vel: a tetemes adósságot, s botrányokat halmozó társaság helyett létrehozott a város egy újat, a Tüke Buszt, ami tiszta lappal indulhatott úgy, hogy a buszközlekedésben nem volt fennakadás. Sőt. 

Hamarosan újabb fordulatot vehet a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. ügye, amelynek végkifejleteként a pécsi porcelángyártás ismét teljes egészében az önkormányzat felügyelete mellett zajlik majd, olyannyira, hogy maga a gyár is városi tulajdonba kerül.

A Pécsi Újság.hu értesülései csütörtökön lejárt az egyik pénzintézet által adott  határidő, s miután információink szerint a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. nem fizette ki felmondott hitelének teljes összegét (több mint négyszázmillió forintot), ezért hamarosan megkezdődik a cég felszámolása. (Meg nem erősített információink szerint a társaság vezetése megtámadta a bíróságon a bank felmondását egy alaki hiba miatt, ami lassíthatja, de nem állíthatja le a folyamatot. Úgy tudjuk, mindeközben a bank már el is adta kintlévőségét egy követeléskezelő cégnek.)

Mivel a kormány stratégiailag kiemelt cégnek nyilvánította a zrt.-t, a felszámolási eljárás részben más szabályok mentén zajlik a megszokottakhoz lépest, például a menedzsment kevesebb jogosítvánnyal rendelkezik majd, az irányítás pedig az állam által kinevezett személy kezében összpontosul.

Információink szerint ezt követően lényegében ugyanaz fog történni, mint anno a Pécsi Közlekedési Zrt. esetében. A nehéz helyzetben lévő, egymilliárdos adósságot, s az emlékezetes buszkiszervezési botrány terhét viselő cég helyett létrehozott a város egy új társaságot, a Tüke Buszt. A váltásból az utasok semmit nem vettek észre, a járatok másnap ugyanúgy elindultak, mint korábban, ráadásul az szolgáltatás minősége azóta javult, s a cég gazdálkodása is sínre került.

Ehhez a váltáshoz hasonlóan tisztán önkormányzati tulajdonba kerülhet újra Zsolnay is, amely révén megnyílhat az út a rebesgetett új befektető előtt is - mindez „gyárfoglalás" nélkül.

Úgy tudjuk, az önkormányzat által alapított új cég, a Ledina Kerámia Kft. a felszámolás során eladásra kínált eszközök közül azokat, amelyek a későbbiekben is hasznosíthatók, megvásárolja. Mindeközben a gyár dolgozóival is megkezdődnek a tárgyalások az átvételükről, akik ezt vállalják, azoknak a jövőben már nem a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. lesz a munkáltatójuk, hanem a Ledina. Információnk szerint a terv az, hogy közben a termelés egyetlen napra se álljon le.

Kérdésként felmerülhet még, használhatja-e az új cég a Zsolnay márkanevet.

Forrásaink szerint a válasz egyértelmű igen, erre az önkormányzat tulajdonában lévő aranyrészvény is feljogosítja a várost, illetve a cégét, mindemellett a Zsolnay-örökösök is engedélyezhetik azt.

FRISSÍTVE:  

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. érvénytelenségi pert indít, amiért a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) május 18-án felmondta a vállalat 413 millió forintos hitelét - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A manufaktúra ezt Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármesterének címzett csütörtöki keltezésű nyílt levelében tudatta, amelyet Treitz Ferec cégvezető írt alá. A cég a levelet eljuttatta az MTI-hez is.

A zrt. hétfői mérlegelfogadó közgyűlésén derült ki, hogy az MFB május 18-án felmondta a cég tavaly augusztusban lejárt hitelét. Ha az adós 15 napon belül nem rendezi tartozását, a pénzintézet kezdeményezi a felszámolást.

Treitz Ferenc cégvezető a pécsi polgármesternek címzett nyílt levelében egyebek mellett a kisebbségi tulajdonos önkormányzatnak a Zsolnayt érintő korábbi lépéseire kért magyarázatot, valamint ezekkel kapcsolatos szándékait firtatta. A Ledina Kerámia Kft. alapításával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy gyár felszámolásának elindításában "nem kis szerepe van a kisebbségi tulajdonosnak", a Páva Zsolt vezette önkormányzatnak.

Hozzátette: a cégvezetés tudomására jutott, hogy a város szeretné a most megalakított társaságban tudni a Zsolnay-védjegyet, amelyről kijelentette, "az a porcelánmanufaktúra jogos tulajdona".

Szabó Iván ügyvéd, a 19 százalékos kisebbségi részvénycsomaggal rendelkező pécsi önkormányzat jogi képviselője az MTI csütörtöki megkeresésére "nagyon valószínűnek" nevezte a porcelánmanufaktúra felszámolásának elindulását.

"Amennyiben elindul a felszámolási eljárás vagy új tulajdonosa lesz a gyárnak, azon leszünk, hogy a Ledina Kerámia Kft. üzemeltesse majd a Zsolnayt" - fogalmazott Szabó Iván. Hozzátette, hogy az új cég átveszi a manufaktúra dolgozóit, és gondoskodni fog arról, hogy az alkalmazottak megkapják fizetésüket.

Szabó Iván kiemelte: a Zsolnay-védjegy megmentésén a manufaktúra kisrészvényeseivel összefogva fog gondoskodni a város. 

Máté Balázs - Fotó: Dittrich Éva