Hellén konyha, villányi borokkal

2008. január 06. vasárnap 22:46

Hellén konyha, villányi borokkal
Nem csak az antik kultúra hazája, az olimpiai játékok bölcsője, de a gasztronómia egyik erős bástyája is Görögország. Mindezt nem csak azok erősíthetik meg, akik jártak már ott, de azok is, akik néhányszor kóstoltak olyan ételeket, amelyek onnan származnak. A Gastro Artist Pécsi Férfi Főzőegylet tagjai közül Dinnyés János a nagymestere a hellén konyhának. Egyik összejövetelünkön Ő főzött nekünk. Aki ezek a recepteket kipróbálja, nem érheti csalódás, bár a „művészt" nehéz felülmúlni. Hozzá kell tenni, az ízek varázsát fokozta, hogy Günzer Zoltán villányi borász barátunk kiváló nedűit is felszolgálták az eseményen, ahol a szakember maga mondott néhány keresetlen szót „alkotásairól". A felszolgált borok jól erősítették az ételkínálatot, de ez nem csoda, hiszen a Günzer név márka a szakmában.

Sültpaprika juhsajttal töltve

A hegyes erős paprikákat kicsumázzuk és megpróbáljuk az ereket kikaparni. A feta sajtot csíkokra, vagy kockára vágjuk, és a paprikába tömködjük. Kevés olajon serpenyőben ráncosra sütjük, állandó forgatás közben. Ügyeljünk arra, hogy a paprikából a sajt ne folyjon ki. Tálaláskor olívaolajjal, oreganóval, borecettel, vagy citromlével ízesítjük.

Padlizsán saláta (mildzana salate)

A padlizsánt alufóliába tekerjük és forró sütőben teljes puhulásig sütjük (kb. fél óra). Utána levágjuk a végét és összepasszírozzuk. Ízesítjük ízlés szerint reszelt fokhagymával, olívaolajjal, borecettel, sóval. Hűtőbe tesszük és hidegen tálaljuk.

Óriás fehérbab sütve (gigantes)

Előző nap beáztatjuk a babot. Másnap majdnem készre főzzük. Sárgarépát karikára, zellert fél karikára, hagymát csíkokra vágjuk. Ezeket kevés olajon megpároljuk, és teszünk hozzá egy kevés paradicsompürét és paradicsomgerezdeket. Nem túl sok vízzel felöntjük, fűszerezzük sóval, borssal, oregánóval és fél órán keresztül főzzük. Tepsibe tesszük a leszűrt babot és az elkészült öntetet, ha kell fetöltjük vízzel, hogy a tepsiben éppen ellepje. Többszöri keverés mellett sütőben addig sütjük, amíg a bab teljesen puha nem lesz. Ha kell, felöntjük vízzel. Tálalás: hagymakarika, oregano, petrezselyemzöld.

Cukkíni
 
A cukkínit megmossuk és fél centi vastagságú karikákra vágjuk. Egy kendőben szárazra törölgetjük, és lisztben megforgatjuk. Forró olajba tesszük, és félbarnára sütjük. Tálalás: olívaolaj, só, oregano, citromgerezd.

Csípős juhsajtkrém (Htipiti)

A Feta sajtot lereszeljük. Hegyes erős paprikákat kevés olajon egészben megsütünk, a szárait levágjuk, a többi részét egészen apró darabokra összevágjuk. Hozzátesszük a reszelt sajthoz és tejfölt adagolunk hozzá hogy kenhető állagúvá váljék. Pirítóssal tálaljuk.

Húsgolyócskák (keftedaki)

A darált marhahúst fűszerezzük sóval, borssal, oregánóval, kevés pirospaprikával és reszelt vöröshagymával. Összegyúrjuk és 2-3 cm-es golyócskákat formázunk belőle. A golyókat lisztben megforgatjuk, és forró olajban átsütjük. Citromgerezdekkel tálaljuk.

Stifádó (Marhahús gyöngyhagymával - középső képünkön)

Apróra vágott hagymát pirítunk, majd kevés (tényleg kevés) őrölt paprikával megszórjuk. Kevés vízzel felöntjük. A 4x4 cm-es darabokra vágott marhacombot beletesszük. Szegfűszeggel, egész borssal, reszelt fokhagymával, fahéjjal, és darabokra vágott paradicsommal ízesítjük, illetve összefőzzük. Kevés paradicsompürét teszünk hozzá. Felöntjük édes vörösborral, gyenge lángon félig készre pároljuk. Ezután beletesszük a gyöngyhagymát (lehet savanyított is, de akkor előtte jól át kell mosni). Vegetát teszünk hozzá és készre főzzük. Ez az étel pörkölt állagú, csak nem olyan íz világú étel. Mi tepsis krumplival tálaltuk.

Görög tepsis krumpli (potetos sto furno)

Lehetőleg a piros (ne sárga) krumplit megtisztítjuk, és gerezdekre vágjuk. Forró olajban kérget sütünk rá. Betesszük egy tepsibe és felöntjük vízzel, hogy elfedje. Tegyünk hozzá sok citromlevet, oregánót, sót. Hozzávetőleg 30 percig fólia alatt pároljuk, utána fólia nélkül készre sütjük.

Tzatziki

A kígyóuborkákat letisztítjuk és a reszelő nagyobb lyukán lereszeljük. Két marokkal kifacsarjuk, hogy minél kevesebb víz maradjon benne. Betesszük egy szűrőbe és megsózzuk. Egy napig állni hagyjuk. Teszünk hozzá tejfölt (20%-ost), reszelt fokhagymát, olívaolajat, apróra vágott kaprot, kevés citromlevet. Annyi tejföl kell hozzá, hogy merhető legyen, de mégis sűrű. Fontos: sót már ne tegyünk bele, mert az egész meghígul abban a pillanatban. Petrezselyemzölddel tálaljuk.

Gastro Artist Pécsi Férfi Főzőegylet