Összesen négymilliárd forintos uniós támogatást kapott a PTE két projektje
A „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága" című pályázat keretében a Pécsi Tudományegyetem két projektjét is támogatásra érdemesnek tartották: a mesterséges megtermékenyítés sikerességének növelését, illetve a 3D nyomtatási és vizualizációs központ kialakítását célzó projekt egyaránt közel 2-2 milliárd forint uniós támogatásban részesül.A Pécsi Tudományegyetemen évek óta zajlanak kutatások a mesterséges megtermékenyítés hatékonyságának növelése érdekében. „Az elmúlt években számos kecsegtető eredményt sikerült elérnünk, de ezek az eredmények rutinszerű klinikai...
A PTE-re jár az ország legidősebb egyetemistája, a 80 éves Harsányi Ernő
VIDEÓ! A nyolcvan éves dr. Harsányi Ernő az ország legidősebb egyetemistája. A PTE kecskeméti képzésére, kulturális mediátor szakra jár. A napokban kezdte a mesterképzést, egy év múlva pedig már egy újabb diplomával gazdagodhat. Harsányi Ernő eredetileg matematika-fizika szakos tanár, de a filozófia-logika szakot is elvégezte. 26 éven át filozófiát oktatott, majd gerontológiával, vagyis az öregedés élet- és kórtanával kezdett foglalkozni.A PTE legidősebb hallgatója[#video:2568]
A cégek többsége fukar, de a civil szervezetek szívesen segítik a pécsi betegek gyógyulását
Elsősorban a beteg gyerekek gyógyulása érdekében érkezik a legtöbb pénzbeli és tárgyi adomány a Pécsi Tudományegyetem (PTE), illetve a klinikák alapítványai számára. A legtöbb segítség a civil szervezetek nyújtják, a cégeket sajnos nagyítóval kell keresni a támogatók között. Valószínűleg jelentős mértékben megugrott Mága Zoltán pécsi rajongóinak száma az elmúlt időszakban. Mint arról hírportálunkon beszámoltunk, a hegedűművész a Pécsi Első Lions Club, valamint az Epilepsziás Gyermekekért Alapítvánnyal karöltve maga is hozzájárult ahhoz, hogy egy 3,8 millió forintba kerülő...
Nemes verseny: a Pécsi...
A 10. Országos Felsőoktatási Véradóverseny ünnepélyes díjátadására az EFOTT fesztiválon került sor pénteken este, ahol...
Tizenhat helyet javított a...
Nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát a Center for World University Rankings (CWUR). A világ legjobb ezer...
Színházi és filmes...
A 2016/2017-es tanévben először, a PTE Művészeti Kara a Színház és Film Intézettel közösen az alábbi négy féléves szakirányú...
A globális oktatási...
A globális oktatási kihívásokat vitatja meg több mint kétszáz szakember a World Council for Curriculum and Instruction (WCCI)...
A globális oktatási...
Több mint kétszáz szakember részvételével a globális oktatási kihívásokról kezdődik többnapos konferencia hétfőn Budapesten.A...
Ajándék Mága Zoltántól: a...
Hordozható diagnosztikai készüléket kapott a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikája Mága Zoltán hegedűművésztől és...
Milliárdokat költenek a Pécsi Tudományegyetemre, oktatókat is hazacsábítanának
Magyarország kormánya az év elején döntött arról, hogy huszonnégy milliárd forinttal támogatja a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Modern Városok Programhoz kapcsolódó fejlesztéseit, a Pécsett tanuló külföldi hallgatók létszámának 2020-ra történő megduplázását. A szenátus elfogadta a fejlesztés részleteit. Már most látható, hogy a következő néhány évben rohamos fejlődés várható a pécsi egyetemen - ami többek között az infrastruktúra modernizációjában, és a magasan kvalifikált oktatók, kutatók hazacsábításában mutatkozhat meg.A kormányhatározat kihirdetése után a PTE vezetése azonnal...
Majd' négymilliós orvosi műszert ajándékoz Mága Zoltán a pécsi gyermekklinikának
Hordozható modern diagnosztikai készüléket adományoz Mága Zoltán hegedűművész a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyermekgyógyászati Klinikájának. A 3,8 millió forint értékű orvosi műszert (elektroenkefalográfiás (EEG) készülék) pénteken a klinika nevében Bódis József, a PTE rektora és Decsi Tamás gyermekgyógyász professzor, a PTE Klinikai Központ főigazgatója veszi át.A mobil diagnosztikai eszköz átadásával a klinikán rendeződik az ágyhoz kötött gyermekek elektroenkefalográfiás (EEG) vizsgálatainak kérdése, ami különösen fontos az intenzív terápiában részesülő kis betegeknél, hiszen...
Önkéntesek segíthetik a külföldi PTE-hallgatókat
A PTE Külügyi Iroda és az ESN Pécs partnerprogramjába önkénteseket keresnek, akik a Pécsre érkező külföldi hallgatókat mentorálják, azaz beilleszkedésüket és itteni boldogulásukat segítik.A lehetőség elsősorban azoknak ajánlott, akik szeretnének élesben, ingyen idegen nyelveket gyakorolni és nem jönnek zavarba, ha egyedül kell valamilyen feladatot megoldaniuk. Fontos emellett a friss és kreatív gondolkodás, a nyitottság és az elhivatottság is. Az angol nyelvű jelentkezési lapot ezen a linken lehet elérni.Akik most először jelentkeznek, itt tehetik meg , majd ezen kívül még...
Kiállítják a művészeti...
Július 8-án, pénteken kiállítás nyílik a 2016-ban festőművész, szobrászművész és kerámiatervező szakon végzett hallgatók...
Nyári bulival várja a...
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara egy nyárindító, könnyed hangulatú rendezvénnyel kedveskedik a karra...
Diplomás művész hallgatók...
A 2016-ban festőművész, szobrászművész és kerámiatervező szakon végzett hallgatók munkáiból nyílik kiállítás pénteken az m21...
Új szakok indulnak a PTE...
Új szakokat indít és több infrastrukturális fejlesztést valósít meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kultúratudományi,...
Az egyetemisták is standot...
A Pécsi Egyetemisták csapatának italpultjánál is hűsölhetnek a Zsolnay Fényfesztivál ideje alatt a látogatók. Az egyetemisták...
Bereczkei Tamás lett a...
Prof. Dr. Bereczkei Tamás lett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának új dékánja. Kinevezése július 1-jétől...
Pécsi hallgató nyerte az országos diákpályázatot
Az OECD Nemzeti Tanács ülésén átadták a Magyarország csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából kiírt diákpályázat díjait, az első helyen a Pécsi Tudományegyetem hallgatója végzett.Magyarország számára rendkívül hasznos volt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) eddig eltöltött húsz év, jelentősen hozzájárult az egyes szakpolitikák kialakításához és finomhangolásához - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-nek. A helyettes államtitkár felidézte, amikor Magyarország 1996-ban...
Intenzív nyelvtanfolyamokat indít nyáron az egyetem
A PTE Idegen Nyelvi Központ 120 órás intenzív angol és német nyelvtanfolyamokat indít júliusban.A tanfolyam 5 héten át, hétköznap délelőttönként 5 órában (ötször 45 perc) zajlik, ennek díja 72 ezer forint (600 forint/óra).Kedvezményben részesülnek a PTE felsőoktatásban részt vevő hallgatók, nekik 400 Ft/óra (hallgatói jogviszony igazolása ellenében), valamint az egyetemi dolgozók, akiknek 500Ft/óra (munkaviszony igazolása ellenében).A tanfolyam július 4-én indul, s augusztus 4-ig zárul.Jelentkezni június 28-ig lehet.
Új épületben működik a több ezer beteget ellátó pécsi onkoterápiás központ
Pénteken délután ünnepélyes keretek között adta át a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Onkoterápiás Intézetének vadonatúj épületét Köpeczi-Bócz Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora. Udvardy György megyés püspök megáldotta a betegeket és az egészségügyi személyzetet. Az építészetileg is igen különleges épületegyüttesben éves szinten több ezer daganatos beteget látnak el Baranya és Tolna megyéből.A Pécsi Tudományegyetem az elmúlt években folyamatosan fejleszti...
A rovat további témái
- A Klimo Könyvtárban is izgalmas lesz a szombat este
- A gyógyfürdőkről tart előadást a Klimóban a PTE docense
- Kitüntetéseket, címeket, okleveket adott át az egyetem
- A Fradival küzd meg a PTE-PEAC az NBI-be jutásért
- HÖOK: szigorítani kell a tanári alkalmassági vizsgát
- Filmszakos egyetemisták és pécsi középiskolások festményeiből nyílt kiállítás
« Előző
567 | 594 | 621 | 648 | 675 | 702 | 729 | 756 | 783 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Baranyában dőlt meg az országos...

