A PTE-n készültek világversenyre a legjobb föcis diákok
Kiemelkedően sikeresen szerepelt a magyar csapat a napokban véget ért Nemzetközi Földrajzi Diákolimpián, Kínában, négy érmet is elhozhattak a versenyről. A diákok felkészítése hagyományosan a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar (PTE TTK) Földrajzi Intézetéhez kötődik.Az évente megrendezett iGEO - International Geography Olympiad rendezvényére ezúttal 13. alkalommal gyűltek össze Pekingben a világ 45 országából a legtehetségesebb 16 és 19 év közötti geográfusok, összesen 174-en. A magyar csapat tagjait hagyományosan a PTE Földrajzi Intézete által szervezett HunGeoContest...
Tovább nőtt az érdeklődés a Pécsi Tudományegyetem képzései iránt
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) az eredményes általános felvételi eljárás után szintén sikeres pótfelvételi eljárásban bízik. Erre komoly jogalapot jelenthet, hogy a PTE-re jelentkezők száma több mint tíz százalékkal nőtt az előző évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők számához képest.A pécsi egyetem valamennyi kara hirdetett a pótfelvételi keretében képzéseket, így a felvételizők összesen 114 képzésből, 16 felsőoktatási szakképzésből, 59 alapképzésből, 8 osztatlan képzésből, valamint 31 mesterképzésből választhattak, nappali és levelező munkarendben.„A jelentkezők számának...
Hétfőtől hat napon át Pécs lesz a magyarságtudománnyal foglalkozó világ fővárosa
Hétfőn kezdődik a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Pécsett. A hatnapos konferencia fő témája a kultúra- és tudományköziség, a magyarságtudomány a 21. században. Az eseményre csaknem ötszáz előadó érkezik a világ számos pontjáról. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) alapításának 650. évfordulójára rendezett ünnepségsorozatba illeszkedő kongresszusról Mekis D. János irodalomtudós, a szervezőbizottság főtitkára elmondta: 24 ország 128 intézményéből 493 előadó érkezik a konferenciára, a hat nap alatt több mint 500 tudományos előadást hallgathatnak meg a résztvevők....
Nemzetközi Hungarológiai...
Augusztus 22. és 27 között rendezik meg, a PTE650 jubileumi rendezvénysorozat részeként, a VIII. Nemzetközi Hungarológiai...
Vasárnap éjfélig lehet...
Azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet,...
2,5 millió eurós projektben...
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Smart Technologies kutatócsoportja nemzetközi konzorciumi tagként részt vesz a 2,5 millió euró...
A migrációs válságról...
Megkezdődött a nemzetközi Nyári Vitaakadémia a PTE-n! Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Pécs Debate Academy,...
Villánykövesden várja a...
Idén is lesz Pécsi Bölcsész Udvar az Ördögkatlan Fesztiválon, de új helyszínen: Villánykövesden, a faluház udvarán várják a...
Helló cimbi, ez itt Pécs! -...
Szerencsére egyre több hallgató érkezik a határon túlról a Pécsi Tudományegyetemre, számuk növekedésével pedig egyre inkább...
Hat ország hallgatói vitáznak a Pécsi Tudományegyetem nyári akadémiáján
Immáron negyedik alkalommal rendezik meg a Pécs Debate Academy-t július 28. és augusztus 10. között, mely egy olyan egyedülálló tematikus szakmai programsorozat és „nyári akadémia" a térségben, mely egyszerre nyújt egyéni képzést, ugyanakkor részét képezi egy ötnapos előadássorozat. Hat országból mintegy negyven résztvevőre számítanak a szervezők.A nyári vitaakadémia egyik célja, hogy olyan vitakészséget fejlesztő képzésként jelenjen meg, mely keretein belül nemcsak elméleti, de hasznos gyakorlati tudás megszerzésére is lehetőséget nyújt, egyben olyan fórum, ahol a...
Közel 75 ezer hallgató került be a felsőoktatási intézményekbe
Az általános felvételi eljárás során közel 75 ezer hallgató nyert felvételt felsőoktatási intézménybe - mondta Palkovics László oktatási államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatón.Palkovics László kifejtette: a 111.219 jelentkezőből felvett 74 652 hallgató közül állami ösztöndíjas képzésben 57 111-en kezdhetik meg tanulmányaikat, míg költségtérítéses formában 17 541-en tanulhatnak majd. Alapképzésre 47 026, mesterképzésre 13.195, osztatlan képzésre 6793, felsőoktatási szakképzésre 7638 hallgató nyert felvételt. Mind az általános, mind a keresztféléves eljárásban felvettek...
Pont Ott Party: ma este Pécsett a Széchenyi téren kiderül, kik lesznek egyetemisták
A hagyományokhoz híven a Pécsi Tudományegyetem idén július 26-án, kedden 18 és 23 óra között ismét megrendezi a felvételi ponthatárok hivatalos kihirdetésének szabadtéri rendezvényét, a Pont Ott Partyt.Minden évben közel ezer diák várja a felvételi eredményét a pécsi Széchenyi téren. Az együtt várakozás, egymás biztatása igazi közösségi élményt jelent a pécsi és környékbeli diákok számára. A rendezvényre nem csak a felvételiző diákokat várják, hanem a velük együtt izguló szülőket és barátokat is, de a program érdekes lehet a jövőjüket még csak tervezgető, és jövőre felvételiző...
Az egyetemisták majdnem...
Egyre nagyobb a munkaerőhiány, így egyre több egyetemi hallgató dolgozik - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos...
Pont Ott Party: kedd este a...
A hagyományokhoz híven a Pécsi Tudományegyetem idén július 26-án, kedden 18 és 23 óra között ismét megrendezi a felvételi...
Harminc országból jönnek a...
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Nemzetközi Oktatási Központja (PTE ÁOK NOK) idén szervezi a 17. Magyar...
Váltás a főigazgatói...
FRISSÍTVE! Azt követően, hogy dr. Decsi Tamás gyermekgyógyász professzor megbízatása lejárt, dr. Sebestyén Andort, az Országos...
Összesen négymilliárd...
A „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága" című pályázat keretében a Pécsi Tudományegyetem két projektjét is...
A PTE-re jár az ország...
VIDEÓ! A nyolcvan éves dr. Harsányi Ernő az ország legidősebb egyetemistája. A PTE kecskeméti képzésére, kulturális mediátor...
A cégek többsége fukar, de a civil szervezetek szívesen segítik a pécsi betegek gyógyulását
Elsősorban a beteg gyerekek gyógyulása érdekében érkezik a legtöbb pénzbeli és tárgyi adomány a Pécsi Tudományegyetem (PTE), illetve a klinikák alapítványai számára. A legtöbb segítség a civil szervezetek nyújtják, a cégeket sajnos nagyítóval kell keresni a támogatók között. Valószínűleg jelentős mértékben megugrott Mága Zoltán pécsi rajongóinak száma az elmúlt időszakban. Mint arról hírportálunkon beszámoltunk, a hegedűművész a Pécsi Első Lions Club, valamint az Epilepsziás Gyermekekért Alapítvánnyal karöltve maga is hozzájárult ahhoz, hogy egy 3,8 millió forintba kerülő...
Nemes verseny: a Pécsi Tudományegyetemen mozgósították a legtöbb véradót
A 10. Országos Felsőoktatási Véradóverseny ünnepélyes díjátadására az EFOTT fesztiválon került sor pénteken este, ahol kihirdették, hogy a legnagyobb egyetemek között az első helyet a Pécsi Tudományegyetem szerezte meg. A véradóversenyt kategóriánként az az intézmény nyeri, amelyik a nappalis hallgatói létszámához viszonyítva, arányaiban a legtöbb véradót mozgósítja a tanév során. A 2015/16-os tanévre 36 hazai felsőoktatási intézmény nevezett, akik három kategóriában versenyeztek: 1000 hallgató alatti, 1000 és 10 ezer hallgató közötti, valamint 10 ezer hallgató feletti...
Tizenhat helyet javított a világ legjobb ezer egyetemét rangsoroló listán a PTE
Nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát a Center for World University Rankings (CWUR). A világ legjobb ezer egyetemét rangsoroló listára a Pécsi Tudományegyetem (PTE) is felkerült az eredményei alapján. A tavalyihoz képest tizenhat helyet javítva, immár a 877. helyen található a PTE, vagyis a pécsi egyetem továbbra is a világ nemzetközi felsőoktatásának szűk elitjéhez, a top 3,6%-hoz tartozik.A Center for World University Rankings (CWUR - http://cwur.org/) nyolc szempont alapján rangsorolja az egyetemeket, többek között az oktatás minősége, a végzett hallgatók...
A rovat további témái
- Színházi és filmes továbbképzéseket indít az egyetem
- A globális oktatási kihívásokról tanácskoznak Budapesten
- A globális oktatási kihívásokról szervez konferenciát a PTE
- Ajándék Mága Zoltántól: a gyerekek betegágya mellett is végezhetnek vizsgálatot Pécsett
- Milliárdokat költenek a Pécsi Tudományegyetemre, oktatókat is hazacsábítanának
- Majd' négymilliós orvosi műszert ajándékoz Mága Zoltán a pécsi gyermekklinikának
« Előző
540 | 567 | 594 | 621 | 648 | 675 | 702 | 729 | 756 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...

