Pont Ott Party: ma este Pécsett a Széchenyi téren kiderül, kik lesznek egyetemisták
2016. július 26. kedd 15:10

A hagyományokhoz híven a Pécsi Tudományegyetem idén július 26-án, kedden 18 és 23 óra között ismét megrendezi a felvételi ponthatárok hivatalos kihirdetésének szabadtéri rendezvényét, a Pont Ott Partyt.
Minden évben közel ezer diák várja a felvételi eredményét a pécsi Széchenyi téren. Az együtt várakozás, egymás biztatása igazi közösségi élményt jelent a pécsi és környékbeli diákok számára. A rendezvényre nem csak a felvételiző diákokat várják, hanem a velük együtt izguló szülőket és barátokat is, de a program érdekes lehet a jövőjüket még csak tervezgető, és jövőre felvételiző középiskolások számára is.
A ráhangolódás 18 órakor kezdődik, interaktív játékokkal, valamint a felvételivel kapcsolatos információkkal, a zenei aláfestésről Dj Venom gondoskodik.
20 órakor Girán József, alpolgármester, illetve Bódis József rektor és Takács Gyula EHÖK elnök köszönti az eredményre váró tömeget.
Ezt követően, egészen 22 óráig tart a ponthatárok kivetítése Pécs fő terén, a hangulatról továbbra is Dj Venom gondoskodik.
A ponthatárokat követően az ünneplés mellett lehetőség nyílik tájékozódni a pótfelvételiről, majd a Mongooz and The Magnet koncertjével zárul a rendezvény. Az igazán kitartóakat pedig a Pécsi Est Caféban várja a ponthúzó After Party.
Képünk: illusztráció, egy korábbi ponthúzó partyn készült.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Baranyában dőlt meg az országos...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

