A globális oktatási kihívásokról szervez konferenciát a PTE
2016. július 10. vasárnap 08:37

Több mint kétszáz szakember részvételével a globális oktatási kihívásokról kezdődik többnapos konferencia hétfőn Budapesten.
A World Council for Curriculum and Instruction (WCCI) nemzetközi szervezet éves világkonferenciáját 2010 után másodszor tartják Magyarországon. A péntekig tartó rendezvényt magyar részről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Pécsi Tudományegyetem szervezi.
Az NKE az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a rendezvény célja, hogy fórumot teremtsen a közneveléssel foglalkozó tudományos párbeszédnek, hogy több szempontból, holisztikus módon vizsgálják a világ történéseit, a társadalmi, gazdasági és környezeti folyamatokat.
A résztvevők olyan kérdéseket is megvitatnak, hogy hasonló esélyeik vannak-e a tehetséges hallgatóknak a magyar oktatási rendszerben és egy amerikai buddhista egyetemen, és mi az kapcsolat a nigériai fiatalok szexuális nevelése és a mexikói szárazság között.
A konferencia fővédnökségét Réthelyi Miklós, az UNESCO magyar bizottságának elnöke és Bencze Lóránt, a Miniszterelnökség mellett működő Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója vállalta. Magyar részről a vezérszónok Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, míg a közösség nemzetközi vezérszónoka a spanyol Civilizációk Szövetségének társelnöke, az UNESCO volt főigazgatója, Federico Mayor lesz.
A rendezvény előadásait három helyszínen tartják: a Flamenco Konferencia Hotelben, az NKE-n, míg a világkonferencia "csúcspontjának" számító ENSZ-szekció a Parlament Felsőházi üléstermében lesz. A program szerint ezt a csütörtöki szekciót Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára nyitja meg, előadást tart Anwarul K. Chowdhury ENSZ-nagykövet, korábbi ENSZ-főtitkárhelyettes is.
A WCCI San Diegó-i székhelyű nemzetközi szervezet 1970-ben alakult, alapvetően nevelési kérdésekre fókuszálva. Az elmúlt 45 évben érdeklődési köre fokozatosan bővült az emberierőforrás-fejlesztés tágabb értelemben vett területeivel, mindvégig hangsúlyozva az olyan alapvető emberi értékek fontosságát, mint a béke és a nemzetközi együttműködés, a kultúrák együttélése és a kultúrák közötti kommunikáció - írta az NKE.
Hozzátette: "a szervezők vallják, hogy formális keretek között is lehetséges olyan világpolgárokat nevelni, akik szem előtt tartják egyaránt az emberiség és bolygónk sorsát, kiállnak a demokratikus értékek mellett, továbbá a megfelelő ismeretek és készségek birtokában képesek a felelős döntések meghozatalára a békés jövő érdekében".
Képünk: illusztráció.
MTI - Fotó: pte.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...

