Tizenhat helyet javított a világ legjobb ezer egyetemét rangsoroló listán a PTE
2016. július 13. szerda 10:29

Nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát a Center for World University Rankings (CWUR). A világ legjobb ezer egyetemét rangsoroló listára a Pécsi Tudományegyetem (PTE) is felkerült az eredményei alapján.
A tavalyihoz képest tizenhat helyet javítva, immár a 877. helyen található a PTE, vagyis a pécsi egyetem továbbra is a világ nemzetközi felsőoktatásának szűk elitjéhez, a top 3,6%-hoz tartozik.
A Center for World University Rankings (CWUR - http://cwur.org/) nyolc szempont alapján rangsorolja az egyetemeket, többek között az oktatás minősége, a végzett hallgatók elhelyezkedése, az oktatók kiválósága, a publikációk száma, az idézési arány, valamint a szabadalmak száma alapján.
Az első három szempontot kiemeltként veszik figyelembe, hiszen ezek adják a teljes pontszám 25-25 százalékát. Az oktatás minőségét az alapján mérik, hány nemzetközi díjat nyertek az adott intézmény volt hallgatói, a végzettek elhelyezkedésénél azt nézik meg, hányan töltenek be vezető pozíciót a világ jelentős cégeinél.
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora az eredmény alapján hangsúlyozta: „Immár évek óta az első kilencszázban vagyunk ebben az objektív nemzetközi rangsorban, sőt, ezúttal javítottunk is a tavalyi pozíciónkon. Ez azt jelenti, hogy a külső, tőlünk független mérések igazolják a pécsi egyetem fejlődését, előrelépését, ami megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk. Továbbra is hiányoljuk ugyanakkor a művészeti versenyek eredményeinek beszámítását, mivel a PTE ezen a területen valóban kiemelkedik a nemzetközi összevetésben is." - adott hangot véleményének a rektor.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

