Oklevélátadó ünnepséget tart a PTE egészségtudományi kara
A PTE Egészségtudományi Kar 1989-es megalakulását követően 1993-ban adta ki az első egészségtudományi okleveleket nyári oklevélátadó ünnepség keretében. A kar legkiemeltebb eseményén együtt ünnepelnek a frissen avatott egészségtudományi, sporttudományi és szociális szakemberekkel és vendégeikkel a kar oktató és oktatást segítő kollégái is. Az idei évben 200 fő veheti át ápoló és egészségügyi szociális munka MSc oklevelét, ápoló, gyógytornász, dietetikus, mentőtiszt, szülésznő, rekreációszervező, egészségfejlesztő, védőnő, népegészségügyi ellenőr, orvosdiagnosztikai laboratóriumi...Bezárja a Damjanich utcai koleszt a Pécsi Tudományegyetem
Bezárja egyik kollégiumát a következő tanévtől a Pécsi Tudományegyetem (PTE) , hogy javítsa további hat ilyen intézményének kihasználtságát, jobb körülmények között helyezhesse el a hallgatókat, és ne kelljen emelnie a szállásért fizetendő díjakat. Pintér Mihály, az egyetemi hallgatói önkormányzat alelnöke a szenátus csütörtöki döntése után azt mondta, hogy a Damjanich utcai kollégium az, amely ősztől már nem fogadja a PTE diákjait. Hozzátette: a lépést a hallgatói létszám demográfiai okokra visszavezethető fokozatos csökkenése mellett a hallgatói összetételben bekövetkezett...Megkezdődhet a munka a PTE új kutatóközpontjában
Ünnepélyes projektzáró rendezvényt tartott a Pécsi Tudományegyetem (PTE) június 27-én abból az alkalomból, hogy elkészült az új kutatóközpont, megérkeztek - illetve a következő napokban folyamatosan érkeznek - a legmodernebb kutatási műszerek is, így minden akadály elhárult a szakemberek elől, hogy nemzetközi színvonalon végezhessék tudományos kutatásaikat. "Sajtóközlemény A Pécsi Tudományegyetem a mintegy hétmilliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósuló Science Building létrehozásával kívánja szolgálni a természettudományi és orvostudományi oktatás, kutatás és...
Pécsi egyetemistákkal...
A honvédség új célcsoportja a főiskolások és egyetemisták, közülük szeretnének minél több önkéntest verbuválni. A pécsi...
Többen tanulhatnak teljes...
Ötezerrel többen kezdhetik meg térítésmentesen felsőoktatási tanulmányaikat a 2012/2013-as tanévben - döntött a kormány az idei jelentkezési adatok feldolgozását követően. Ennek...Továbbra is a világ...
Továbbra is a világ legjobb egyetemeit rangsoroló lista előkelő helyén szerepel a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-t. Az SZTE a vidéki...ICWiP: olaj- és...
Idén júliusban már 16. alkalommal rendezik meg az ICWiP - Pécsi Nemzetközi Kultúrhetet, amely története során Közép-Európa és...
Lakossági nyílt napon...
A Science, please!-projekt keretében a Pécsi Tudományegyetem lakossági nyílt napot szervez június 28-án, csütörtökön a felépült Szentágothai János Kutatóközpont bemutatása érdekében. Mint...Tánchetet iktat a szünidőbe...
Június 25-től 30-ig (hétfőtől szombatig) hirdette meg a pécsi egyetem Táncoló Egyetem Tánchét című programsorozatát. A PTE...
A PTE-könyvtár köteteivel üzletelt az interneten a raktáros
Az interneten árulta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egyetemi Könyvtárának több kötetét az intézmény egyik alkalmazottja, akinek ezért megszűnt a munkaviszonya - mondta a PTE sajtóreferense szerdán. Kottász Gergely közlése szerint a könyvtár raktárában dolgozó férfi más könyvtáraktól ajándékba kapott, fölös példányokat akart értékesíteni a világhálón. Tevékenységéről kollégái szereztek tudomást, és értesítették a könyvtár igazgatóját.Az egyetem büntetőfeljelentést nem tett, a bizalomvesztés miatt azonban kezdeményezte, hogy a férfi munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntessék. A...
Felére csökkent a felsőoktatási intézmények eladósodottsága
Alig egy év alatt felére csökkentette a kormányzat a felsőoktatási intézmények eladósodottságát - közölte Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter egy képviselői kérdésre válaszul. Kitért arra is, hogy előkészületben van a felsőoktatás teljesítmény- és minőségelvű finanszírozását lehetővé tévő rendelet. A tárca vezetője a független Szili Katalinnak adott írásbeli válaszában kifejtette: a kormány a működésképtelenség határára sodródott felsőoktatást vett át a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormánytól 2010-ben. Utalt a Magyar Rektori Konferencia által összeállított felsőoktatási...A fővárosi Szent Imre Kórház a PTE oktató kórháza lett
A Pécsi Tudományegyetem szerdán ünnepélyes keretek között hivatalos szerződést kötött a fővárosi Szent Imre Kórházzal, ennek keretében az intézmény megkapta az oktató kórház címet. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem dékánja a Budapesten tartott rendezvényen azt mondta: a fővárosi kórházak közül elsőként a Szent Imre Kórház nyerte el az elismerést, amelyet kiváló oktatói, gyógyítói gárdájának köszönhet. Mint mondta: a cím lényege, hogy a közkórházakban legyen több oktatótevékenység, ugyanis mint kiemelte: az egészségügyi ellátás színvonala emelésének elengedhetetlen feltétele a...
Egy hónapig látogatható a...
Kedden 17 órakor nyílik a PTE Művészeti Kar képzőművész hallgatóinak diplomakiállítása. Ma kerül sor a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Képzőművészeti Intézet végzős képzőművész...Bécsy Tamás-díjat alapított...
A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara Bécsy Tamás-díjat alapított az egyetem nemzetközileg is elismert professzorának emlékére, halálának hatodik...A PTE csapata bemutatja...
A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar TEAM ORCA csapata bemutatót tart a hidrogénhajtású járművel...
Brazíliában népszerűsíti a...
A magyar-brazil oktatási kapcsolatok fejlesztése, intézményesítése és megerősítése érdekében Hoffmann Rózsa a Magyar Rektori Konferencia elnökével, Bódis Józseffel és főtitkárával,...Elismert természetfotós a...
A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa címzetes egyetemi tanári címet adományozott Szentpéteri L. Józsefnek, aki tavaly első...
A magyar diákhitel a...
Kiemelkedő eredményt ért el a hazai Diákhitel-rendszer a Cedefop, az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ 33 ország képzési célú hitelezési gyakorlatát vizsgáló felmérésében. Az európai...Új személyzeti pihenőt adtak át a pécsi gyermekklinikán
Átadták a Rotary Klub adományából létrehozott személyzeti pihenő szobát a pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztályán. Az új helyiségnek köszönhetően a rendkívül nagy lelki tehernek kitett, gyermekek gyógyításában résztvevő szakemberek pihentebben, újult erővel tudnak küzdeni a „kisbetegek" gyógyulásáért, egészségéért. A Rotary Klub szerteágazó irányokban nyújt segítséget. 2007-ben a pécsi gyermekklinikára a Rotary Klub segítségével több mint százmillió forint értékű orvosi műszer érkezett, mellyel a tárgyi feltételek...
A rektori konferencia egyeztetne a felsőoktatás vagyongazdálkodásáról
A Magyar Rektori Konferencia egyeztetést kezdeményez az új vagyongazdálkodási szabályozás felsőoktatást érintő rendelkezéseiről a törvényjavaslat elfogadása előtt. A testület MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a nemzeti vagyonról szóló törvény és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló, az Országgyűlésben zárószavazás előtt álló előterjesztés jelentősen szűkíti a felsőoktatási intézmények gazdálkodási autonómiáját, ezért az a magyar egyetemek és főiskolák számára nem elfogadható. A rektori konferencia indokoltnak tartja a felsőoktatási intézményekre...Afrika helye, szerepe és lehetőségei – konferencia a PTE-n
A Pécsi Tudományegyetem Afrika Kutatóközpontja, mely az egyetem Bölcsészettudományi Karának Politikai Tanulmányok Tanszéke mellett működik Magyarország egyetlen Afrikát kutató egyetemi szervezeteként, és az egyetem több karának oktatóját, kutatóját, hallgatóját köti össze. A központ 2012. június 14-16. között második alkalommal szervez nemzetközi Afrika konferenciát a pécsi Tudásközpontban. "A PTE Afrika Kutatóközpont sajtóközleménye2012. június 11.Az „Emerging Africa - Old Friends, New Partnerships and Perspectives for the 21st Century" című tanácskozás a...
A rovat további témái
- Második felsőoktatási felvételi eljárást javasol az MSZP
- Habsburg György és Komlósi László jelentették be a PTE-Vöröskereszt megállapodást
- Rendkívüli nyílt nap a közgázon: ne a pénzen múljon a tanulás!
- Újabb adomány a Rotary Klubtól a gyermekklinika számára
- Jogerősen életfogytiglant mértek a pécsi egyetemi lövöldözőre, 30 év múlva talán szabadulhat
- Felnőtt-tanulás Európában: konferencia szerdán a FEEK-en
« Előző
2079 | 2106 | 2133 | 2160 | 2187 | 2214 | 2241 | 2268 | 2295 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Természetközeli élménypark vár...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...

