Pécsi egyetemistákkal bővítené a honvédség az önkéntes tartalékosi rendszert
2012. június 26. kedd 17:12

A honvédség új célcsoportja a főiskolások és egyetemisták, közülük szeretnének minél több önkéntest verbuválni. A pécsi toborzóiroda iroda fel is vette már a kapcsolatot a PTE illetékeseivel, hogy a fiatalok minél szélesebb körét informálják a tartalékosi rendszer előnyeiről.
Szép számban érdeklődtek a pécsiek eddig is az önkéntes tartalékosi rendszer felől, amelyet országos szinten, 2014-ig, nyolcezer főre bővítenének ki. Az eddig főként a nyugdíjas rendőrök és katonák, valamint volt rendvédelmi dolgozók által preferált lehetőséget azonban a következő szemesztertől az egyetemisták számára is vonzóvá kívánják tenni.
A Pécsi Tudományegyetem részéről Lengvárszky Attila oktatási igazgató vállalta fel, hogy segíti a honvédséget a tartalékos rendszer egyetemisták körében történő népszerűsítésében.
- Még csak a kapcsolatfelvétel elején tartunk, egyelőre a végzős hallgatókat célozzuk meg az önkéntes tartalékosi rendszer bemutatásával, ám ősszel már a többi diákkal is megismertetnénk az önkéntesség előnyeit - fogalmazott az igazgató. A későbbiekben az egyetem hallgatói önkormányzatai és a marketing osztály is bekapcsolódnak a tartalékosi rendszer népszerűsítésébe, ám ennek módjait csak a későbbiekben határozzák meg.
Az önkéntes tartalékosok háromévente hívhatók be hathónapos tényleges szolgálatra.
A szolgálati múlttal nem bírók rendelkezésre állási díjat kapnak, amelynek összege éves szinten 45-50 ezer forintra rúg. A tartalékosok a behívóval egyetemben vállalják, hogy meghatározott időre elhagyják Pécset, hiszen a városban már nincs katonai alakulat, ahol letölthetnék szolgálati idejüket.
Archív képünkön: előfelvételisek sorozása a hatvanas években.
$banner]
H. L. B. - Illusztráció: MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- A szívelégtelenségben szenvedő...

