Arany János-éremmel ismerték el Vermes Istvánt, a PTE tanárát

A Magyar Tudományos Akadémia rangos elismerésben részesítette Vermes Istvánt és Vörös Józsefet, a Pécsi Tudományegyetem két egyetemi tanárát magas színvonalú tudományos munkásságuk elismeréseként.Arany János-éremmel díjazta a Magyar Tudományos Akadémia Vermes Istvánt, az MTA külső tagját, tudományos igazgató-főorvost, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a hollandiai Twentei Egyetem egyetemi tanárát, aki "munkásságában jól ötvözi a nemzetközi kiválóságot és a hazai magyar tudományos utánpótlásra fordított töretlen figyelmet". Az Arany János-díj célja olyan külhoni magyar...

Akadémiai díjat kapott Vörös József, a PTE egyetemi tanára

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn, az MTA 183. rendes közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, valamint az Arany János-életműdíjat. A Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb elismerését, az Akadémiai Aranyérmet az MTA Elnöksége Bárdossy Györgynek, az MTA rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak adományozta "a bauxit terepi, majd laboratóriumi vizsgálatához, kutatásához, később vagyonértékeléséhez kötődő eredményes, tudományos munkásságáért, négy hazai lelőhely...

Kollár prof is részese a szenzációs eljárás alkalmazásának

Az első két beavatkozás sikerével a szegedi érsebészeti központ elnyerte a jogot és az OEP támogatását ahhoz, hogy alkalmazza az érszűkület és értágulat kezelésének sebészeti és a katéteres technikáját ötvöző új eljárást.- Minőségi ugrást jelentett a Szegedi Tudományegyetem sebészeti klinikáján az érsebészeti csoport munkájában, hogy miután rövid idő alatt elsajátították a legújabb műtéti módszert, az alkalmazásához szükséges új műszereket és terápiás eszközöket is megkapták. Így a múlt héten az első két katéteres műérbeültetést elvégezhette Sipka Róbert főorvos és csoportja -...

Nanotechnológia és...

Folytatja sikeres előadássorozatát a Pécsi Tudományegyetem: a Nyitott Egyetem immár a félév utolsó előadásához érkezett.Május 8-án 18 órakor vehetnek részt az érdeklődők a tanítási félés...

Tehetséggondozó programot...

Tehetséggondozó programot indít a PTE A Pécsi Tudományegyetem hagyományainak megfelelően 2012. május 7-én megrendezi második tehetségnapját, melynek keretében...

A PTE rendezi meg az...

Pécsi Tudományegyetem május 4-én és 5-én rendezi meg a VII. Universitas Bajnokság országos döntőjét.A sportrendezvényen női és férfi kispályás labdarúgásban, női és férfi...

Feljelentést tett a PTE...

Sajtóközlemény. "A Pécsi Tudományegyetem Rektora április közepén vizsgálatot rendelt el az intézmény és annak jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal kapcsolatban, mely feltárja, hogy a...

PTE: nem az oktatási...

PTE: nem az oktatási igazgatónak kell őriznie a diplomamunkákat A Pécsi Tudományegyetem (PTE) oktatási igazgatója szerint ő nem felel a szakdolgozatok őrzéséért, az nem tartozik a...

Egyre népszerűbb a PTE...

Egyre népszerűbb a PTE docensének blogja Heidl György, a Pécsi Tudományegyetem docense március óta jegyzi Katolikus szemmel című, ókeresztény szerzőkről, közéletről és...

Ibero-Amerikai Napok a PTE-n: Martonyi a fővédnök

A Pécsi Tudományegyetem Ibero-Amerika Központja május 2-4. között ismét megszervezi a pécsi PTE Ibero-Amerika Hetet. A tudományos-kulturális rendezvénysorozat ebben az évben tizenharmadik alkalommal mutatja be május elején, háromnapos programsorozat keretein belül a spanyolul-portugálul beszélő világ kultúráját. Az idei, 13. Ibero-Amerika Hét során spanyol és portugál nyelvű nemzetközi konferenciát szerveznek, amely a cadizi Alkotmány kétszáz éves évfordulója kapcsán az Constitución, Estado y sociedad en Iberoamérica, 1812-2012 címet viseli. A hagyományoknak megfelelően a május...

Kétmilliárdos műszerbeszerzést hajt végre a PTE

Május 2-án ünnepélyes keretek kerül sor egy több mint egymilliárd Ft összértékű műszer leszállítására vonatkozó szerződések aláírására. A Pécsi Tudományegyetem Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projekt keretében egy nemzetközi színvonalú természettudományos kutatóközpont létrehozására összesen hat és fél milliárd forintos pályázati támogatást nyert el. Eddig mintegy 300 millió Ft értékben vásárolt műszert, összességében pedig mintegy 2,2 milliárd Ft értékű műszerparkot vesz a PTE. A Science Building projekt egyik kiemelkedően fontos célja az alapkutatási potenciál...

Felderítő robotok versenyeznek Pécsen

Felderítő robotoknak és programozóiknak szervez versenyt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Természettudományi Kara a rendőrség közreműködésével pénteken és szombaton a baranyai megyeszékhelyen. Pauler Gábor, a PTE Információtechnológia és Általános Technika Tanszékének docense pénteken az MTI érdeklődésére elmondta: a megmérettetésre április 27-én és 28-án is délután négy és öt óra között kerül sor a város legnagyobb bevásárlóközpontjában. A helyszínen a rendőrség beavatkozó alosztálya egy körözött bűnöző elfogását szimulálja. A férfi és barátnője autóval menekül, de közben egy házba...

Megújítja török...

Megújítja török kapcsolatait Pécs, a megye és a PTE A Pécsi Tudományegyetem és a törökországi Dumlupinar University között 2003-ban kötött együttműködés megújításáról folytat...

A PTE lehet az egyik a...

A korábban tervezett 12 helyett 13 felsőoktatási pólust alakíthatnának ki, és összesen 8 egyetem kaphatna kiemelt vagy kutatói minősítést - írja a Magyar Nemzet egy háttértanulmányra...

A hét közepén rendezik a...

Szerdán, április 25-én 10 és 16 óra között rendezik a "Pécsi Tudományegyetem Karrier Börze 2012" című napot a PTE Ifjúság úti campus aulájában (BTK-TTK). A rendezvényre, mely a...

Mellár: lehet, hogy nem...

A Pécsi Tudományegyetem közgazdászprofesszora, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke szerint a kormány a húzd meg, ereszd meg politikáját folytatja: amennyire lehet, igyekszik...

Szenzációs magyar találmány...

Szenzációs magyar találmány - PTE-s közreműködéssel Magyar kutatók a stresszfehérjék vizsgálata közben bukkantak rá arra a molekulára, amely a cukorbetegség terápiájának...

Bronzérmes lett a PTE...

A Pécsi Tudományegyetem futsalcsapata a Kaposvári Egyetem legyőzésével 2012 egyetemi tanévében is elnyerte azt a jogot, hogy csapatával képviseltesse magát a Magyar Egyetemi és Főiskolás...

Szerdán este újra jogi szabadegyetem a 48-as téren

Este hatkor rendezik a PTE Állam-és Jogtudományi Kar Jogi szabadegyetem programsorozatának következő előadását a 48-as téren. Dr. Visegrády Antal egyetemi tanár előadásának címe: Bíráskodási modellek a világ nagy jogrendszereiben. A téma a kontinentális bíráskodás, az esküdtbíráskodás, a kádibíráskodás, és a japán békéltető bíráskodás sajátosságai lesznek. A helyszín a Pécsi Tudományegyetem, Állam-és Jogtudományi Kara, Óriás Nándor előadóterem (48-as tér 1., földszint). A részvétel ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Kirúghatnak a hámból a pécsi egészségügyisek

Az idei esztendőben április 16. és 20-a között rendezik az Egészségügyi Felsőoktatási Napokat a Pécsi Tudományegyetem orvosi karán. A programok közt koncertek, bulik, szakmai előadások és bortúra is szerepel. A rendezvényre az ÁOK Diákirodában (Szigeti út 12.) és az ETK Laterum Kollégiumban (Hajnóczy utca 37-39.) lehet jelentkezni. A részletes program ezen a linken érhető el.

Dr. Szemelyácz János tart előadást az új drogpolitikáról

Dr. Szemelyácz János, a Pécsi Drogambulancia vezetője tart előadást a Büntető Törvénykönyv droghasználattal kapcsolatos szigorításáról, és ennek várható következményeiről április 17-én, kedden 12 órakor az egyetem Rókus utcai M épületében. Az előadásra a „Szociális Munka és Szociálpolitika Szaknapok" keretében kerül sor.