Suchman: oda a balatoni zászlóshajó program

A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, Suchman Tamás beszélt erről a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság legutóbbi ülésén - olvasható a cikkben.Mint elmondta: a Balaton fejlesztésére 2013-ig költhető 143 milliárd forintos európai uniós forrás kevés, ennek legalább a duplájára lenne szükség. Az elnök szerint a hiányzó pénznek a gazdasági szférából kell érkeznie. Ehhez az kell, hogy a tervek felkeltsék a magánbefektetők érdeklődését - olvasható a megyei napilapban.

Magyar Bálint: hibáztunk a 100 napos programmal

Gazdaságilag rendkívül nehéz helyzetbe hozta az országot a 100 napos program azért, mert "valamelyik" kormány teljesíteni akarta a választási ígéreteit - mondta Magyar Bálint. Hozzátette: akkor a Fidesz is megszavazta a programcsomagot.Az SZDSZ-es politikus, a párt egyik ügyvivője a jelenlegi koalíciós válsággal kapcsolatban közölte, a konfliktus lényege a szabad demokraták és az MSZP között abban rejlik, hogy a szocialisták a reformokat a megszorításokkal azonosítják, míg az SZDSZ szerint a reformon mélyreható változásokat, átalakításokat ért."Most úgy éreztük,...

10 órától újra elindultak a vonatok

A sztrájk felfüggesztésének oka egyelőre nem ismert, de egyes információk szerint közrejátszott a munkabeszüntetés felfüggesztésében a fővárosban és környékén kialakult közlekedési káosz.

Budapesten délután egykor...

A földalattin, a kék és a piros metrón, valamint az összes HÉV-vonalon mindenhol egyszerre indul majd meg a közlekedés. Ezeken a vonalakon, ahol menetrend szerint 13 órakor szerelvénynek...

Egy "természetes"...

Az SZDSZ 1994 óta társutasa az MSZP-nek. Ez a kapcsolat azonban a késő Kádár-korszakig nyúlik vissza, amikor a demokratikus ellenzék és a néhai állampárt még egymással szemben állott. A...

Kóka óv a...

A pártelnök ezzel a piaci elemzők kijelentésére válaszolt - a lapban tőlük idézett vélekedés szerint ugyanis Magyarország számára a legelőnyösebb opció az előrehozott választásokat...

"Vadházassági szerződést "...

A lapnak nyilatkozva az MSZP egyik elnökségi tagja a párt felső vezetésének vasárnapi tanácskozása és az MSZP-frakció ülése között erről azt mondta: "olyasmi lenne jó, mint egy...

Beiratkozás az általános...

A tanköteles tanulókat az első évfolyamra az önkormányzatok által meghatározott időszakban kell beíratni. Az általános iskola köteles felvenni, illetve átvenni azt a tanköteles tanulót,...

Hétfőn egyre többfelé...

Előrejelzés az ország területére hétfő estig:Hétfőn északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de keleten, délkeleten még több órára kisüt a nap. Reggelig helyenként, a késő...

Közlekedésiek sztrájkja: káosz lesz

Közlekedésiek sztrájkja: káosz lesz Hatalmas közlekedési káosz várható hétfőn Budapesten, délután egy óráig ugyanis beszüntetik a munkát a BKV dolgozói. Délelőtt nem jár a metró, a HÉV, a trolik és a villamosok. Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese azt mondta, ha leáll a tömegközlekedés, a rendőrök emelt létszámban lesznek jelen a csomópontoknál, valamint a ki- és bevezető útszakaszoknál. Mint hozzátette: mindent megtesznek majd a helyzet normalizálása érdekében, forgalomirányítással, tereléssel is segítik a dugók elkerülését.Ha a helyzet úgy kívánja, akkor egyes útszakaszokon a rendőrök a buszsávban is...

Lengyel László: "Szakértői kormány a megoldás"

A gazdaságkutató szakember szerint egyetlen kitörési pont lehetséges: ha szakértő miniszterelnököt kérnek fel kormányzásra. A kormány tehetetlensége eddig is látható volt, így a pénzügyi piac számára már nem okozott nagy meglepetést az elmúlt egy hét, amikor a tehetetlenség intézményesen is megmutatkozott - mondta az InfoRádióban a Pénzügykutató Zrt. vezetője. A piac már beárazta, hogy a reformok nem folytatódnak. Számukra így jelenleg nem ez jelent problémát, hanem az, hogy a végrehajtott reformok - amelyek szokatlanul drasztikus megszorítást hoztak - nem hoztak felemelkedést. A...

Megkezdődött az MSZP rendkívüli frakcióülése

A szocialista frakció a helyzetértékelés mellett a további teendőkről, egy feladatlistáról is egyeztet az ülésen, amelyen Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök is részt vesz. A frakcióülés előtt az MSZP országos elnöksége is ülésezett.Gyurcsány Ferenc hétfőn mentette fel az SZDSZ-es Horváth Ágnes egészségügyi minisztert posztjáról, a szabad demokraták ezt elfogadhatatlannak tartották, és bejelentették, hogy kilépnek a koalícióból. Az erről szóló döntést az SZDSZ április végi küldöttgyűlése hozza meg.Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke korábban úgy nyilatkozott, vasárnapra...

Kókát három miniszterelnök...

A látogatások célja az SZDSZ adó- és gazdaságpolitikai reformterveinek ismertetése, illetve azoknak a tapasztalatoknak a megvitatása, amelyek hozzájárultak a román, a finn és az észt...

Egy év után megkaphatta...

Az FCÖ egy éven át iroda nélkül volt kénytelen dolgozni, mivel a számára kijelölt helyiség átminősítéséhez a lakóépület társasházának közgyűlése nem járult hozzá; az ügyben a kisebbségi...

Védett madarak a pokróc...

A férfi a pénzügyőrök kérdésére azt válaszolta, hogy nincs bejelenteni való áru a mikrobuszában - mondta a szombaton történt esetet ismertetve Némedi Varga Éva. A szakemberek ennek...

Csodát tehet a C-vel az új...

A probléma az, hogy a Windows XP beépített segédeszköze nem képes a rendszerfájlok - beleértve a virtuális memória és rendszerleíró adatbázis - töredékeit egyesíteni, hisz azokat aktívan...

Nemcsak Budapest bénul le,...

Gaskó István úgy vélekedett, hogy követeléseik reálisak és teljesíthetők, ezzel szemben a MÁV Zrt. továbbra is a "nincs alku" álláspontot képviseli.A sajtótájékoztatón...

A népszavazási plakátokat...

A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, április 8-ig köteles eltávolítani - áll az Országos Választási Iroda (OVI) világhálós honlapján.A kampány időszakában az...

Frakcióülésen értékeli este a válságot az MSZP

A helyzetértékelés mellett a képviselők a további teendőkről is beszélnek az ülésen, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vesz. Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke korábban úgy nyilatkozott, mára készül el az a szocialista program, melyben az ország számára vázolják, hogy az elkövetkező időben mit kívánnak tenni. A szocialista képviselőcsoport tagjai ezen túlmenően a baloldali kormányzás feltételeinek kialakításáról is kifejtik véleményüket.Az esti frakcióülés hivatalos lesz, és az MSZP megtartja a szokásos hétfő délelőtti frakcióülést is.

Vita a kormány kommunikációs 120 milliójáról

Ágh Péter fideszes képviselő szerint az, hogy 120 milliárd forintot fordít a kormány a fogyasztóvédelem, a közlekedésbiztonság és az egészségügy területén elért eredmények megismertetésére, azt mutatja, nem a célok elősegítése érdekében költenek el ennyi pénzt. Feltette a kérdést, hogy ha kommunikációra ilyen módon kell pénzt költeni, akkor miért vannak a minisztériumi sajtóosztályok, szóvivők, az egyes állami intézmények vezetői? Ágh Péter szerint e kör feladata lenne, hogy a programok eredményeiről tájékoztatást adjon. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint ennek a pénznek az...

A netes sajtó már a tévét is betámadta

A hazai tévék honlapjainak - amelyek a hírekkel, információkkal szerzik a legtöbb olvasót maguknak - ma már olyan konkurensekkel kell vetélkedniük, mint a hazai látogatottsági versenyben éllovas Google keresőprogram vagy a harmadik-negyedik helyen álló YouTube fájlcserélő, mondta.Hozzátette, a Google tavaly év végén Magyarországon (negyed év alatt egymillióról másfél millióra ugró felhasználói táborával) közel ötször annyi felhasználót mondhatott magáénak, mint a magyarországi tévés hírportálok mezőnyét vezető RTL Klub-híroldal. (Az RTL Klub-híroldal után holtversenyben ezüstérmes...