Magyar Gárda-per: rendbontás nélkül
2008. május 19. hétfő 12:36

A szervezet feloszlatásáért indított eljárást az ügyészség kezdeményezte azért, mert álláspontja szerint a a gárda az egyesületi törvénybe ütköző módon működik. A FB soron kívül tűzte ki áprilisra az első tárgyalást, amit az igazságügyi miniszter kérésére március 12-re hoztak előre.
Az első tárgyaláson azonban a sajtó képviselőinek egy része nem tudott részt venni, mert a híradások szerint a gárda tagjai ellenőrizték, hogy ki léphet be a terembe, miközben a egyenruhába öltözött, zárt alakzatban felsorakozó tagjaik a bíróság épülete előtt demonstráltak.
Ezek után döntött úgy a FB, hogy regisztrációhoz köti a hétfői, második tárgyaláson való részvételt.
A tárgyalásra három ellenőrző ponton keresztül lehetett bejutni. A Markó utca FB épülete előtti szakaszát mindkét irányból rendőrkordonok zárták le, melyeken már csak az előzetesen kérvényezett és kiadott regisztráció birtokában lehetett átjutni. Ezután a bírósági épület kapujában és a tárgyalóteremnél is volt ellenőrzés. A újságírók csak fél óra alatt jutottak be, rendzavarás sem az épület előtt, sem a tárgyalóteremben nem történt.
A tárgyalás megkezdése előtt a kordonokon kívül egy mellékutcában, mintegy 50 méterre az FB épületétől zárt alakzatban felsorakoztak a Magyar Gárda tagjai is.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...