Tomcat kontra Szanyi a "fasiszta veszélyről"

A politikus a Jászai Mari térre meghirdetett tüntetéssel kapcsolatban felszólította a rendőrséget, hogy a törvények teljes erejével védje meg a városrész polgárainak testi és lelki épségét. Az újlipótvárosi országgyűlési képviselő elmondta: bármelyik polgáruk elleni támadást az egész közösségük elleni támadásként értékelik. A tájékoztatón megjelent Polgár Tamás (Tomcat), a tüntetés szervezője, aki kikérte magának, hogy fasisztának nevezik a felvonulásukat.

Magyar Hear the World nagykövetek

Magyar Hear the World nagykövetek Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője és Sztevanovity Zorán énekes, zenész olyan művészek mellett vállalt szerepet a nemzetközi mozgalomban, mint Plácido Domingo, Bryan Adams, Dionne Warwick, Bobby McFerrin, Harry Belafonte. A világon félmilliárd ember él hallásveszteséggel, számuk 2015-re várhatóan 700 millióra nő - mondta Kulcsár Enikő, a Phonarium Kft. vezetője, aki bemutatta a mozgalmat és alapítványt a Művészetek Palotájában. - Az emberek többsége nem is tudja, hogy romlott a hallása - fűzte hozzá. Ezt erősítette meg Rolla János, is, aki nemrég egy vizsgálaton...

Interaktív kiállítás a tatárjárásról Kaposváron

Szalay Lilla, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága közművelődési osztályvezetője, a kiállítás szervezője az MTI-nek elmondta: a különleges tárlat folyamatában és összefüggéseiben, interaktívan - cselekvésre, kommunikációra serkentően - tárja fel Magyarország 1241-1242-es tragédiáját, amelyben a lakosság 15 százaléka elpusztult.A látogatók emellett megismerhetik a korabeli életmódot, a hadviselést, az újjáépítés sikereit, amikor 1242 tavaszán a mongolok váratlanul visszavonultak, Béla király vezetésével pedig megkezdődött a "második országalapítás". A kiállítás...

Gyanúsított lett a tanárát...

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének tájékoztatása szerint a fiút még kedden hallgatták ki gyanúsítottként. A fiú panasszal élt a gyanúsítás ellen. A fiú mellett két...

Négymilliárdos...

A strandon új medencéket építenek, a szabadtéren és a fedett részen több csúszda, télen-nyáron használható élménymedence és raftingpálya is lesz. A város megfizethető szinten szeretné...

Elégtek egy raktárban a...

Molnár Péter elmondta: a Nagytétényi úton, egy többszintes, 30-szor 50 méteres alapterületű raktárban keletkezett a tűz csütörtökön reggel. A tűz ugyan csak három négyzetméteren volt,...

Horn Gábor másképpen...

A kormányfőnek a hírportál által feltett egyik kérdésben megfogalmazódott, hogy a koalíciós szakítás háttere furcsa helyzetet eredményezett."Kóka János azt mondta, hogy váratlanul...

Horváth Ágnes...

Az egészségügyi miniszter által kiírt pályázatok értelmében az Országos Onkológiai Intézetbe, valamint az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetbe gazdasági igazgatót, az...

"Kóka és Horn vetette fel...

A kormányfőnek feltett egyik kérdésben megfogalmazódik, hogy a koalíciós szakítás háttere furcsa helyzetet eredményezett. "Kóka János azt mondta, hogy váratlanul érte Horváth Ágnes...

Támogatás a taszári repülőtér hasznosításához

"Az elfogadott piacfelmérő felhívás a befektetői elképzelések megismerését célozza" - írta közleményében a taszári reptérfejlesztés miniszterelnöki megbízottja. Hozzátette, hogy a felhívással két év szerteágazó előkészítő munkája zárult le, s egyúttal elindult a pályázati szakasz.Kolber István hangsúlyozta: a befektetői szándékok és igények felmérését szolgáló rövid határidős felhívás a nemzetközi pályázat előkészítésének első lépése. "Ezek ismeretében azokat az elképzeléseket preferálják, amelyek a legkomplexebb módon szolgálják Somogy gazdasági fejlődését" -...

Az MSZP újra az SZDSZ kegyeit keresi

Az MSZP elnöksége a hét végén megállapodott abban, hogy a szocialisták választmánya tárgyaljon tovább a kialakult helyzetről, és ehhez az SZDSZ országos tanácsát (ot) kérje fel partnernek. Az MTI információi szerint ezt Lendvai Ildikó frakcióvezető javasolta a vasárnapi elnökségi ülésen, és ezzel egyet is értettek a párt vezetői.Az elképzelések szerint, ha megszületik a döntés, az MSZP választmánya levélben keresi meg az SZDSZ ot-t. Az MTI úgy tudja, az elnökség nem értett egyet Gyurcsány Ferenc azon elképzelésével, hogy a tárgyaló delegáció négy tagja, Lendvai Ildikó...

Szita vizsgálata a kaposvári közétkeztetésről

"Kaposvár intézményeiben nem szolgáltak fel romlott ételt, és a jövőben sem fognak" - szögezte le Stickel Péter, kezében a Somogyi Hírlap keddi számával, amely a kaposvári közétkeztetést ellenőrző bizottság felmérését az MSZP-frakció nevében ismertető önkormányzati tanácsnokra, Jurmann Bélára hivatkozva azt közölte, "a megkérdezett gondozónők, óvónők, pedagógusok csaknem fele azt mondja: előfordult, hogy kifejezetten romlott ételt osztottak ki kaposvári bölcsődékben, óvodákban, iskolákban". "Visszautasítjuk azokat a sajtóinformációkat, miszerint a...

Néhányórás napsütésre...

Előrejelzés az ország területére csütörtök estig:A többször megnövekvő felhőzet mellett néhányórás napsütésre számíthatunk, szórványosan valószínű eső, zápor, délutántól zivatar,...

"Politikai megrendelésre...

Gyurcsány Ferenc egy kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta: a rektori konferenciával olyan javaslaton dolgoznak, amely szerint az első évben mindenki az államilag...

Jövő pénteken újra lebénul...

Gulyás Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője elmondta, hogy a szerdai tárgyaláson sem sikerült megegyezni a munkáltatóval: a cég nem vonta vissza a paraméterkönyv-tervezetet, és nem adott...

A kismamák alig több, mint...

A mamák legtöbbször azért nem szoptatnak, mert lelkileg nem kiegyensúlyozottak, ezért hiába lenne képes 98 százaléka szoptatni. Az orvosoknál és a védőnőknél is szemléletváltásra van...

Gyurcsánnyal tárgyalt...

A találkozó után sem az államfő, sem a kormányfő nem nyilatkozott a sajtónak. Az államfő elsőként Gyurcsány Ferenccel találkozott, őt Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)...

Magasház: Nyíregyházán is...

A 11 szintes Bartók utcai épületben már csak 14 lakásban laknak, négy családot egy hónapon belül máshol helyeznek el. Várhatóan az év végéig mindenki kiköltözik a házból, amelyet így...

Lobbizhatott-e a kormányfő cége a MeH-ben?

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban a sajtóban megjelent hír szerint a miniszterelnök egyik cége, a Motim Zrt. - hat másik vállalattal együtt - lényegesen olcsóbban kapja az elektromos áramot, mint ami a hivatalos ár.Az is kiderült, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek (MVM) azok után adja olcsóbban az áramot néhány cégnek, hogy azok a Miniszterelnöki Hivatalnál és a gazdasági minisztériumnál lobbiztak ezért a kedvezményért - mondta Fónagy János.Mint kiemelte, a kormányfő és az érintett cégek vezetői azt állították, hogy egy...

Kiköltöztetik a lakókat a kanizsai magasházból is

A 11 szintes Bartók utcai épületben már csak 14 lakásban laknak, négy családot egy hónapon belül máshol helyeznek el. Várhatóan az év végéig mindenki kiköltözik a házból, amelyet így teljesen kiürítenek - közölte az MTI-vel a nagykanizsai Ingatlankezelési Intézmény (IKI) vezetője.Kámán László azt mondta: az épületben 48 lakás van, ezek mindegyike önkormányzati tulajdonú bérlakás, az 1990-es évek elején történt lakáseladások idején ugyanis már elidegenítési tilalom alá esett az épület. Hibái akkor is ismertek voltak, mostanra viszont elodázhatatlanná vált a felújítás vagy a...

Több pénzzel készülnek a balatoni szúnyogirtásra

Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke az MTI-nek szerdán elmondta, tavaly a száraz időjárás miatt a vártnál kevesebbet kellett költeni szúnyogirtásra. A keretből megmaradt összeg egy részét a biológiai irtás pontosabb előkészítésére kívánják fordítani, a többit tartalékolni fogják arra az esetre, ha az idei évre szánt 70 millió forintos keret nem bizonyulna elegendőnek.Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői bizottság tagja szerint szakmai szempontból kiemelkedő évnek bizonyulhat az idei, hiszen sosem állt még...