Orbán zártkörű előadásáról vitázik Kéri és az Index
2008. május 23. péntek 08:37
"A filmművészeti egyetemen sok éve tartott zártkörű összejöveteleink sohasem voltak nyilvánosak. Orbán Viktor néhány héttel ezelőtti látogatásáról az Indexben megjelent kétrészes tudósítás - másod- és sokadlagos forrásokból származó - állításait cáfolni méltatlannak tartom. Mind tételesen, mind pedig összességükben" - szögezte le közleményében Kéri László.
Mint írta, az ügyben keletkezett politikai viharra tekintettel "azt azonban határozottan állíthatjuk, hogy Orbán Viktor nálunk nem beszélt a négyes metró leállításáról".
Hozzátette: az üggyel való foglalatoskodást - és az Index állításai miatti mesterséges magyarázkodási kényszert - ezzel befejezettnek tekintik.
Csütörtkön nagy vihart kavart az az Index hírportál cikkében megjelent, Orbán Viktornak tulajdonított kijelentés, miszerint kormányra kerülésük esetén 2010-től két évig "nem hagyományos kormányzás lesz", és "sokaknak sok minden fog fájni". Az Index szerint Orbán azt is mondta, hogy az állami nagyberuházások, így a 4-es metró és az autópálya-építések leállítását is tervezi.
Fenntartjuk a Kéri-féle szemináriumról írt, Orbán befagyasztaná a nagy állami beruházásokat című cikkünket, aminek tartalmát több, az előadáson részt vett forrásunk is megerősített - közölte Kéri László MTI-hez eljuttatott közleményét követően az index.hu.
A portál ugyancsak közleményben reagálva azt írta: "Kéri László utólagos közleményében ugyan csak a 4-es metró leállításáról szóló részt próbálja cáfolni, a cikk többi állításáról nem tesz említést".
Mint írják, határozottan állítják, hogy Orbán igenis beszélt a nagy állami beruházások, így a 4-es metró beruházás kifizetéseinek leállításáról.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...