Krízishelyzetben lelki-elsősegély itthon is
2008. május 18. vasárnap 13:12
Beszámolója szerint kétéves munka eredménye, hogy országos lefedettséget biztosító, bevethető csoporttá fejlődött a főként pszichológusokból és részben szociális munkásokból álló, önkéntes alapon szerveződő magyar KIT, amely az unió polgári védelmi gyakorlatához igazodva ténykedik.
A katasztrófavédelem infrastruktúráját használó, önálló forrást nem igénylő szerveződés lényege, hogy katasztrófák, tömegszerencsétlenségek idején pszicho-szociális, lelki segítséget nyújtson a bajbajutottaknak és hozzátartozóiknak a kialakult helyzet kezeléséhez, feldolgozásához. Közreműködésük fontos része, hogy megelőzzék, illetve csökkentsék a poszttraumás tüneteket, segítve a sérült emberek visszailleszkedését a mindennapi életbe, ami sok esetben a munkaképesség visszaszerzését jelenti.
A magyar KIT megszületésénél osztrák szakemberek bábáskodtak úgy, hogy tavaly segítséget nyújtottak az első 32 fő kiképzéséhez. Mára a csapat toborzás útján 62 főssé duzzadt, de Babák László szerint ennek minimum a háromszorosára lenne szükség.
A szakember példaként hozta fel, hogy az 1,8 millió lakosú Stájerországban 300 fős krízis-csapat dolgozik nemcsak a bajbajutottak lelki megsegítésén, hanem tömegeseményeken a bajok megelőzésén is.
Az utóbbi időkben főként a buszbaleseteknél vetették be a katasztrófavédelemmel és a rendőrséggel együttműködő KIT-eseket.
Edwin Benko a Stájerországi katasztrófavédelemhez tartozó helyi KIT vezetője elismerően szólt a magyar krízis-csapat tavaly októberi helytállásáért egy Ausztriában történt, magyarokat is érintő buszbalesetnél. Hozzátette, a közelmúltban két másik nemzet utasai is balesetet szenvedtek az országában, amelyeknél nagyon hiányzott, de nem állt rendelkezésre ilyen segítség.
Edwin Benko az MTI kérdésére válaszolva kifejtette, az immár 10 éves múltra visszatekintő osztrák KIT a távoli országok természeti katasztrófáiban és egyéb krízishelyzeteiben is igyekszik és tud segítséget nyújtani, amit legeredményesebben úgy tehet - az eltérő nyelvek és kultúrák miatt -, hogy az adott ország pszichológusaból, szociális munkásaiból képez ki krízis-szakembereket, illetve lelki elsősegélyt nyújtani képes csoportokat.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...