"Alantas MSZP-támadás Balog Zoltán ellen"
2008. május 18. vasárnap 14:48
Balog Zoltán bizottsági elnökként, országgyűlési képviselőként számtalanszor tanúbizonyságát adta az emberi jogok, a demokrácia, az alkotmányosság iránti elkötelezettségének. A Magyar Gárda kapcsán az elsők között utasította el a félelemkeltő felvonulásokat, az ilyen jellegű diszkriminatív jelenségeket több közleményben és számos sajtó-interjújában ítélte el.
A meleg-felvonulások kapcsán Balog Zoltán szintén kiállt az alkotmányos értékek, a szabadságjogok gyakorlásának lehetősége mellett.
Azt is világossá tette ugyanakkor, hogy aki tüntetőként törvénytelenséget követ el, annak vállalnia kell ennek minden következményét. Nemzetközi színtéren Balog Zoltán szószólója a Tibet kínai elnyomása elleni tiltakozásnak. Az emberi jogi bizottság elnöke felemelte szavát a törvénytelen Kossuth téri kordon és a 2006. október 23-i békés megemlékezés karhatalmi vérbe fojtása ellen.
Nyilvánvalóan ez utóbbi a szálka Gyurcsány Ferenc és a szocialisták szemében, ez a kiinduló pontja ennek a mostani összehangolt rágalomhadjáratnak.
Mindez azonban nemcsak Balog Zoltán elleni támadás, a kormányzat a fizikai bántalmazás után most azoknak a lelkébe gázol bele, akiket a rendőrök - politikai utasításra - csupán azért vertek véresre, mert éltek alkotmányos jogaikkal.
Balog Zoltán folytatja küzdelmét ezeknek az embereknek a politikai, erkölcsi és anyagi kártérítéséért, és ebben a küzdelmében maradéktalanul élvezi a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség teljes támogatását.
A Fidesz - Frakcióelnökség nevében:
Navracsics Tibor frakcióvezető
MTI/OS
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...