Dr. Gyenesei István nyilatkozata

2008. május 19. hétfő 14:32

A Magyar Köztársaság kormányának tagjaként - mint az Önkormányzati Minisztérium vezetője - vállalom az önkormányzatok, a lakásügy, a sport, a turisztika, valamint a katasztrófavédelem területén tevékenykedők szolgálatát. Munkámat tisztességgel és felelősséggel fogom végezni - éppúgy, ahogy eddig tettem - áll Gyenesei István közleményében.

Határozottan kijelentem, hogy mindazok a negatív állítások, amelyek - 17 éves Somogy megyei tevékenységemmel összefüggésben - a sajtóban megjelentek, nem felelnek meg a valóságnak.

Ezt pontosan tudják azok is, akik aktívan közreműködtek a személyemet érintő, de szakmai alkalmasságomat meg nem kérdőjelező lejárató kampányban. A jövőben kizárólag a tárca előtt álló feladatok megvalósítására, közös érdekeink képviseletére kívánok összpontosítani.

Budapest, 2008. május 19.

A miniszter nevében:

Önkormányzati Minisztérium
Sajtó és Kommunikációs Főosztály

MTI/OS