Erősen felhős vagy borult lesz az ég
Várható időjárás az ország területére péntek estig:Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúlon hosszabb időszakokra csökkenhet a felhőzet. Nyugaton helyenként várható záporeső, másutt többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, eleinte néhol felhőszakadás, jégeső is előfordul. Az északnyugati szelet csütörtökön a Kisalföldön, pénteken a keleti országrész kivételével többfelé erős, a Dunántúlon viharos lökések kísérik. Zivatar környezetében csütörtökön is viharossá fokozódik a szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.A..."Nem akármilyen fél éven vagyunk túl"

Igazoltatás: a Magosz kiakadt Draskovicson
Budai Gyulát rendőrök igazoltatták szerdai budapesti sajtótájékoztatója után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. épülete előtt. A Fidesszel szövetséges szervezet igazgatójának információi szerint Benedek Fülöp, a vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese 2000-ben zsebszerződést kívánt kötni egy osztrák állampolgárral. Benedek Fülöp szerint nem történt törvénysértés, és a befektetés sem valósult meg. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán délután közölte: kivizsgáltatta a rendőri intézkedés jogszerűségét, és az intézkedő rendőrjárőr jogszerűen és szakszerűen...A rendőrség megtiltotta a...
A rendezvény honlapján - www.pride.hu - a rendőrségi határozat szövegét is közreadták, amely szerint a Szivárvány Misszó Alapítvány kérését azért utasították el, mert az akadályozná a...Ötmilliárd forintos...
A hetilap csütörtöki száma szerint az állami vagyonról szóló törvény alapján folyó akció még nem zárult le, a megvásárolandó - a pártok által eddig ingyen használt - irodákat már...Tamás Gáspár Miklós nem tér...
Fodor Gábor, a liberálisok új elnöke vasárnap beszélt arról, hogy visszahívná pártjába az SZDSZ meghatározó politikusait, köztük Bauer Tamást, Kis Jánost, Tölgyessy Pétert, Tamás Gáspár...Négymilliárdos ipari...
A napilap csütörtöki számában megjelentek szerint a nyomozók a sértett cég biztonsági szolgálatának jelzése alapján - május 22-én, a ferihegyi repülőtéren vették őrizetbe egy neves...Erdélyország az én hazám -...
Gaál István kulturális főszervező a rendezvényt beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón felidézte, hogy a fesztivál ötlete 2006 májusában az Erdélyi Magyarok Egyesületének...Sajtótájékoztatóján...
A sajtótájékoztató közben rendőrök jelentek meg a helyszínen, elmondásuk szerint egy be nem jelentett demonstrációra vonatkozó bejelentés nyomán.A sajtótájékoztatót követően a rendőrök...Nyugdíj: egyösszegű kifizetést akarnak

Narancssárga riasztás a Nyugat-Dunántúlon
Sopron környékén 62 milliméter csapadék hullott az elmúlt egy órában, melyet egy heves zivatargóc okozott - mondta Fodor Zoltán meteorológus. A délután folyamán nem kizárt, hogy újabb heves zivatarok alakulnak ki, melyeket jégeső és 90 km/h-t meghaladó erősségű szél kísérhet, emiatt az Országos Meteorológiai Szolgálat a Nyugat-Dunántúlra narancssárga riasztást adott ki.A katasztrófavédelemhez közel száz bejelentés érkezett, többnyire beázott pincék, garázsok miatt riasztották a szakembereket, mivel a csapadékelvezető rendszerek nem tudták elvezetni az esővizet - tájékoztatott...Civil aláírásgyűjtési akció az előrehozott választásokért
Novotny László elmondta: az öt helyi polgári kört tömörítő szervezet tagjai azért indították el a civil kezdeményezést, mert megítélésük szerint a politikai pártok valójában nem akarnak változtatást, jól érzik magukat a "langyos vízben" és ragaszkodnak a sok, személyes előnyt jelentő parlamenti székhez. Így legfeljebb csak szavakban hangoztatják az előrehozott választás szükségességét, igazából nem tesznek érte semmit - tette hozzá.Márpedig - a szóvivő szerint - az ország politikai, gazdasági, morális válságban van, ami nem tartható tovább, ezért a változtatást civil...Fizessen a szülő, ha firkál...
Botka László javaslatáról elmondta: a büntetőjog helyett a polgári jog szabályozásába kellene áttolni a graffitikkel szembeni harcot, végiggondolva a szülők kártérítési felelősségét,...Életbiztosításért mérgezett...
A lap szerint a nyomozás úgy kezdődött, hogy tetten értek két embert, akik egy eltemetett holttestet akartak kiásni a temetőben. Mint kiderült megbízójuk a 28 éves bajai férfi volt, aki a...Pénteken temetik el Fejtő...
Fejtő Ferencet a kormány saját halottjának tekinti, földi maradványainak Budapestre szállításáról és temetéséről is gondoskodik. A gyászszertartás június 13-án pénteken 14.00 órakor lesz...Kevesebb felhőre, több...
Várható időjárás az ország területére szerda estig:Estig az időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőzetből főként keleten alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. Éjszaka többnyire kevés...KSH: egyre több a mobil- és...
Több mint 200 ezer új mobil-előfizetési szerződést kötöttek 2008 első negyedévében. Ez azt jelenti, hogy mostanra átlépte a 11,2 milliót: vagyis 100 lakosra már 112 mobil-előfizetés jut.A...Új foglalkoztatási modell...
Magyarországon csaknem nyolcvanezer értelmi és halmozottan fogyatékos, autista ember él. Foglalkoztatottságuk meg sem közelíti az uniós, 25 százalékos szintet, pedig képességeik lehetővé...XP takarítás ingyenes szoftverrel, magyarul
A Windowsra telepített programok többsége nemcsak a Program Files könyvtárban létrehozott saját mappát pakolja tele fájlokkal, hanem a Windows rendszerkönyvtárait és a Regisryt is teleszórja a működésükhöz szükséges kiegészítőkkel, bejegyzésekkel. Ezzel alapvetően nem is lenne gond, hiszen általában kapunk hozzájuk uninstaller alkalmazást, amely kérésünkre eltávolítja a gépről az összes telepített alkotóelemet, amikor szabadulni próbálunk az adott programtól - olvasható a Techline.hu oldalán.Ám ez tökéletesen csak az esetek elenyésző számában sikerül, mivel az uninstaller...Alapjogokat sérthet a rendőrségi kamerázás
A panaszos szerint megalázó és jogtalan az a gyakorlat, hogy a rendőrök - főleg demonstrációk közelében - úgy igazoltatnak embereket, hogy tetőtől talpig lefilmezik őket és kötelezik, hogy a kamerába nézzen.Az ombudsman megállapította, hogy a hatályos jogszabályok megfelelő felhatalmazást adnak a rendőrségnek arra, hogy hatékonyabb munkája érdekében éljen a korszerű technológia előnyeivel. Miként arra a Független Hírügynökség írása emlékeztet, az igazoltatáskor rögzíthető adatok körét a rendőrségről szóló törvény részletesen meghatározza. A törvény egy másik rendelkezése...Gyurcsány reagált a Fodor-levélre

« Előző
38421 | 38448 | 38475 | 38502 | 38529 | 38556 | 38583 | 38610 | 38637 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...