Lejátsszák a Nagy Imre-pert anyagát

Lejátsszák a Nagy Imre-pert anyagát Az 1958. június 9-15. között megrendezett koncepciós per a hétfőn lejátszott hangfelvételek tanúsága szerint azzal kezdődött, hogy a bírói tanács elnöke, Vida Ferenc államtitkokra hivatkozva elrendelte a zárt tárgyalást. Ez ellen Nagy Imre felemelte szavát, arra hivatkozva, hogy a hazai és a nemzetközi közvéleménynek joga volt a tájékozódáshoz ebben az ügyben. és azt is fontosnak tartotta, hogy legyen publikus az ő véleménye is a forradalommal és előzményeivel kapcsolatban.Nagy Imre a gyorsított eljárással sem értett egyet, elmondásából kiderült, hogy nem látta saját peranyagát az...

Megölte élettársát egy férfi Kiskunmajsán

A kiskunmajsai férfi a nővérével és 53 éves élettársával italozás közben összeveszett, majd egy nagykéssel többször megszúrta az élettársát, aki a helyszínen meghalt - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Gázcsonkot vágtak el a batéi vasútállomáson

Poczok István, a veszélyhelyzeti felderítő csoport vezetője elmondta: húsz perccel kilenc óra előtt kapták a riasztást, s mivel a sérült gázvezetéktől 30 méterre egy nagyfeszültségű vasúti vezeték húzódik, csoportjukat is a helyszínre vezényelték.Feladatuk az volt, hogy ellenőrizzék a levegő gázkoncentrációját, azt, hogy fennáll-e a robbanás veszélye - közölte. Hozzátette: időközben a gázszolgáltató kiérkező szakemberei elzárták a gázvezetéket, ezért csak kevés gáz jutott a levegőbe, robbanásveszély nem volt.

Megjelent a BKV...

A kiírási késlekedés ellenére a pályázat június 30-i beadási határideje változatlan. Az új vezérigazgató augusztus 1-jétől 5 évig töltheti be a tisztséget. A vezérigazgató...

Móri bankrablás: ma...

A Fővárosi Főügyészség által a megyei bírósághoz április 2-án benyújtott vádirat alapján előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen társtettesként elkövetett emberöléssel, valamint...

Uniós pénzt is kapott a...

A lap hétfői számában tovább görgeti a kft. ügyeinek feltárását. Egy munkaügyi perben tett tanúvallomással erősíti meg a korábbi állításait, amelyek szerint H. Zoltán nyugalmazott...

Új elnököt választanak az...

A lap hétfői számában megjelent cikkben emlékeztetnek arra: a választásra azért van szükség, mert július 2-án lejár Bihari Mihály, a testület jelenlegi elnöke és Kukorellli István...

Fodor és Hiller párbeszédet...

Fodor Gábor azt közölte, az SZDSZ ellenzéki pártként is az ország érdekét kívánja szolgálni, ezért nyitott arra, hogy a szocialistákkal megtalálják a közös pontokat."Várom a...

Többször erősen...

Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Hétfőn keleten a változóan felhős ég mellett már több órára kisüt a nap, nyugaton azonban még többször erősen megnövekszik a felhőzet....

Magyar keletkutató a hunok nyomában

A szerző, aki az ELTE történelem-mongol szakát végezte el, 1997-től pedig a Mongol Állami Egyetem történeti tanszékén doktori képzésben vett részt, mongóliai tanulmányai során kezdett régi pusztai népek társadalomszerveződésével és hitvilágával foglalkozni. "Ez magyar szempontból is nagyon fontos: a törzsi nemzetségre vonatkozó terminológia, majd az egész államszervezet nyomai megtalálhatók a régi magyar társadalomban, habár nálunk a későbbiek folyamán nagyon jelentős volt a nyugati hatás". A keleti hatást azonban nem lehet letagadni, ez a keleti, pusztai jellegű...

Molotov-koktélos gyújtogatás Pátkán

A rendőrség a gyanúsítottak előzetes fogva tartása mellett folytatja az eljárást, de a kihallgatásokon elhangzottak tartalmáról semmilyen információt nem ad ki - hangsúlyozta a távirati iroda érdeklődésére vasárnap R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint arról az MTI beszámolt, keddre virradóra Pátkán - ahol mintegy 130-140 roma él - Molotov-koktélt dobtak három, romák lakta házra. Senki nem sérült meg, egy szobában tűz keletkezett, amelyet a tűzoltók kiérkezéséig az ott lakók eloltottak. A gyújtogatással három helybeli férfit gyanúsítottak meg....

MSZP: ma Burány volt az Orbán Viktor-felelős

A szocialista politikus szerint Orbán Viktor nem a tényekből indul ki, ezért beszél gazdasági válságról. Ezzel szemben - mutatott rá - a nyugdíjak és a bérek vásárlóereje növekszik, gyorsul a gazdaság és erős a forint is. Azt mondta: a Fidesz elnöke újra a régi ötleteit veszi elő; befagyasztaná Budapesten a beruházásokat és megbüntetné a nyugdíjasokat.A nyugdíjakról szólva hangsúlyozta, ha a Fidesz elnöke szociális válságról beszél, akkor nem gondolkodhat a nyugdíjak befagyasztásán.Az elhangzottakra reagálva a Fidesz helyettes szóvivője azt hangoztatta: lehet, hogy a szocialista...

Hazatérhetett Ecuadorból...

Szelestey Lajos, akit az MR-1 Kossuth Rádió híre alapján keresett meg a távirati iroda, elmondta, a harmincas éveiben járó fiatalember már több évet töltött egy ecuadori börtönben, és a...

Jordán: öt boldog öt év a...

A kezdetekről felidézte: pályázata arról szólt, hogyan lehet beépíteni a szabadtéri színpadot a színház Dunára néző oldalán, és ez a 160 férőhelyes terem "mennyire ki tudná szolgálni...

Többszázezer vállalkozásnak...

Az Európai Parlament és a Tanács vonatkozó 2006 évi rendelete következtében 2008. január 1-jétől jelentősen megváltozott a TEÁOR és a szakmakód struktúra, s a tevékenységi besorolások...

Incidens a...

Incidens a Trianon-megemlékezésen A Hátrányos Helyzetű Emberekért Alapítvány elnöke, Pongó Ernő a nyíregyházi I. világháborús emlékműnél felvételeket akart...

Sárközy Tamás Gyurcsány...

Márpedig - tette hozzá - szerinte az amerikai elnökválasztások után inkább a javunkra fognak változni a nemzetközi körülmények. A német gazdaság felfelé megy, ezért a jövő év közepére már...

Az őszi népszavazásról is...

A népszavazást kezdeményező Albert házaspár kérdése úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő...

Cáfolja a neten terjedő híreket a rendőrség

Az ORFK központilag nem rendelte el az elsősegélynyújtó felszerelések fokozott ellenőrzését, ezt egyébként eddig is ellenőrizték a rendőrök - jelentette ki az alezredes, hozzátéve: két hete éppen arra hívták fel a megyei kapitányságok figyelmét, hogy a mentődoboz lejárta miatt nem lehet megbüntetni a külföldieket. Mint mondta, a 6/1990. KöHÉM rendelet értelmében az elsősegélynyújtó felszerelés a gépjármű kötelező tartozéka, a járműveken szabvány szerinti - személygépkocsikon a B típusú - elsősegélynyújtó felszerelést kell készenlétben tartani. Szavai szerint nagyon sokan nem...

"Őszintén szólva mindegy, ki az SZDSZ elnöke"

Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselő azt mondta: az MSZP-nek meg kell erősödnie, és most azzal kell foglalkoznia, hogy az elveszített szavazókat visszaszerezze és kevésbé fontos, hogy mi történik a volt koalíciós pártban. "Ha a szocialista párt azon a százalékon marad, ahol van, akkor őszintén szólva mindegy, ki az SZDSZ elnöke" - fogalmazott az EP-képviselő. Egy pártnak akkor kell szövetségest keresnie, ha maga is megerősödött - jegyezte meg. Kökény Mihály szocialista egészségpolitikus, a beszélgetés egyik résztvevője úgy vélte, az MSZP-nek nem kell...

Halálos balesetet szenvedett az M7-esen egy autós

A baleset az autópálya Nagykanizsa felé tartó oldalán, a 125-ös kilométerszelvénynél történt.A személygépkocsi volánja mögött ülő nő egyedül ült autójában. A busz utasai - az elsődleges információk szerint - nem sérültek meg. A helyszínelés idejére lezárták az autópálya érintett szakaszát Nagykanizsa irányában - mondta el Bíró Gábor.