Továbbra sincs káros anyag a Tiszában
2008. július 30. szerda 11:50
Az eddig félóránként vett vízmintákban a laboratóriumi elemzés nem talált nehézfém-szennyeződést, egyetlen mutató sem érte el a határértéket - hangsúlyozta Szentesi Péter.
Az igazgató hozzátette: a másodfokú vízminőség-védelmi készültséget változatlanul fenntartják, de az eddigi 30 percenkénti mintavételezést abbahagyták, szerdától naponta már csak háromszor vesznek vizet a Tiszából és ellenőrzik a laboratóriumban.
Szentesi Péter tájékoztatása szerint a védelmi készenlétet várhatóan péntekig tartja fenn a nyíregyházi környezetvédelmi felügyelőség.
A romániai Borsabányánál egy gátátvágást követően a hét végén négy órán át folyt ki nehézfémeket tartalmazó zagy az egyik tározóból, ami onnan a Csiszla-patakba, majd a Visó folyón keresztül elvileg a Tiszába is eljuthatott volna.
A bukaresti környezetvédelmi minisztérium arról tájékoztatta a magyar társtárcát, hogy a kikerült zagyot az áradó Csiszla és Visó vize feloldotta, felhígította, emellett körgát emelésével is lokalizálták a szennyeződést, így a Tiszába nem került és nem is jut el káros anyag.
A Tisza magyarországi határszelvényében elrendelt ellenőrzések egyszer, hétfőn találtak a megengedettnél nagyobb, de az egészségügyi határértéknél alacsonyabb kadmiumszint-emelkedést a vízben, ami semmilyen veszélyt nem jelentett, s nagy valószínűséggel nem is a borsabányai gátátvágás következtében kerülhetett a folyóba.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...