Fidesz: csökkentsék a távfűtés áfa tartamát
2008. augusztus 02. szombat 14:05
A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet és a "csonka" kormányt, hogy a távfűtés emelkedéséből adódó problémát sürgősen kezelje, és vegye figyelembe a Fidesz-KDNP frakciószövetség távhő díj mérséklésére tett javaslatát - közölte a politikus.
Hozzátette: azt várják a kormánytól, hogy hozza meg azt a döntést, amivel a jelenlegi húsz százalékról öt százalékra csökkenhet a távfűtés áfa tartalma. Mint mondta, ez azért is fontos, hiszen további energia, s így távhő áremelkedésre lehet számítani.
Iván László emlékeztetett: a legújabban bejelentett távhő emelés mértéke 5,5 százalék, míg az idén az első félévben már volt egy 6,1 százalékos emelés. Mint mondta, számításaik szerint e lépés azt jelenti, hogy egy átlagos, 52-53 négyzetméteres lakótelepi lakásban a fűtésre havonta 7-800 forinttal - éves szinten csaknem tíz ezer forinttal - kell többet fizetni, mint korábban.
A politikus szerint az utóbbi időben megtapasztalt jelentős drágulás miatt a társadalom egyes rétegeinek - nyugdíjasok, munkanélküliek, nagycsaládosok - szociális helyzete tovább romlik. Ez a mindennapi emberek nagyobb részét érinti - szögezte le. Iván László közölte: ma már nem csak szegénység van, hanem fokozódó szegénység jellemzi a társadalom egyes rétegeinek helyzetét.
Mint mondta, csaknem 760 ezer olyan idős ember van, akiknek élete a drágulások miatt a mélyszegénység irányába tart. Hasonló tendenciát lehet tapasztalni a lakótelepeken élők esetében is - jegyezte meg.
Kérdésre válaszolva Iván László közölte: a Fidesz EP képviselői napirenden tartják az áfa csökkentés lehetőségének kérdését az EU-ban, vannak ilyen javaslataik. Hozzátette: az EU egyetlen dokumentuma sem zárja ki, hogy egyes esetekben az egyes országokban speciális megoldások legyenek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Frissen végzett rendőrök álltak...