Jobbik: együtt marad a három EP-képviselő

"Szövetségeket igaz ügyekért akkor is lehet kötni, ha az ember nem frakcióhoz tartozik" - tette hozzá, megjegyezve, ha most nem alakulna olyan képviselőcsoport, amelyhez csatlakoznának, később létrejöhet ilyen.

Elfogták a kiskunlacházi gyilkosság gyanúsítottját

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a megyei rendőrök elfogták a tavaly novemberben történt gyilkosság gyanúsítottját. Az elfogás körülményeiről a rendőrség péntek délután rendkívüli sajtótájékoztatón számol be, amelyen a tervek szerint jelen lesz az országos és a megyei rendőrfőkapitány, valamint Draskovics Tibor rendészeti miniszter is.A 14 éves diáklányt, H. Nórát 2008. november 23-án gyilkolták meg ismeretlenek Kiskunlacházán, a település művelődési háza közelében lévő ligetben. Sajtóértesülések szerint a több lányt is...

Lendvai: nem akarunk előre hozott választást

Nem lesz előre hozott választás, mert nem akarjuk, és parlamenti többségünk van - fejtette ki a pártelnök, aki Bajnai Gordon kormányfőhöz hasonlóan - novemberre prognosztizálta a költségvetés várható elfogadását.Az MSZP elnöke szerint Simor András maradhat a jegybank élén, ha képes hatékonyan érvényesíteni a pénzvilágban azt a normát, amit most már átlátott, hogy követni kell. Azt mondja mindenkinek, hogy "pénzeket haza, pénzeket a magyar gazdaságba", és azt mondja minden parlamenti képviselőnek, hogy "ott a túloldalon is" szavazzák meg az új...

Bajnai: a Fidesz sem...

A kormányfő a Pannon Lapoknak úgy fogalmazott: most, amikor végre - súlyos áldozatok árán - az ország rátért a felelős gazdálkodás útjára, nagy hiba lenne megint visszafordulni a...

Árhullám: nincs vészhelyzet...

Várhatóan a vasárnapi tetőzéskor is több mint egy méterrel alacsonyabban hömpölyög majd az ár, mint 3 évvel ezelőtt - mondta Tóth József. Hozzátette: ennek ellenére a váratlan helyzetekre...

A kormánnyal is szakíthat...

Az MSZDP nem kér a jelenlegi kormány neoliberális politikájából - mondta a lapnak Hárs Gábor, országgyűlési képviselő, aki az MSZP frakció tagja. Hozzátette: a politikai térfél...

Gyakran erősen megnövekszik...

Várható időjárás az ország területére péntek estig:A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. Többfelé várható zápor, zivatar, helyenként...

Félmilliárd jut a katonák...

A pénz nagyobb részéhez norvég forrásból, pályázat útján jutott hozzá az alapítvány. Füredi Károly szakállamtitkár a projektnyitó rendezvényen elmondta: a haderő vonzerejének növelésében...

Változik a...

A változtatásnak az a lényege, hogy az a magyar állampolgár, aki egyébként nem Magyarországon biztosított, már ne az egészségbiztosítási alap, hanem a külföldi biztosítása terhére vegye...

MDF: ősszel kerül elő a mentelmi jog

MDF: ősszel kerül elő a mentelmi jog Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után kérdésre válaszolva megerősítette, hogy szerdán megkapta a legfőbb ügyész levelét, de annak részletes tartalmáról nem akart nyilatkozni az újságíróknak. A mentelmi bizottság elnökét az MTI nem tudta elérni, a titkárságon pedig nem nyilatkoztak arról, hogy mikorra hívják össze a testület ülését. Az MTI folyamatosan keresi a két érintett politikust is, de egyelőre ők sem nyilatkoznak az ügyben.Az Országgyűlés tervezett napirendjén - jövő hét hétfőn van a rendkívüli ülésszak utolsó napja - szerepelnek mentelmi...

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Áprilisban folytatódott és gyorsult a forgalom mérséklődése, volumene 4,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly áprilisban. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi eladások volumene 0,3 százalékkal maradt el az előző havitól. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2009 első négy hónapjában 2.125 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ebből áprilisban 607 milliárd forintot.

Századvég: biztos kieső az SZDSZ, bekerülne a Jobbik

A Századvég-Forsense kutatására június közepén az összes megkérdezett 68 százaléka mondta, hogy biztosan elmenne szavazni egy most vasárnap megrendezésre kerülő országgyűlési választáson, ami 7 százalékos emelkedést jelent az EP-választások előtti eredményekhez képest. A Fidesz és az MSZP támogatóinak aránya az elmúlt egy hónapban nem változott: az összes megkérdezett valamivel több mint harmada szavazna a Fideszre, tizede pedig az MSZP-re.Az elemzés szerint a választói aktivitás emelkedése a májusi 41 százalékról 48 százalékra növelte a biztosan szavazó, pártot választók arányát,...

Rekord vízállással tetőzik...

Elmondta, hogy a Rába vízszintje Szentgotthárdnál jelenleg 502 centiméter, tetőzéshez közeli állapotban van, s ez a vízállás több mint 30 centiméterrel magasabb, mint ami az 1965-ös nagy...

Megújul a Magyar...

A felújítási munkálatok költségeire a Norvég Alaphoz pályáztak, a támogatóktól a munkálatokhoz több mint 1 millió 900 ezer eurót kap az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Az...

Rajtra készen a...

Mivel nincs törvény a gépekre, az ÁNTSZ gyakorlata is eltérő. A Napi kérdésére Falus Ferenc országos tiszti főorvos azt mondta, ilyen automatát a jelenlegi jogszabályi előírások alapján...

Tömeges beléptetés a...

A Fidesz szegedi szervezetének egy június 14-i gyűlésén felvettek a korábban 400 tagú szervezetbe 119 aktivistát. Kalmár Ferenc választókerületi elnök szerint - mint azt a lapnak mondta -...

Szerződéses rendőrökkel...

Nem váltotta be a reményeket az ORFK tavaly márciusi felhívása, amely a rendőrség és a határőrség egykori hivatásos állományú tagjaihoz szólt, hiszen kevesebb mint kétszázan kérték...

Kissé erősödik a nappali...

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Reggelig szórványosan, csütörtökön napközben több helyen fordul elő zápor, zivatar, csütörtökön helyenként felhőszakadás, jégeső is...

Meghiúsulhat a Margit híd felújítása

A Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bizottsága csak a minimálisan szükséges szavazattal támogatta a fővárosi költségvetés módosításának a közgyűlés elé terjesztését. A gépi szavazó berendezés a nyilvánosságnak csak a végeredményt jelzi, azt nem mutatja, hogy személy szerint ki hogyan szavazott.E döntésnél nyolc MSZP-SZDSZ-es és két fideszes képviselő volt jelen a teremben. Havas Szófia (MSZP) elmondta, hogy ő szavazott a koalícióból a 17 milliárd forintos költségvetés-átcsoportosítás ellen.Közölte, hogy a javaslatot csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés ülésén sem szavazza majd meg.Havas...

Július 12-én tartaná tisztújítását az SZDSZ

Az MTI úgy tudja, hogy az országos tanács szombati rendkívüli ülésén módosítja a korábbi határozatát és ha a testület határozatképes lesz, 15 napos határidővel összehívja a küldöttgyűlést. A távirati iroda értesülései szerint a szavazati joggal rendelkezők névsorát június 28-ig kell elkészíteni.

Másodfokú árvízvédelmi készültség a Szigetközben

Az intenzív vízszint-emelkedés miatt csütörtökön várhatóan harmadfokúra kell emelni a készültséget a Nagy-Duna szigetközi alsó szakaszán, Nagybajcsnál - mondta Janák Emil.A szakemberek arra számítanak, hogy a folyó vízszintje péntek délután Komárom-Esztergom térségében is elérheti a harmadfokú árvízvédelmi készültség szintjét - tette hozzá. Ismertetése szerint harmadfoknál a vízügyi szakemberek a védvonalon teljesítenek szolgálatot, a buzgárok, szivárgások kialakulásánál azonnal beavatkoznak.Munkájukat a győri központban felállított osztag segíti. A Mosoni-Dunán Győrnél másodfokú...