Draskovics szerint lényegében új Btk. született
A miniszter szerint - aki a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola speciális fegyveresbiztonságiőr-képzésének záró ünnepségén vett részt - azért nagy jelentőségű, ami hétfőn történt a Parlamentben, mert a módosítás eredményeképpen "egy lényegében új büntetőtörvénykönyv született", amely tartalmában és szellemiségében is új.Példaként említette azt, hogy a Btk. nagyobb védelmet ad azoknak, akik bűncselekmény áldozataivá válnak, valamint fontos pillérnek nevezte, hogy azokban a kategóriákban, amelyekben a társadalom joggal várja el az állam keményebb fellépését - "mert...Nem írta alá Sólyom a vízgazdálkodási törvényt
Az Országgyűlés által elfogadott törvény lehetőséget adna a termálvíz-kitermelőknek, hogy a vízügyi hatóságtól egyedi felmentést kaphassanak a visszatáplálás alól.Feloszlatták a Gárda egyesületét

Bajnai: Magyarországon...
A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a közös életet szabályozó törvényeket mindenkinek be kell tartani. Hozzátette: ezt a rendet alapvetően az államnak, a Magyar Köztársaságnak kell...Rákkeltő benzolt találtak a...
Bacsur György, a Mol kommunikációs munkatársa közölte: a törvényi előírásoknak megfelelően elvégzett év eleji biológiai monitorvizsgálatok négy embernél pozitív eredményt hoztak, amit az...Dávid Ibolya: hozzáláttunk...
A pártelnök közölte: az első változat már kész van, és nyár végére meglesz az a változat is, amelyet a tagság elé tudnak tárni. Konzervatív, racionális megoldásokra épülő program lesz,...Új vírus: meggyógyult a...
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerdán jelentette be, hogy tizenegyre emelkedett az új típusú influenzás esetek száma Magyarországon, miután újabb három megbetegedést...Újabb ügyben lehet vádlott...
A lap közlése szerint a vádemelési javaslatról szóló információjukat a Fővárosi Főügyészség szóvivője is megerősítette. Mint írták, ha a VI-VII. kerületi ügyészség megalapozottnak találja...A Szonda szerint erősített...
A június második felében, 1500 fő megkérdezésével készített közvélemény-kutatás adatai szerint az MSZP fél éve lefelé tartó trendje megállt, ezúttal nem csökkent a támogatottsága. A...Ismét nedves légtömeg áramlik fölénk
Várható időjárás csütörtök estig:Napközben a több-kevesebb napsütés mellett északkeleten időnként, másutt többször erősen megnövekszik a felhőzet. Nyugaton és délen több helyen, máshol elszórtan várható záporeső, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok idején átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 27, 32 fok között valószínű.Az időjárási helyzet Európában:Oroszország középső része felett van annak az anticiklonnak a középpontja, amely a Skandináv-félsziget és a Balti-tenger térségének időjárását is...Fico szerint a nyelvtörvény rendben van
"Nem látok abszolút semmiféle okot az ilyen reakcióra, mert semmi szokatlant, semmi rendkívülit nem tettünk" - jelentette ki Fico a szlovák kormány szerdai ülése után Pozsonyban. Leszögezte: érvényes magyarországi meghívása van, kész találkozni magyar partnerével, s már csak arra vár, hogy a magyar fél megerősítse annak időpontját."A Szlovák Köztársaságnak védelmeznie kell saját érdekeit, és biztos, hogy az államnyelv is ezen érdekek közé tartozik. Rossz állam lennénk, rossz ország lennénk, ha nem védenénk az államnyelvünket. Ilyen körülmények között örülök, hogy a...Országszerte nagyon erős az UV-B sugárzás
A meteorológiai szolgálat honlapján közölt adatok szerint az ország középső, északi és észak-keleti régiójában az UV-B sugárzás a nagyon erős mértéket is eléri - meghaladja a 7,6-es értéket -, de a dél-keleti régiót leszámítva mindenhol erős a sugárzás. (8,0 felett már extrémnek tekintik az értéket.)Az OMSZ felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen értékeknél normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén bőrpír keletkezhet. Figyelmeztette a szabadban tartózkodókat arra, hogy ha lehetséges, délelőtt 11 és délután 3 óra között kerüljék a napozást, és később is használjanak...Idén már egymillióan kaptak...
A kormány úgy számol, hogy év végig kétmillióan kapnak üdülési csekket, amely üdüléshez, rekreációhoz nyújt segítséget - közölte a miniszter a kormány ülése után.Kiss Péter tájékoztatása...Lemondott mandátumáról Áder...
Erről levélben értesítették az Országgyűlés elnökét. A két politikus a június 7-i EP-választáson mandátumot nyertek az EP-be, és a hatályos törvények értelmében a két megbízatás..."Megkaptuk az MSZP nyári...

"A Magyar Gárda után itt a...
A Fidesz elutasítja, hogy az erős állam, az erős rendőrség helyett önkéntes alapon különféle egyesületek vagy cégek "tetszelegjenek rendvédelmi szerepben" - írta a párt...Gyöngyös is felbontotta a...
Szeptember 30-tól egy önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. veszi át az intézmény üzemeltetését - ismertette a képviselő-testület keddi döntését Hiesz György (MSZP) polgármester....Andrási Miklós lett a MÁV...
Hónig Péter közlekedési miniszter Andrási Miklóst, a Grid Zrt. igazgatóját nevezi ki a MÁV Zrt. igazgatósága elnökének, későbbiekben elnök-vezérigazgatójának, Antali Károly kabinetfőnököt...Gusztos nem vállalja az elnökjelöltséget
"Nem vállalhatom, nem vállalom az elnökjelöltséget az SZDSZ július 12-i küldöttgyűlésén" - írta a politikus. Gusztos Péter ezt azzal indokolta, hogy a múlt héten kiderült: az általa korábban megfogalmazott politikai, személyi, szervezeti feltételek teljesülésére "nyilvánvalóan nincs esély". Gusztos Péter múlt csütörtökön, ugyancsak a blogjában jelentette be, hogy "szigorú feltételek maradéktalan teljesülése esetén" vállalná az SZDSZ elnöki tisztségét. Akkor arról írt, hogy a pártnak teljes politikai, személyi és szervezeti megújulásra van...Kiraboltak egy budapesti benzinkutat
Sass Oszkár elmondta: egy ismeretlen férfi nem sokkal hajnali négy óra előtt ment be a benzinkútra, ahol feltehetően fegyverrel, a bevételt követelve megfenyegette az ott tartózkodó két alkalmazottat. A bűncselekmény során lövés, személyi sérülés nem történt - tette hozzá. A sajtóügyeletes közlése szerint a mintegy 170 centiméter magas, átlagos testalkatú tettes zöld baseballsapkát viselt. A rendőrség az ügyben rablás miatt eljárást indított - mondta Sass Oszkár.Köztisztviselők napja: ma csak ügyelnek a hivatalok
A köztisztviselők napját 1997 óta ünneplik Magyarországon minden év július 1-jén. 1992-ben ezen a napon lépett életbe a köztisztviselői törvény. Július 1-je 2001 óta munkaszüneti nap a köztisztviselők számára, ezért a hivatalok - a minisztériumok, közigazgatási hivatalok, megyei önkormányzati hivatalok, polgármesteri hivatalok, okmányirodák, az APEH, az OEP, valamint más, köztisztviselőket foglalkoztató intézmények - csak ügyeletet tartanak.
« Előző
33534 | 33561 | 33588 | 33615 | 33642 | 33669 | 33696 | 33723 | 33750 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...