Gárda: 176 személy ellen indul eljárás
2009. augusztus 23. vasárnap 09:29

Vona Gábornak, a Jobbik és a Magyar Gárda alapító elnökének gyanúsítotti idézést adtak át a helyszínen a rendőrök. Szentendre külterületén rendezvényt tartott a Jobbik szombaton, a kerítéssel körbezárt magánterületen mintegy félezer, fehér inget, fekete nadrágot és mellényt, a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselő ember sorakozott fel és tett esküt alakzatban, árpádsávos és jobbikos zászlókat lobogtatva.
A helyszínre érkező rendőrök parancsnoka a rendezvény szervezőjeként megjelenő Vona Gábort, a Jobbik elnökét, aki a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselte, tájékoztatta arról, hogy a rendezvény résztvevői szabálysértést követhetnek el, illetve, hogy felmerül az egyesülési joggal visszaélés gyanúja. Amikor a gárdisták esküt tettek, a rendőrök behatoltak a területre, és egyenként igazoltatták az embereket.
Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendezvény szervezőjének átadtak egy gyanúsítotti idézést, vele szemben egyesülési joggal való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Vona Gábor a gárdaavatás után tartott rendezvényen, a "Jobbik családi napján" közölte: gyanúsítottként idézték be hétfőre a Teve utcai rendőrpalotába.
A rendőrség szerint szabálysértésnek minősül a gárdaavatás, amit 100 ezer forintos pénzbüntetéssel lehet szankcionálni. A PMRFK közlése szerint az idén július 17-étől hatályos, az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendelet szerint léptek fel a rendezvényen megjelentekkel szemben a rendőrök. A feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében résztvevő személyt súlyosabban szankcionálja: a büntető törvénykönyv értelmében "aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő" - írta közleményében a PMRFK.
Képünkön: A bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselő Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke rendőrökkel beszélget, amíg az újjáalakult Magyar Gárda (Új Magyar Gárda Mozgalom) tagjai esküt tesznek Szentendre külterületén, a Skanzen közelében egy kerítéssel körbezárt magánterületen.
MTI - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...