Erősebb rendőri jelenlét a Balaton déli partján
Mergancz Sándor hangsúlyozta: az ország külföldi megítélését jelentősen befolyásolja a Balatonnál megforduló vendégek véleménye. A megfelelő közbiztonság mellett fontos a rendőrök kulturált fellépése is - tette hozzá.Tájékoztatása szerint a nyári főszezonra több mint száz rendőrt vezényeltek a Balaton déli, somogyi részére, vagyis a javuló szolgálatszervezéssel együtt megduplázott közterületi jelentétet biztosítanak a tavalyi évhez képest. A bűnügyileg legfertőzöttebb siófoki térségben tevékenykedik majd a megyei kommandó, lesznek lovas járőrök és erősítést jelentenek volt...21-re emelkedett a hazai új influenzások száma
A hét új beteg mintái közül négy a már ismert, munkahelyi betegséghalmozódással érintett külföldi cég dolgozóitól származott, míg három pozitív eredmény az ugyanezen munkahelyen dolgozó egyik beteg családtagjaitól. A családtagok között egy 4 és egy 2 éves kisgyermek is van - olvasható a közleményben. A cég hét beteg dolgozója közül kettő szorul kórházi ellátásra - tették hozzá.Közölték továbbá, hogy az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézetének epidemiológusai tovább folytatják az érintett betegek kontaktjainak, kapcsolatainak felkutatását.Az ÁNTSZ a legutóbb múlt pénteken...Hiller új felsőoktatási finanszírozást javasol
Az oktatási miniszter az MTI kérdésére hétfőn, Budapesten elmondta: a miniszterelnökkel és pénzügyminiszterrel az elmúlt hetekben több alkalommal egyeztetett a felsőoktatás minőségelvű finanszírozásának továbbfejlesztéséről.A magyar felsőoktatás azon intézményeit - tudományterülettől függetlenül -, amelyek a kutatás-fejlesztés, tudományos továbbképzés, doktori iskolák működtetésében kiemelkedőek, meghatározóak és versenyképesek, kiemelten finanszíroznák - mondta. Ezen intézmények száma várhatóan tíz alatt, de mindenképpen öt fölött lenne.Pert vesztett Orbán...
A személyiségi jogi perben a felperes, Orbán Viktor azt sérelmezte, hogy Veres János 2008. december végén a Népszavának adott nyilatkozatában azt mondta: ki mint él, úgy ítél, ha Orbán...Katona Béla válthatja...
Az MTI információ szerint még nincs hivatalos előterjesztés, de Katona Béla neve már a pécsi polgármester-választás idején is felmerült, mint aki Szili Katalin lehetséges utóda lehet, ha..."Súlyos árat fizetünk az...

MDF: Szlovákia nem...
Az MDF politikusa a június 30-án elfogadott szlovák államnyelvtörvénnyel kapcsolatban mondta el pártja véleményét.Mint kiemelte, a szlovák és a magyar értelmiségnek, történészeknek együtt...A Retkes vezette SZDSZ nem...
A párt elnöki posztjára pályázó politikus kifejtette, hogy olyan "szavahihető, szerethető és gyakorlatias" SZDSZ-t szeretne, amely a Deák Ferenc és Eötvös József által...Meneszthetik a Nemzeti...
A Népszabadság cikke szerint Tátrai Miklós leváltásához kapóra jöhet, hogy Budai Gyula Magosz-titkár feljelentése nyomán az ügyészség megbízta a Vám- és Pénzügyőrség Országos...Három hétre bezár a Rudas gyógyfürdő részlege
A napilap úgy tudja, erre azért van szükség, hogy kijavítsák a felújítás után megjelent műszaki hibákat.A cikk szerint a fürdőben folyamatosan problémát okozott, hogy a kupolatér faragott mészkő falazatát fekete penész borította be és bepenészedtek a zuhanyzók, illetve a vizes helyiségek. A bezárás alatt kijavítják a vakolathibákat, és megtisztítják a fekete penésztől a központi fürdőtér mészkő boltozatát is.Rákbetegeket várattak hivatalos lista nélkül
A daganatos betegségtől tartó betegek két-három hónapot is sorban állnak rákdiagnosztikai vizsgálatokért, miközben az intézménynél nincs is hivatalos várólista. A várakozást úgy kerülhetik el a betegek, ha egy kft.-nél jelentkeznek, amely bérbe vette az egészségügyi centrum gépeit, ilyenkor azonban a térítési díjat maguknak kell állniuk - olvasható a lapban. A Magyar Nemzet azt írja, hogy a bérleti szerződés érvényessége kétséges, mert a centrum igazgatója egyedül nem írhatta volna alá, ráadásul a betegek által kifizetett díj szemet szúróan magas: kétszer-háromszor annyi, mint...Útmutató meleg párokról - anyakönyvvezetőknek
A bejegyzett élettársi kapcsolat a házassághoz hasonlóan anyakönyvvezető előtti akaratnyilvánítással jön létre, ezért a melegszervezetek útmutatót készítettek az anyakönyvvezetők számára. Ennek célja, hogy ők is jobban megértsék a melegek sajátos élethelyzetét, és csökkenjen annak esélye, hogy konfliktusok alakuljanak ki a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése során - áll a cikkben.A Népszabadság idéz a dokumentumból, amely szerint "ez az új feladat sok anyakönyvvezető számára kihívás lehet, hiszen talán ez az első alkalom, hogy meleg vagy leszbikus emberrel...Hétfőn elszórtan lehet...
Előrejelzés az ország területére hétfő estig:A sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet, hétfőn eleinte keleten, északkeleten, majd késő délutántól északnyugaton lehet...Lendvai: A Fidesz lapít, ha...
Az MSZP elnöke szerint a Magyar Gárda és a Jobbik nem őrzi a törvényességet, hanem felrúgja, nem pótolja a rendőrséget, hanem ellene fordul. Nem biztonságot teremt, hanem felfordulást...Megszűnt a várakozás a...
Tuczakov Szilvána elmondta: az eddig feldolgozott adatok szerint csütörtöktől szombat estig csaknem 120 ezren lépték át a magyar határt Röszkén, és az utazók csupán tíz százaléka a belépő..."Végre határolódjon el a...
A Jobbik szombaton tanújelét adta, hogy a demokratikus normák iránti tisztelet távol áll a gondolkodásmódjától, hiszen a párt, annak elnöke Vona Gábor, és az általa alapított Magyar Gárda...Hétfőn Budapesten tárgyal a...
A szerb kormányfő - Bajnai Gordon meghívására - egynapos munkalátogatásra érkezik Magyarországra. A delegáció tagjai a mezőgazdasági, a kereskedelmi, és az energiaügyi miniszter is.Az MTI..."Még ellopják azt, ami...

A bírósági reform folytatását kéri Bakától az MSZP
"Az elmúlt években számos olyan kérdés merült fel a bíróságok működésével kapcsolatosan, amelyek megoldása fontos és sürgető feladat. Ezért azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy álljon ezeknek az ügyeknek az élére és segítsen abban, hogy minél előbb megnyugtató megoldást találjunk rájuk" - fogalmaz a Legfelsőbb Bíróság elnökének írott dokumentumban a két kormánypárti képviselő.Lendvai Ildikó és Bárándy Gergely kiemelkedően fontosnak tartja az igazságszolgáltatásban dolgozók érinthetetlenségének és függetlenségének megőrzését, ezért - amint az ország gazdasági helyzete...A szakpolitikára koncentrálna Retkes Attila
A budapesti és több megyei szervezet, valamint számos helyi csoport által is támogatott elnökaspiráns az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a nemzetpolitika kapcsán annak tudatosítására törekszik, hogy a szabadelvűség és a hazaszeretet nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő fogalmak, illetve hogy a haza és a haladás eszméje napjainkban aktuálisabb mint valaha.Az SZDSZ által régóta elhanyagolt vidékpolitika terén az elnökjelölt 180 fokos fordulatot tervez. Ennek során kiemelten számít a helyi problémákat és a megoldásra váró vidékfejlesztési feladatokat jól ismerő vidéki...Zsidó mártírokra emlékeztek Budapesten
"Már rombol a gyűlölködők hada" - mondta Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója, az alapítvány titkára a Dohány utcai zsinagóga mögötti emlékparkban. Arról beszélt, hogy "sokak felelőtlen magatartása" nem teheti felhőtlenné a megemlékezést. "Pontosan tudjuk, hogy a szürke tömegek szívét hogyan mételyezik meg"- mondta, hozzátéve: "amit a hangyák szétrágtak, már nem hozhatja helyre semmi", ezért "időben kell intézkedést tenni, mert a végén nem marad semmi".A II. világháború...
« Előző
33480 | 33507 | 33534 | 33561 | 33588 | 33615 | 33642 | 33669 | 33696 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...