Az önkormányzatok túlélése a tét
2009. augusztus 26. szerda 11:32
Elfogadhatatlan a kormánynak az a terve, hogy az önkormányzatok jövőre 120 milliárd forinttal kevesebb állami forrást kapjanak, hiszen a helyi iparűzési adóból s az egyéb saját adóból származó bevétel csökkenése, illetve az áfa növelése akkor is nehéz helyzetbe hozná a településeket, ha minden maradna a régiben - jelentette ki tegnap a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnökségi ülése után megtartott sajtótájékoztatón Molnár Gyula elnök, aki egyben Újbuda polgármestere és szocialista parlamenti képviselő.
A politikus ugyanakkor konkrét ötletekkel is előállt. Többek között azt javasolják a kormánynak, hogy a 120 milliárdos csökkentési javaslatát tárgyalási alapnak tekintse, ezt szakmailag indokolja meg, ne csak fiskális szempontokra legyen tekintettel, s önkormányzattípusonként vegye figyelembe a szektor saját bevételeit.
Ugyanakkor a TÖOSZ szerint hosszú évekre előre fixálni kellene GDP-arányosan az önkormányzatoknak juttatandó forrásokat. Emellett kezdeményezik a kormánynál a közigazgatási törvény azon rendelkezésének a felfüggesztését, miszerint a helyhatóságoknak büntetést kell fizetni egyes ügyintézési határidők túllépéséért, s felvetik, hogy szülessen a takarékos költségvetési gazdálkodás mintájára az önkormányzatok pénzügyi fegyelmét szabályozó jogszabály.
Molnár úgy vélte, szükség lenne arra, hogy a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fóruma alakítson egy monitoringbizottságot, amely havonként elemzi a hiány alakulását, és ezen adatok ismeretében dönt az elvonás mértékéről. Azt is megfontolandónak tartja, hogy jöjjön létre egy szolidaritási hálózat az önkormányzatok között, amelynek révén - a tehetősebbek anyagi hozzájárulása mellett - a tagok támogatnák egymást a feladatellátásban.
vg.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Elkészült a szépen felújított...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...