Rendőr a romagyilkosság gyanúsítottjának sógora
2009. augusztus 25. kedd 16:16
Petőfi Attila úgy fogalmazott: "a másik személy elszámoltatását az NNI és a társszervek végzik".
Az MTI információja szerint az egyik gyanúsított, Cs. I., aki korábban szerződéses katonaként két cikluson keresztül is szolgált a koszovói KFOR-misszióban, szoros kapcsolatban áll sógorával, aki Hajdúhadházon ma is aktív rendőr.
Az MTI rendőri forrásból korábban úgy értesült, hogy a nyomozók feltételezése szerint Cs. I. szerezte be a bűncselekményeknél használt lőfegyvereket. A vasárnapi előzetes letartóztatásról szóló bírósági döntés után az egyik gyanúsított kirendelt védője az MTI-nek azt mondta, Cs.I. az egyedüli a romák elleni támadásokkal kapcsolatban elfogott négy férfi közül, aki nem fellebbezett az előzetes letartóztatás ellen, tudomásul vette a kényszerintézkedés elrendelését, de tagadja részvételét a hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozatban.
Házi István vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, az alvilág is megmozdult a bűncselekmények felderítéséért, "feldobtak olyan személyeket", akik egyéb bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók, például lőfegyverrel visszaéléssel, és úgy ítélték meg, hogy esetleg ezek az emberek követették el a romák elleni támadásokat.
Kérdésre válaszolva megemlítette, hogy komoly előéleti és életvitel-vizsgálatot folytatnak minden gyanúsítottnál, hogy kiderítsék, álltak-e szélsőséges szervezetekkel kapcsolatban.
Sajtóhírek szerint az egyik gyanúsított a bíróság által feloszlatott Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség nevű szélsőjobboldali szervezet tagja volt. A szervezet vezetőjét és egyik tagját a bíróság börtönbüntetésre ítélte, mert 1995. január 6-án a debreceni zsinagógában felgyújtották a tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényt, és több nagy értékű tóra elégett.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Ingyen fagyizna a Balcsin? Keresse az...