Krízisalap: eddig több mint hárommilliárd forint
2009. augusztus 17. hétfő 08:51
A gazdasági válság hatásainak enyhítésére létrehozott programhoz eddig 75-en csatlakoztak. A legtöbb pénzt (3 544 207 forint) Bajnai Gordon miniszterelnök fizette be, aki a teljes fizetését ide utalja. A miniszterek egyhavi fizetésükkel járultak hozzá az alaphoz, Herczog László, a szociális tárca vezetője például 514 ezer 664 forintot utalt át.
A névsorban a szocialista politikusok mellett magánszemélyek is szerepelnek, a legtöbben, összesen 40-en 50 ezer forinttal járultak hozzá a rászorultak megsegítéséhez, a legkisebb felajánlott összeg 5 ezer forint - mutatta be a cikk a szociális minisztérium hétvégén közzétett összesítését.
A kérelmezők 20-50, de legfeljebb 100 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak az alapból - emlékeztetett a lap, majd utalt arra is, hogy a program augusztus 1-jén indult, és egyelőre november 30-ig tart. A kormány egymilliárd forinttal indította útjára, ehhez az összeghez várták és várják a felajánlásokat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Megkezdődött a Pécsi Harmadik Színház...
- Kölyökkutyákat mentettek ki a tűzből...
- A királyválasztás elérése volt egy...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Nagyon komoly vihar csaphat le...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- A telefonáló, élőző sofőrökre utaznak...
- Sásdon hangosbeszélőn kérik, hogy...