Szja: bármikor vissza lehet adni a túlvonást
2009. augusztus 17. hétfő 08:16
Ismeretes: az adótörvények nemrég, év közben módosultak, ráadásul az év elejére visszamenőleges hatállyal. Ezek szerint az szja alsó kulcsának a sávhatára a korábbi 1,7 millióról 2009 egészére 1,9 millió forintra emelkedett. Ennek a hatása az év második felében kapott bérekben mindenképpen megmutatkozik, ám a visszamenőleges hatály miatt az első félévi adóelőleg egy része is visszajár, ha az adózó éves jövedelme magasabb 1,7 millió forintnál.
Ezt az összeget a munkáltatók kötelesek figyelembe venni a bérszámfejtéskor, vagyis a túlvonás mértékével csökkenteni kell a második fél évben levonandó adóelőleget. A jogszabály azt ugyanakkor nem írja elő, hogy minderre mikor kell sort keríteni. Lapunk úgy tudja: a nagyobb cégek már a júliusi jövedelmekben figyelembe vették a túlvonást, a munkáltatók azonban akár úgy is határozhatnak, hogy a kérdéses összeget „szétterítik" a fennmaradó hat hónapra.
Lapértesülések szerint a közszféra egy részében azonban a júliusi bérek még ez utóbbi jeleit sem tükrözik. Bár a munkavállaló számára előnytelen, jogszabályba nem ütközik, ha a többletet akár csak decemberben kapják kézhez a jogosultak. Ha pedig a kérdés teljesen elsikkad, a túlvonást a jövő évi adóbevallásban lehet visszaigényelni.
Komoly tételekről nem beszélhetünk: a sávhatár megemelése maximum havi 3000 forintos nettó keresetnövekedést tesz lehetővé. Kormányzati számítások szerint a módosítás mintegy 1,4 millió dolgozónál okoz ekkora többletet a jövedelemben.
vg.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Megkezdődött a Pécsi Harmadik Színház...
- Kölyökkutyákat mentettek ki a tűzből...
- A királyválasztás elérése volt egy...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Nagyon komoly vihar csaphat le...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- A telefonáló, élőző sofőrökre utaznak...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...