Ismét az opera fővárosa volt Miskolc

Hetven program, csaknem húszezer néző, mintegy kétszáz kísérő rendezvény utcákon, tereken, templomokban közel 150 ezer érdeklődő előtt - vont gyors mérleget az idei miskolci nemzetközi operafesztiválról Barázda Eszter sajtófőnök.Az ez évi rendezvény - "Bartók+Bécs 2009" Miskolci Nemzetközi Operafesztivál - Bécsbe kalauzolta el a műfaj rajongóit: a hagyományos Bartók-repertoár mellett az osztrák fővároshoz kötődő klasszikus és "új klasszikus" zeneszerzők művei csendültek fel június 10-e és 21-e között. A fesztivál programja Bécshez kötődő zeneszerzők műveit, az...

Késsel támadt férjére egy 67 éves nő Kiskörén

Az asszony szombat este egy veszekedést követően, közös otthonukban több alkalommal megszúrta a 65 éves férfit, aki súlyos életveszélyes sérülésekkel került kórházba - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.A nő ellen emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság - mondta Soltész Bálint.

Háromszáz forint fölötti benzinár várható

A benzin literenkénti jövedéki adója 103,5 forintról 109 forintra nő, míg a gázolajé 85 forintról 90,5 forintra, azaz mindkét üzemanyag esetében 5,5 forinttal emelkedik a kiskereskedelmi ár. Az áfa 5 százalékpontos, 20-ról 25 százalékra történő növelése esetében ennél nehezebb kiszámolni a változást, mivel szinte benzinkutanként változik a kiskereskedelmi ár, s így az áfa abszolút összeghatása is más.Egy elvi kalkuláció szerint 282 forintos benzinárnál 47 forintról 60,1 forintra nő az áfa, míg 259 forintos gázolajárnál 43,2 forintról 55,4 forintra emelkedik.A 300 forint fölötti...

Gyászmise a lezuhant Air...

A zsúfolásig megtelt templomban családtagok, kollégák és ismerősök emlékeztek a Pető Intézet konduktoraként dolgozó Szarvas Ritára, aki többször járt Brazíliában, ahol egy ottani...

Elfogták a békéscsabai...

A 36 éves tiszapüspöki férfit a Békés megyei Telekgerendáson találták meg és vették őrizetbe, s kezdeményezik előzetes letartóztatását - mondta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság...

Hetvenöt éves Nepp József...

Csepelen született, diplomát az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakán szerzett 1957-ben. A Pannónia Filmstúdióhoz került és innen is ment negyven évvel később nyugdíjba. Végigjárta a...

Az adóemelés jelentősen nem...

Az áfakulcsok változása összesen 3,5 százalékos áremelkedést jelentene az élelmiszereknél, ha az éves szinten érvényesülne - mondta Szabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója....

Elmerült egy férfi a...

A fiatal férfi egy baráti társasággal ment a tóhoz, ahol a reggeli órákban úgy döntött, hogy megfürdik, de elmerült a vízben. A nagykanizsai tűzoltók csónakkal és búvárral keresik az...

Baranyában is vannak...

A rendőrség tájékoztatása szerint Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összesen 10 rendőrkapitányságot érint...

Nem akar koalíciót az LMP, ha bejut a parlamentbe

Ha 5-6-7 százalékot sikerül elérniük a 2010-es választásokon, akkor ellenzéki szerepet vállalnának anélkül, hogy "betársulnának" a jelenlegi pártok mellé - mondta.Hozzátette: az ellenzékiség azért nem egy lebecsülendő dolog, mert ebben a helyzetben új alternatívát nyújthatnának a döntési folyamatokban. "Olyan pártot nem akarunk, amely szűk bázisának az a legfőbb célja, hogy minél előbb a húsosfazék közelébe jusson".Schiffer András szerint a cél az, hogy az LMP belátható időn belül egyenrangú félként álljon a "populista és a technokrata" pártokkal...

Ágh Péter a Fidelitas új elnöke

A Fidelitas éléről való távozását Szijjártó Péter a Fideszben betöltött feladataival - kommunikációs igazgató, szóvivő és most már az elnöki stáb vezetője is - indokolta.A tisztújító kongresszuson a 478 leadott szavazat több mint 92 százalékát kapta Ágh Péter, így ő lett az ifjúsági szervezet új elnöke.A küldöttek tizenöt alelnököt választottak, a Fidelitas alelnöke lett: Bere Károly, Böröcz László, Csepreghy Nándor, Dukai Miklós, Gajda Róbert, Kérdő Zsuzsa, Koszorús László, Lukács Bence, Mihalovics Péter, Schneller Domonkos, Szedmák Tamás, Vántsa Botond, Vizin Tamás, Vörös Ádám...

Többnyire erősen felhős lesz az ég

Várható időjárás vasárnap estig:Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban nyugaton süthet ki rövid időre a nap. Többfelé várható eső, zápor, főként a középső és keleti országrészben zivatar is kialakulhat. Sokfelé erős lesz az északi, északnyugati szél, helyenként a Dunántúlon, valamint zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 16, 21 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:A kontinens északkeleti részétől a Kelet-európai-síkságon és a...

Az ötös lottó nyerőszámai...

Nyerőszámok:3 (három)4 (négy)32 (harminckettő)83 (nyolcvanhárom)90 (kilencven)Joker-szám: 414379.Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatosokra, egyenként 2.090.895;a 3...

Privatizációs...

A követelések között az is szerepel, hogy a Nemzeti Földalap földvagyonából csak a helyi gazdálkodók részesüljenek, a vízellátás és a közművek maradjanak nemzeti közösségi tulajdonban,...

Leszúrtak egy 18 éves nőt...

A bűncselekmény a Tavasz utcában történt, a rendőrség egy férfit keres - tette hozzá.Az MTI úgy tudja, az áldozat és a keresett férfi korábban élettársak voltak, szombaton veszekedés...

Fodor: megtartják a júliusi...

Egyszerűbb lett volna, ha szombaton meg tudják hozni a még szükséges döntéseket, de a küldöttgyűlés megtartható és meg is tartják - mondta a lemondását egy hete bejelentő pártelnök.Néhány...

A Fidelitas a legnagyobb...

Szijjártó Péter a Miskolci Egyetem Uni-Plaza Rendezvényközpontjának teltházas termében úgy fogalmazott: nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is egyértelmű az előretörésük. Senki nem...

Lemondásra szólították fel...

A Tomori Pál frakcióvezető aláírásával ellátott dokumentum leszögezi: a lépést az indokolja, hogy a legutóbbi testületi ülésen az MSZP-s polgármester megsértette a szervezeti, működési...

Dávid Ibolya maradt az MDF elnöke

Dávid Ibolya maradt az MDF elnöke A küldöttek 182 igen, 72 nem és 20 tartózkodással erősítették meg pozíciójában Dávid Ibolyát."A bizalmi szavazás több mint kétharmados többséggel megerősítette az MDF elnöke és elnöksége által folytatott politikát. Ez egyfajta felhatalmazást is jelent arra, hogy a következő hónapok munkáját is folytassa ez a vezetés" - hangsúlyozta Kerék-Bárczy Szabolcs.A bizalmi szavazás nem jogi kötelezettség, hanem egy gesztus volt. Azt kívánta felmérni a Magyar Demokrata Fórum vezetése, hogy a tagság támogatja-e azt a politikát, amely sikerre vitte a Magyar Demokrata Fórumot az...

Őrizetben a kazincbarcikai gyilkosság gyanúsítottja

A 18 éves kazincbarcikai fiatalember egy csoportos garázdaságot követően távozott egy helyi szórakozóhelyről. A rendőrség információi szerint ezt követően két autóssal keveredett vitába, egyik esetben megcsapkodta, míg másik esetben megrugdosta a járműveket - ismertette a részleteket Egyedné Novodonszki Éva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Ezt követően belekötött két helyi fiatal férfiba, akikkel szóváltásba keveredett. A vita hevében egy 26 éves helyi férfi megszúrta a fiatal fiút, aki életveszélyes sérülést szenvedett és kórházba szállítását követően...

Fidesz: a maradék MÁV-vagyont is eladnák

A Magyar Nemzet szombati számában azt írta: a vasutat három önálló cégbe rendeznék (önálló pályavasút, személyszállító üzletág, illetve vagyonhasznosító), a MÁV Zrt. feladatainak egy részét a MÁV Vagyonhasznosító Zrt. venné át, s a MÁV-ból kiválással jönne létre a MÁV Pályavasút-működtető Zrt., amelytől elvonnák a pályavasúti működéshez közvetlenül nem kapcsolódó ingatlanokat. A MÁV-Start az átalakítás után az elővárosi és távolsági vasúti közlekedésben venne részt, a mellékvonalak kezelését regionális szolgáltatókra bíznák. A szakmai elemzés végkövetkeztetése az, hogy az...