KSH: 7,6 százalékkal csökkent a GDP

2009. augusztus 13. csütörtök 13:08

A bruttó hazai termék (GDP) 2009. II. negyedévében 7,6 százalékkal, a naptárhatást figyelembe véve 7,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatok alapján. A Reuters által megkérdezett elemzők 2009 második negyedévében 7,1 százalékos csökkenést vártak.

Azaz a GDP-csökkenés valamelyest meghaladta az elemzői várakozásokat. A hivatal közölte, hogy a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék.

A bruttó hazai termék a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2008 második negyedéve óta csökken.

(mti)