Alá kell dúcolni kigyulladt panelház több lakását
2009. augusztus 16. vasárnap 17:49
A statikusok is megdöbbentek a látványon, véleményük szerint a hatodik emelet tartóelemei olyan mértékben károsodtak, hogy azokat cserélni kell; addig is több lakást dúcolni kell, és csak azt követően, kellő előkészítés után kezdődhet meg a helyreállítás - közölte Leskó György.
Az alezredes elmondta, hogy az otthonukat kényszerűen elhagyók közül vélhetően csak két család költözik be a Miskolci Ingatlangazdálkodó (MIK) Zrt. által felajánlott szükséglakásba, a többiek rokonoknál, ismerősöknél húzzák meg magukat.
A következő éjszakát már senki nem tölti a szomszédos iskolában, ahol a múlt éjjel hatan aludtak.
Szombaton este Miskolc avasi városrészén, a Középszer utca egyik, a közelmúltban felújított panelházában keletkezett tűz. Egy 39 éves nő és 13 éves fia a helyszínen meghalt, az asszony 16 éves lánya a miskolci megyei kórház toxikológiai osztályán továbbra is életveszélyes, válságos állapotban van. Rajta kívül vasárnap még három, a tűz miatt füst, illetve szénmonoxid mérgezést szenvedett embert ápoltak, ők vélhetően hamarosan elhagyhatják az intézményt.
Az utóbbi évtizedek egyik legtragikusabb lakóháztüzében a tízemeletes épület felső négy szintjének négy lakása égett ki. Az épület mindkét oldalán tomboló tűz több lakót bekerített. A gyorsan terjedő lángokból a helyszínre vonuló negyven miskolci, kazincbarcikai, szerencsi és tiszaújvárosi tűzoltó több mint húsz lakót mentett ki, többeket emelőkosaras gépjárművel.
A mentősök 14 embert láttak el különböző fokú füstmérgezéssel.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- A királyválasztás elérése volt egy...
- Megkezdődött a Pécsi Harmadik Színház...
- Kölyökkutyákat mentettek ki a tűzből...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- A telefonáló, élőző sofőrökre utaznak...
- Nagyon komoly vihar csaphat le...
- Sásdon hangosbeszélőn kérik, hogy...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...