Bűncselekmények a nagykanizsai városházán?
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette az információt. Csizmazia Péter közölte: a város jegyzőjének feljelentése alapján hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt, ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.Tuboly Marianna jegyző az MTI-nek azt mondta: a szociális segélyek kiutalásánál találtak gyanús eseteket, ezért tettek feljelentést. Ezen túlmenően szerdán fegyelmi eljárás is indult nyolc hivatali dolgozó ellen, hogy tisztázzák a felelősségüket.A jegyző kifejtette: egy revizori vizsgálat során derült fény arra, hogy a szociális segélyek kiutalása...Roma vezetőket tájékoztat a rendőrfőkapitány
A találkozóra a megyei cigány önkormányzati vezetőket és a legnagyobb roma civil szervezetek vezetőit hívta meg Bencze József altábornagy - tudta meg az MTI roma vezetői és rendőrségi forrásból csütörtökön.Az MTI úgy tudja, a romák ellen elkövetett kilenc Molotov-koktélos és fegyveres támadás - amelyekben hat ember vesztette életét - nyomozati eredményeiről ad tájékoztatást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója és az országos rendőrfőkapitány.Bencze József legutóbb augusztus 5-én, a kislétai támadást követően hívta össze a megyei roma vezetőket, és tájékoztatta őket a...Nem maradt ki az atlaszból a zsidóság - cáfol a kiadó
"Az elemzők a mai napig nem kerestek meg minket, pedig a cikk szerint keresik a partnerségünket. Mindezt úgy, hogy minket megkerülve a Minisztériumhoz beadnak egy szakmai elemzést. Mi a médiából értesültünk" - áll a Cartographia közleményében."Nem tagadjuk a holokausztot, és nem áll szándékunkban kirekesztőnek sem lenni. Egyszerűen csak léteznek témák, amelyek térképes módon nem ábrázolhatók. A 98. oldalon A II. világháború emberveszteségek című térkép megkülönböztetve jelöli a zsidó áldozatokat Stark Tamás kutatásainak adataival, illetve grafikailag ábrázolja a..."Újabb értelmetlen...
Bernáth Ildikó fideszes országgyűlési képviselő közleményében azt írja: "a gyenge és alkalmatlan MSZP-kormány Bajnai Gordon vezetésével csak megszorító intézkedéseket hozott, amelyek...Horvát útlezárás, torlódás...
A szlavóniai földművesek déltől tiltakozó megmozdulásokat helyeztek kilátásba. Ennek keretében nem zárható ki, hogy a horvát-magyar, a horvát-szerb és a horvát-bosnyák határszakaszon...Kutatás: a netezők többsége nő

Nőtt a munkanélküliség...
Az idén április-júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 797 ezer, a munkanélkülieké 402 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 9,6 százalékot tett ki. Március-májusban a...A rendőrök kisebb háború...
Miközben az egyenruhásoknál többnyire csak pisztolyt, bilincset, gumibotot és - kivételes esetben - géppisztolyt látni, a jogszabály napokban megjelent módosítása szerint az arzenálban...Kétharmadával nőtt a...
Szakemberek szerint ennek fő oka az orvosságokhoz adott tb-támogatás csökkentése, ami - a kereslet elapadásával - oda vezet, hogy a betegek gyakran nem váltják ki a felírt szereket. A...Bajnai: nem a BKV újabb hitelfelvételére
"Tárgyalni csak olyan önkormányzati vállalatokkal tudunk, amelyek rendet tesznek és tartanak a házuk táján. Ez nemcsak a BKV-re vagy Budapestre, de minden önkormányzatra vonatkozik. Meg kell teremteni a felelős gazdálkodás feltételeit, és csak utána lehet beszélni bármilyen támogatásról. A kormány egyébként szeretné, hogy zavartalan legyen a tömegközlekedés, de tárgyalni csak a +rendrakás+ után lehet, amikor már nem folynak el a közpénzek" - szögezte le a kormányfő, aki szerint a kormány mindenhol véget fog vetni a botrányos végkielégítések gyakorlatának.Rendeletben...Ma vesznek végső búcsút Cseh Tamástól
A ravatalnál Bereményi Géza dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, Cseh Tamás állandó szerzőtársa mond beszédet.A Kossuth-díjas Cseh Tamás emléke előtt a Duna Televízió ma két műsorban is tiszteleg: 20.30-kor az Összes dalok időrendben című alkotással, 21.45-től pedig Fonyó Gergely róla szóló dokumentumfilmjével.Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte. A művész 1974-től a Huszonötödik Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998...Pokorni pihenő évet adna a pedagógusoknak
Első intézkedéseik egyikeként bevezetnék a teljesítményalapú pedagógus-életpályamodellt - tette hozzá. Szerinte ez lehetővé tenné, hogy a pályán töltött idő mellett a minőségi munkát anyagilag is elismerjék. Változna a finanszírozás rendszere is, a központi költségvetés a feladatvégzés helye és a hátrányos helyzetű gyermekek aránya alapján meghatározott összeget és pedagógus-keretszámot biztosítana a közoktatás számára.A tanárok központilag finanszírozott munkavállalóvá válnának - folytatta a Fidesz elképzeléseinek ismertetését Pokorni Zoltán, aki arra is kitért: a rendszer...Több miniszterrel...
A lap több, egymástól független forrása szerint a szocialisták elégedetlenek Herczog László szociális és munkaügyi, Varga István gazdasági és Hónig Péter közlekedési miniszter eddigi...A napsütést időnként...
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Csütörtökön a napsütést északon többször, délen időnként zavarja gomolyfelhő-képződés, és délután főként az ország északi felén...MDF: ne vesszenek el a...
Hozzátette: szinte minden évben elvész jó pár, a törvény által biztosított szabadnap azzal, hogy a naptárban egy "piros betűs" ünnepnap hétvégére esik.Az MDF-es politikus...Őssejtügy: mindenkinek be...
"Mindenekelőtt fontos egyértelművé tenni hogy az őssejtkezelés és az őssejtkutatás között óriási különbség van" - áll szerdai közleményükben.Az őssejtkezelés kapcsán felhívják a...Bencze: a testvérpár mind a...
A másik két férfit egy-egy támadás elkövetésével gyanúsítja az eddigi bizonyítékok alapján a rendőrség - mondta Bencze József, hozzátéve: ez azonban nem zárja ki, hogy ezek a...Figyelmeztette...
Az IMF kész lesz megvitatni az év végén, hogy Magyarország hitelkeretének márciusi lejárata után szükséges lesz-e új keret beállítása. Az ország számára "sokkal olcsóbb"...Távozott a BKV mindkét szóvivője
A BKV egy új kommunikációs rendszert vezet be, amelynek lényege, hogy az adott területet, projektet legjobban ismerő szakemberek a "legfrissebb adatokról, változásokról tudnak beszámolni" - olvasható a közlekedési társaság közleményében.Mint írták: az új rendszer kéthetes próbaidőszaka sikeres volt, ezért megszűntették a szóvivői pozíciót. Hozzátették: az intézkedés "egyszerűbbé és költségtakarékosabbá" teszi a tájékoztatást és elősegíti, hogy a sajtó képviselői a BKV - témában illetékes - vezetőivel közvetlen kapcsolatba kerüljenek.A BKV közleményében azzal is...Fidesz: adócsökkentő költségvetés kell
Hozzátette: pártja szerint, mivel az eddigi megszorítások értelmetlenek és feleslegesek voltak, így a 2010-re tervezett költségvetési forgatókönyv is "értelmetlen és felesleges".A fideszes politikus szerint ha egy olyan költségvetés készül, melynek hatására tovább hanyatlik a reálbér, és kevesebb munkahely lesz, mint amennyi ember munkát szeretne vállalni, akkor "ez egy rossz költségvetés lesz". "Ennek a rossz költségvetésnek talán még nem késő valahogy gátat szabni" - tette hozzá.KSH: csökkent a születések, nőtt a halálozások száma
A természetes fogyás 19.480 fő, ez 1.137-tel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 20 ezer fő volt - olvasható az MTI-hez eljuttatott összegzésben.Mint írták, az idei első félévben 878-cal kevesebb gyermek jött világra, mint 2008 azonos időszakában. A halálozások száma az első negyedévben meghaladta az egy évvel korábbit, a második negyedévben viszont kevesebb halálozást regisztráltak, mint a múlt év azonos hónapjaiban. Összességében 259-cel több lakos hunyt el 2008. január-júniushoz képest.A...
« Előző
32832 | 32859 | 32886 | 32913 | 32940 | 32967 | 32994 | 33021 | 33048 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...
- Használt ruhákból készít menő...
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...